Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. szeptember 12 (109. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés volt országgyűlési képviselő haláláról: Gerbovits Jenő (FKgP) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Jakab István): - DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP):
37 eszembe, idézném: “Timeo hominem unius libri” - azaz: félek az egykönyvű emberektől. Félek azoktól, akiknek csak egy ügyük, egy könyvük van. Én még inkább félek azoktól, akik minden dolgot egyetlen okra tudnak visszavezetni. Félek azoktól, ak ik azt gondolják, hogy ha bevezetnek egy adórendszert, akkor annak egyetlenegy következménye van, mondjuk, a fogyasztás növekedése. Megmondom őszintén, nem veszem annyira zokon ebből a táborból, mivel ez egy klasszikus voluntarista közgazdasági felfogás: v an a gazdaság, megnyomok egy gombot, és ennek eredményeképpen majd kijön a megfelelő eredmény. Ezt hívják voluntarizmusnak. Én megértem, hogy csak ebben tudnak gondolkodni, de azért lássuk be, a gazdaság sok millió ember döntése. Az embereknél maradt pénzb ől lehet fogyasztani, lehet ugyanúgy megtakarítani; az a lényeg, hogy szabad döntése legyen az embereknek. Ehhez kell megteremteni a megfelelő lehetőséget. És akkor még, ha szabad egy apró példa, ami nagyon gyakran előfordul, hogy milyen jó lenne ezt a pén zt gazdaságélénkítésre fordítani. Miből van az államnak pénze? Az államnak nincs pénze. Az állam elveszi az adófizetők pénzét. Azt a pénzt, amit gazdaságélénkítésre fordít, azoktól veszi el, akik jók. Berakja egy rendszerbe, ami bürokratikus, majd utána sz étosztja a saját szempontjai szerint. Ergo politikai szempontok szerint osztja szét, hogy hová menjen. És nem hinném, hogy ez a jó rendszer. Sokkal előnyösebb és sokkal szerencsésebb, ha az emberek személyi jövedelemadóját csökkentjük, a vállalkozások társ asági adóját csökkentjük, ahol tudjuk, mind a gazdasági élet szereplőinél, mind pedig az embereknél ott maradjon a jövedelem. És ők nagyon jól tudják, az állam nem tudja, de ők nagyon jól tudják, hogy mire használják fel. Ezért nagyon kérem, javaslataikkal inkább az állampolgárok és a vállalkozások szabadságát segítsék. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalá sra jelentkezett Lukács Tamás képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából: “Meddig tűrünk?” címmel. Megadom a szót, képviselő úr. DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a magyar parlamenthez méltatlan volna, ha egy jele ntéktelen lap egy cikkéből most idéznék, a parlamentben szóba hoznám, olyan, ami minden módon színvonal alatti. Talán Tamás Gáspárt Miklós értékelésével egyet is érthetnék: csúnya, de jelentéktelen ügy. Azzal a részével, hogy csúnya, egyetértek; és valóban , azzal a részével is egyetérthetek, hogy jelentéktelen ügy lenne, ha azt az olcsó megoldást választanám, hogy ennek a teljesen színvonal alatti cikknek azokat a részeit idézném, ami a magyarsággyűlöletnek olyan kifejezése, amire az elmúlt húsz évben nem v olt példa. Viszont azt gondolom, a parlamentben azért érdemes erről beszélni, mert vannak olyan részei a kérdésnek, vannak olyan politikai részei, amelyek húsz év tapasztalatának általánosítására alkalmasak. Megígérem önöknek, hogy ezeket a részeket, amely eket megismerhettek a sajtóból, nem fogom idézni, azonban azokat a részeket, amelyek politikai általánosításra és okulásra szolgálnak, megpróbálom a cikkből idézni, és amelyeket más lapok talán nem idéztek. Az első ilyen általánosításra alkalmas kérdés, am ely húsz éve mérgezi közéletünket, az azonos mérce elmulasztása. Ahogy miniszterelnök úr mondta, voltam olyan szerencsés, hogy az első szabadon választott parlamentnek tagja lehettem, és emlékszem 1992 augusztusára, illetőleg szeptemberére, amikor egy írói munkásság részéről szóló dolgozatnak milyen következményei voltak, milyen felháborodás és milyen sajtója volt. És akkor fölmerül bennem a kérdés az azonos mércéről, hogy vajon ennek az írásnak mi az oka, hogy a baloldali sajtó, mint a naturalizmus a fűben , úgy hallgat erről a kérdésről, és miért hallgatja el azokat a részeket, amelyekre valamifajta választ kellene adni. (15.20)
