Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. július 11 (108. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Jakab István): - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (Jakab István): - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (Jakab István): - KÓSA LAJOS (Fidesz):
1523 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt Scheiring képviselő úrnak jelezném, hogy éppen ez a módosító javaslat eredményezi azt, hogy több önkormányzat tud az önhikis forrásokhoz hozzájutni, tehá t gyakorlatilag, gondolom, ezt a módosító javaslatot önök is tudják támogatni. Épp amit ön számon kért, az van benne ebben a módosító javaslatban. Az pedig, amit Volner képviselő úr elmondott, az általános vitában szintén többször elhangzott, nem arról van szó, hogy bármilyen adótörvény vagy az adótörvények elégtelensége következett volna be, nem ezért kellett a módosítást hoznunk, hanem azért, mert a nemzetközi helyzet, a gazdasági válság további hullámai azt eredményezték, hogy időben kell felkészülnünk e zekre a kockázatokra. Ezt többször elmondtuk. Gyakorlatilag úgy látom, ezt itt mintha falra hányt borsóként mondaná el az ember, de ezek szerint ezt még többször el kell mondanunk annak érdekében, hogy mindenki számára világos legyen, elfogadható legyen. T ehát képviselő úr, ha gondolja, akkor nyugodtan beszélhetünk erről a témáról, és ahányszor ön elmondja az ellenkezőjét, én ugyanannyiszor meg fogom ismételni azt az álláspontot, amelyet az általános vita során már megvitattunk és megtárgyaltunk. Köszönöm s zépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Vágó Gábor képviselő úrnak, LMP. VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Dancsó Képviselő Úr! Valóban, itt a z árószavazás előtti módosító kapcsán mi is egyet tudunk érteni abban, hogy az önkormányzatoknak tényleg legyen esélyük a túlélésre, viszont ha már belemegyünk ebbe a gazdaságpolitikai elméleti vitába, egyértelmű, hogy itt valóban van egy olyan veszély, amel yre fel kell készülni, ez a veszély pedig Matolcsy vudugazdaságpolitikájának a veszélye. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Nagyon egyszerű tények támasztják alá, olyan tények, amelyekre már felhívtuk a figyelmet a költségvetés vitájakor is. Önök, illetve a lázálmokat kergető gazdasági miniszterük azt képzelik, hogy majd felpörög a gazdaság, felpörög a magyar belső fogyasztás, és ettől ez majd kiegészíti azt a bevételkiesését, amit az igazságtalan egykulcsos adó jelent. Na már most, megbukott ez a gazdaságp olitikai elképzelés. Az a kérdés, hogy mikor bukik meg a miniszter is. Azt kell látni, hogy az emberek háromötöde rosszabbul jár. Bárhol járok az országban, bárkivel beszélek, mindenki… ELNÖK (Jakab István) : Képviselő úr, az ajánlá si ponthoz legyen kedves az álláspontját kifejteni. (17.20) VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Ugyanúgy az ajánlási pontról beszélek, mint az előttem felszólaló képviselők mindegyike. Tehát a gazdaságpolitikájuk megbukott, a költségvetésük megbukott, ez a javaslat csak szé pségtapasz. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Kósa Lajos képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. KÓSA LAJOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Dr. Ujhelyi István: Melyik ajánlási ponthoz?) Csak gratulálni szeretnék az LMPnek ehhez a vudugazdaságpolitika jelzőhöz, mert ezzel sikerült Gyurcsány Ferenc kicsit vedlett, kicsit koszos, de kétségtelenül levetett köpönyegébe belebújni (Gúr Nándor: Melyik ajánlási