Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 27 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
880 költségvetést, hogy igazából alul tervez, és el akarja dugni majd azokat a bevételeket, és ki akarja vonni a rálátás hatálya alól, hogy szabadon felhasználhassa, tehát egyáltalán nem számoltak és nem vártak mindarra, ami bekövetkezett. Sokszor ellenzéki képviselők vádolják a kormányt, és a z új adótörvényekre hivatkozva képzelik azt, hogy alakul ez a hiány. Kedves Képviselőtársaim! Egy dolgot tisztába kell tenni. Ha nem szállunk be idézőjelbe abba az adóversenybe, amely a környező országokban is van, akkor esélyünk nincs arra, hogy kitörjünk abból a gazdasági mélypontból, ahová ez az ország süllyedt. Az elsőkből az utolsóvá lettünk. Muszáj, hogy valami olyan húzóerőt produkáljunk, ami egyrészt egyszerűbbé, átláthatóbbá, kívánatosabbá teszi a befektetők számára a magyar gazdasági környezetet. Ez a költségvetésmódosítás azt a célt szolgálja, hogy időben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nyomon tudjuk követni a valóságos gazdasági folyamatokat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Vágó Gábor képviselő úr, kétperces! VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Dancsó képviselő úrnak szeretnék válaszolni. Egyrészt személyesen egyéb közfeladataimat láttam el mint LMPszóvivő, másrészt örülö k neki, hogy hiányzom a bizottságból, harmadrészt pedig szeretném önnek elmondani, hogy én arról a Költségvetési Tanácsról beszéltem, amelyet önök megszüntettek, amely független elemző intézmény volt. Legjobb tudomásom szerint, én elolvastam azt a jelentés t, nem volt egy rövid dolog, de nem hurrá!, éljen! dicshimnuszokat zengett erről a költségvetésről, sőt. Viszont hogy rátérjek az érdem makrogazdasági vitára, amit ön is említett, hogy miért is van ez a külkereskedelmi többlet. Nagyon egyszerű: önöknek és az országnak is hatalmas szerencséje van, hogy a német gazdaság ennyire fölpörgött, az újraegyesítés óta nem látott mértékben idén már 4 százalékos GDPnövekedést prognosztizálnak a német gazdaságnak, és lássuk be, Németország mint Magyarország legfontosab b külkereskedelmi partnere, magával viszi a magyar gazdaságot is, ebből fakad ez a külkereskedelmi többlet. Itt pontosan arról van szó, hogy nem a magyar belső fogyasztás nőtt meg. Arról van szó, hogy a németek elkezdtek fogyasztani, mi az ő fogyasztásukat kiszolgáljuk, és ebből fakadóan van a magyar gazdaságnak is valamekkora növekedési potenciálja. Hiszen ez az egykulcsos adórendszer, amit önök bevezettek, folyamatosan szétnyitja azt a társadalmi ollót, ami már eddig is megvolt sajnos az országban, és az a fölső középosztály, illetve szűk fölső réteg, aminek önök kimondottan is kedvezményeznek, az viszont nem tud annyit fogyasztani, amennyit önök terveztek, és ezért esett el a költségvetés az adóbevételektől, ezért nem fönntartható az a költségvetés, amit terveztek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Babák Mihály képviselő úr, kétperces. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr, a szólás lehetőségét. Gúr Nándor képviselőtá rsam mindig azt mondja, hogy a magánnyugdíjpénztár, de hogy a kötelezőről kell ilyenkor beszélni, amely nyilvánvalóan a hiányt mindenkor növelte, és nem is volt törvény, hogy hogyan, mikor mit fognak belőle fizetni. Azt tudni kell a magánnyugdíjpénztárról, hogy nem biztos még pontosan, hogy mennyi ebből a cash, azaz mennyi az állampapír, mennyi van hosszú lejáratú papírokban, és ebben külföldi papírokban. Bizonytalan még az értéke, ezért nem kell még iszonyú nagy forrásra számítani. Ebben még lesznek mozgás ok meg változások, ugyanis a papírokat értékeli a piac.