Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. június 27 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SCHEIRING GÁBOR (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
877 az t hiszem, hogy (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a hiánycél tartása végett ez a helyes út. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Scheiring Gábor képviselő úr, kétperces. SCHEIRING GÁBOR (LMP) : Köszönö m szépen a szót. Én tisztelem Dancsó képviselő úr próbálkozását, hogy próbálja menteni a menthetetlent. Én nem gondolom, hogy nem lenne érdemes arról beszélni, hogy a kormány adópolitikája megbukott, és már ön is világosan beismeri, hogy a fogyasztás mérté ke nem bővült olyan ütemben, mint ahogy a kormány gondolta. Az önök érvelésének egyik központi eleme az volt, hogy az egykulcsos adó révén az ott hagyott 300 vagy 500 milliárd forint majd serkenti a fogyasztást, felpörgeti a gazdaságot, és ezen keresztül m ajd a költségvetés is jobb helyzetbe jut. Számtalan alkalommal elmondtuk, hogy ezt több helyen próbálták már a világban, költségvetési katasztrófához vezetett. Örülök, hogy most már önök is belátták, hogy erre az adópolitikára fenntartható költségvetést ne m lehet építeni. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ahelyett, hogy megpróbálják menteni a menthetetlent, arról kellene végre beszélni, amiről most már egyre többen beszélnek az országban, hogy ez az egykulcsos adóra épített gazdaságpolitika fenntarthatatlan les z. Ez semmi mást nem eredményez, csak azt, hogy a luxusfogyasztást generálja, semmi mást nem eredményez, csak azt, hogy az importfogyasztást serkenti, ugyanakkor a belföldön elkölthető jövedelmek összértékét érzékelhetően nem növelte, mint ahogy ez a fogya sztásban is megmutatkozik, és ezért maradtak el az áfabevételek a várttól. Egyébként pedig a társaságiadóbevételek is elmaradtak a várttól, ami szintén a kormány adópolitikája egy másik részének hiányosságaira mutat rá. A dübörgő gazdaság azt eredményezi, hogy 80 milliárddal kevesebb a társaságiadóbevétel a vártnál. Én azt gondolom, hogy le kellene vonni a következtetéseket, és ezt az adó- és gazdaságpolitikát kellene radikálisan felülvizsgálni, nem pedig foltozni a foltozhatatlant. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Babák Mihály képviselő úr, kétperces. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr, a szólás lehetőségét. Ott szeretném folytatni, ahol Dancsó képviselőtársam abbahagyta. Egy költségvetésmódosítás, akár egy csal ádban, akár egy önkormányzatnál a reálfolyamatokhoz való igazodást jelenti, hisz előfordulhat az, hogy a reálfolyamatok nem úgy működnek, ahogy tervezi a tervező, és több mint valószínű, hogy még az elmúlt évben is olyan kiadások keletkeztek 2011re, ami t ermészetes, többek közt a közmunkák 12. havi munkabére. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Itt lehet adópolitikáról beszélni, de úgy gondolom, hogy ha egy országban a reálfolyamatok nem úgy alakulnak, lehet ösztönözni. Lehet ösztönözni többek közt azzal is , hogy a hiánycélt megemelik. Ez az ország az elmúlt nyolc évben a hiánycél emelkedésének lehetőségét eljátszotta. Németország is megtette, hogy megnövelte a hiánycélját, csak ennek iszonyú ára van. Szeretném önöket emlékeztetni arra, még mielőtt a polgári kormányt és az Orbánkormányt kezdenék el szidni, hogy a hiány és az adósság 81 százalékra emelkedett, ezt kell visszaszorítani. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem szabad elfelejteni, hogy a hiánycél csökkentése annyit jelent, hogy kivonunk a gazdaság ból pénzt, ugyanakkor szeretném arra is emlékeztetni önöket, hogy az állami költségvetés fölvett 2008ban jelentős hiteleket, amelyeket 2011ben, ’12ben és ’13ban törlesztenünk kell. Ezek szintén a lehetőségeket csökkentik. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Ur aim! A reálfolyamatok mindig később éreztetik a gazdaságban hatásukat, ehhez türelem kell, és a világgazdaságban sem a pénzügyi, sem a gazdasági reálfolyamatok elhúzódó hatására kell majd számolni. Nem egy csapásra indul be akár a gazdaság