Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 14 (133. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
3619 A költségvetési törvényhez nyújtottam be egy javaslatot - lassan már jár le az időm, de még ezt elmondanám, ha már itt vagyok. Ez a javaslat arról s zól, és ennek a szellemiségében, amit a totóbevételekhez nyújtottam be, hogy 1,3 milliárd forintot - igaz, csak átmenetileg egy évre - vegyünk el a debreceni stadionberuházástól, és azt tegyük át a DVTK stadionjának megújítására. Első körben nyilván egy na gyon elfogult javaslatnak hangzik, de megindokolnám önöknek röviden, hiszen itt, azt hiszem, egy kicsit jobb lehetőségem van, meg szakmaibb körökben, mint mondjuk, a költségvetés részletes vitájánál. KeletMagyarország létesítményfronton még rosszabbul áll talán, mint az ország nyugati része. Nyugaton több létesítmény is megfelel egyébként az UEFAszabályoknak. KeletMagyarországon nagyon rossz a helyzet, még a sokszoros bajnok Debrecen esetében is. Nyilván ez is motiválta részben önöket arra, hogy állami b eruházásként valósítsák meg a beruházásukat. De az látszik, hogy ugyan sok létesítménybe vágnak bele, soká lesz ezekből valami. A debreceni stadion megépítése is ’14nél előbb nem tud megtörténni, ’15re mondják a Puskás Stadiont, és az Albert Stadionnak m ég nagyon céldátuma sincsen. (22.40) Ha ez így van, akkor például a várhatóan nemzetközi mérkőzéseket játszó Debrecen sem tud sem a Puskásban játszani, ahol eddig játszott, sem otthon, mert ez nem felel meg ennek az előírásnak. Azt ajánlanám önöknek - és e bben, komolyan mondom, minden szakmai támogatásom, szakmai meg minden egyéb segítségemet szívesen adnám , azt Diósgyőrben bebizonyítottuk már, hogy fél év alatt mindenféle UEFAszabálynak megfelelő lelátószakasz megépíthető. Fél év alatt ez kivitelezhető könnyűszerkezetes betonelemekből. Ha a költségvetési törvénnyel ezt az 1,3 milliárdos módosítást megszavazzuk, majd a ’13as költségvetéssel visszapótoljuk a debreceni stadion esetében, akkor július közepérevégére Diósgyőrben a jelenleg meglévő alapokkal együtt egy 1213 ezres, nemzetközi meccsek lebonyolítására alkalmas stadion létrehozható, megfelelő talajjal, megfelelő kiszolgálólétesítményekkel, nyilván nem a legnagyobb csúcstechnológiával, de a szabványoknak megfelelően. Itt játszhatnak egyébként adot t esetben a Debreceni VSC is, meg én hiszek benne, hogy a Diósgyőr is itt játszhatná nemzetközi kupameccseit - ennyi elfogultságot azért engedjenek meg nekem itt ezen a késői órán. Azt hiszem, hogy ez a beruházás fontos lenne KeletMagyarországnak, egy oly an térségbe érkezhetne ilyen típusú forrás, ahol ráadásul szinte állandó teltházzal tudna működni a létesítmény. Szerintem ez a kihasználtság szempontjából nagyon üdvözítő dolog lenne. És nem épül meg ’13ra sem várhatóan a debreceni stadion, tehát ennek v isszapótlására lenne lehetőség a következő költségvetésekben. Elnézést, hogy itt mondtam el, csak fontosnak tartottam annak a szellemében, amit hosszú távon a versenysemlegesség meg a totóbevételek ilyen elosztása jelenthetne. Még egyszer mondom: vannak el őremutató javaslatok benne, vannak technikai jellegű módosítások, de összességében véve elmondtam azt a 34 alapirányt, amiben vitánk volt egymással, úgyhogy a politikai felelősség nyilván a kétharmadé ebben a dologban. Egyébként őszinté n mondom, még azt is remélem, hogy sikerülni fog sok céljukat elérni, hiszen azt hiszem, közös célunk, hogy Magyarország sportélete fejlődjön, és egészségesebb nemzet legyünk. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Szilágyi György képviselő ú r következik. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) :