Országgyűlési Napló - 2011. évi őszi ülésszak
2011. november 7 (130. szám) - Az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4831. sz.), valamint a kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíjmutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi t... - ROGÁN ANTAL, a gazdasági és informatikai bizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
3112 A 30 százalékos THMszabályozás alól két kivételre tettünk javaslatot. Az egyik az áruhitelek témaköre, a másik a hitelkártyatermékek. Mind a két esetben 50 százalék fölötti általános THM volt jelle mző Magyarországon. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy ezek valóban rövid időszakra vonatkozó, egyszeri aktusok, itt hiba lenne a 30 százalékos THM, valószínűleg például az áruhitelek piacát tönkretenné. Ebből a szempontból itt a 45 százalékos THMet - lega lábbis a jelenlegi alapkamat mellett - tűztük ki célul. Ezt a kört a módosító indítványok köréből előterjesztőként a bizottság már előre jelezte, hogy elfogadja a kézi záloghitelekre vonatkozó költségvetési bizottsági javaslatot. A kézi záloghitelek tekint etében is elfogadjuk azt, hogy ez a 45 százalékos THM szabályozása alá tartozzon. A referenciakamatszabályozás tekintetében, azt gondolom, egy nagyon erőteljes érdemi előrelépés, hogy gyakorlatilag meg kell adni a jövőben a pénzintézet termékének azt a re ferenciakamatát, amihez igazítja egyébként az általa nyújtott hitel kamatozását. Itt a kamatmarzsot gyakorlatilag változtatni nem tudja, amire módja, lehetősége van, hogy akkor változik a kamat, ha a referenciakamat is módosul. Jelzem, hogy ha ez a szabály ozás lett volna érvényben Magyarországon, akkor az előző esztendőkben, főleg amikor a legmagasabb volt a növekedés, tehát 2010 szeptembere előtt - hiszen 2010 októberétől gyakorlatilag lekorlátoztuk az egyoldalú kamatmódosítás lehetőségét - lényegesen kevé sbé tudtak volna emelkedni például a svájci frankban nominált magyarországi jelzáloghitelek kamatai, mert nem tudtak volna olyan mértékben a kamatmarzsra költséget áthárítani, mint ahogy azt megtehették a 2010 szeptembere előtt érvényben lévő szabályozás a lapján. A másik jó példa, hogy nyilvánvalóan a forinthiteleknél sem tudna bekövetkezni az, amit a bankok az elmúlt két hónapban próbáltak csinálni, ha a referenciakamatszabályozás érvényben lenne már. 2012 januárjától erre érdemben nem lesz lehetőség. Nag yon fontosnak tartom, és itt szeretném felhívni az Országgyűlés figyelmét arra, hogy a Ház elé került szabályozási javaslat ugyan azt mondja, hogy csak az új hitelekre kell alkalmazni a referenciakamatszabályozást, de kötelezően előírja a bankok számára, hogy május 31éig bezárólag minden jelenlegi hiteles számára is fel kell kínálni a lehetőséget a referenciakamat alapú termékre való áttérésre. Több olyan módosítót láttam, ami kiterjesztette volna ezt a május 31ét hátrébb. Én nem javasolnám, mert az a ba nkok számára ad lehetőséget. Kérem képviselőtársaimat, hogy olyan módosítókat ne nyújtsanak be, ami a május 31éből június 30át meg december 31ét csinál. Az azt jelenti, hogy akkor a bankok tovább húzhatják az időt azzal, hogy fölajánljanak referenciakam at alapú terméket, tehát tovább szedhetik adott esetben a magasabb kamatot. Abban az esetben viszont, ha marad a május 31e, akkor gyakorlatilag 5 hónap alatt lehetőség van arra, hogy a magyarországi ezzel kapcsolatos hitelállomány egy jelentős része, amen nyiben az ügyfél is így dönt, át tud térni referenciakamat alapú szabályozásra. Azt gondolom, hogy ez az ügyfelek túlnyomó többségének érdeke, azért tesszük ezt mégis a szabad választás körébe, mert el tudom ké pzelni, hogy vannak olyan hiteltermékek, ahol ennek mégsem örülnének az ügyfelek. (20.30) Például pont bizonyos svájci frank alapú hiteltermékek esetében, amiket később vettek fel, tehát nem 2008 decembere előtt, ott nem vagyok benne biztos, hogy ez éppen kedvezőbb helyzetet teremtene. Ezért gondolom azt, hogy mindenkinél meg kell teremteni a szabad választás és döntés lehetőségét. Ezért fogalmaz így a törvényjavaslat. De ez ugyanakkor a bankok számára valójában előírja a kötelezettséget, hogy minden hitelt erméknél fel kell ajánlani a referenciakamat alapú termékre való áttérés lehetőségét, méghozzá öt hónapon belül, 2012 januárjától 2010. május 31ig bezárólag. Ezért kérem még egyszer, ha lehet, hogy ne próbálják meg ezt a határidőt kifelé tolni. Ez a magya r pénzintézeti szektornak kedvezőbb lenne, ugyanakkor azt gondolom, az ügyfeleknek a rövidebb határidő a jobb.