Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 14 (133. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
3620 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ugyanott folytatnám - még ha ez esetleg valakinek nem is tetszik - azokat a dolgokat, amiket elkezdtünk az előbb. Önök megsértődnek azon, ha be akarjuk zárni a kiskapukat, megsértődn ek azon, ha feltételezünk dolgokat - az elmúlt 21 év történéseit figyelembe véve pedig lehet, hogy ezek nem alaptalanok, hiszen az elmúlt 21 évben ebben az országban nagyon sok olyan történt, amit nem történhetett volna meg, ami nem is fog soha megtörténni , aztán mégis megtörtént. Egy dolgot ne felejtsünk el! Ennek a 21 évnek nem csak egyetlenegy politikai ereje volt, aki mindent vitt és elviszi a balhét, hiszen önök ugyanúgy részesei voltak ennek az elmúlt 21 évben, 4 éven keresztül még kormányon is voltak . Most a Fideszről beszélek, mert a KDNP ennél többet bír kormányon lenni. Azért nem is értjük, egyszerűen nem értem az önök hozzáállását a kétharmaduk birtokában. Egyszerűen nem tudom felfogni - és lehet, hogy önök azt mondják, hogy miért vagyunk mi mindi g ennyire aggályoskodók, meg miért próbálunk meg megnézni dolgokat. Például azért, mert önök a kétharmad birtokában a bizottságokban és itt a parlamentben is bármit leszavaznak és bármit megszavaznak. Mondják meg nekem, hogy mi az oka, hogy mégis úgy működ nek a bizottságok, ahogy működnek, és mégis úgy működik a törvényhozás, mint ahogy működik! Miért kell így működnie? Pár napot kaptunk például a sporttörvényre. Miért kell pár napot kapnunk? Mi az oka? Miért jó ez önöknek, hogy csak pár napot kapunk? Miért történik meg az - és sorolhatjuk a példákat , hogy most történt a legutóbbi sportbizottsági ülésen, hogy én kimentem és azt mondtam, hogy nem tudok így dönteni, hogy 2 perccel a bizottsági ülés kezdése előtt a kezünkbe adnak 10 darab költségvetési bizott sági módosítót, hogy most ezt akkor megszavazzuk! Kértem fél órát önöktől, fél óra olvasási szünetet, de leszavazták! Mondják meg, hogy akkor miért működik így! Bármit - még egyszer mondom - megszavazhatnak, és bármit leszavazhatnak. Akkor miért kell így m űködtetni? Úgy néz ki, mintha önök folyamatosan titkolóznának. Egy ilyen törvényt ideadhattak volna 23 héttel ezelőtt, azt mondhatták volna, hogy nyugodtan nézzék át, nyugodtan vitassák meg, és utána ugyanúgy leülnek, és azt szavaznak meg ebből az egészbő l, amit akarnak. Csak önöket még az is bántja, ha esetleg bárki elmondja a véleményét ezekről a dolgokról. Hogy miért nem hiszünk nagyon sok mindenben? Azért nem hiszünk nagyon sok mindenben, mert vannak szavak meg vannak tettek. A tavalyi költségvetésnél megszavaztuk a debreceni stadiont, a költségvetésben szerepelt, elkezdődött az építkezés... - ja, nem kezdődött el. Benne volt a költségvetésben, de nem kezdődött el, majd az újabb költségvetésben ismét megszavaztuk a debreceni stadiont, hogy majd elkezdőd ik az építkezés. A Puskás Ferenc Stadionról önök nem egészen egy hónappal ezelőtt még azt mondták, hogy nem fog megépülni. Nem lesz Puskás Ferenc Stadion, nincs rá pénz. A benyújtott 2012es költségvetésben önök egyetlenegy fillért nem különítettek el a Pu skás Stadion építésére, tehát nem lesz Puskás Stadion. A Jobbik Magyarországért Mozgalom beadott egy módosító javaslatot, hogy különítsünk el mégis 7,5 milliárd forintot, az áfával növelt 6 milliárdos összeget, különítsük el, hátha mégis önök úgy gondolják , hogy megépítik a Puskás Stadiont! Mi történik? Beadtuk a módosítót, utána nagy csinnadrattával bejelentették, hogy a Puskás Stadion megépül, sőt nemhogy megépül, az egész környéken olyan fejlesztések lesznek, hogy óriási, és erre önök 7,5 milliárd forint ot raknak el. Ez nem volt benne a költségvetésben - ad hoc jelleggel. És akkor mi történik? Azt nem mondom, hogy az én módosító javaslatomat leszavazzák és benyújtanak egy bizottságit helyette majdnem ugyanolyan összegben, mert az a jó, nehogy véletlenül a Jobbikhoz kötődjön az, hogy berakott 7,5 milliárdot. Ugyanúgy, ahogy kineveznek - van egy kormánybiztos, aki a kiemelt és nagy sportlétesítmények építésével kell hogy foglalkozzon az ellenőrzésével meg mindennel, Vígh László személyében, de önök kinevezik Fürjes Balázst is. Egyetlenegy stadion nem épült még, semmi nem történt, de már két kormánybiztos van, majd Fürjes Balázs azt mondja, az első nyilatkozata volt - ezt is vissza lehet nézni , azt mondta, hogy Puskás nem, ellenben debreceni és Albert Stadio n. Bejött az Albert Stadion a képbe, amiről addig