Országgyűlési Napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak
2011. július 4 (107. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
1270 a körre a vendégei vagyunk; itt most azonban arról van szó, hogy ingyensörre, potyázásra, kéregetésre nem lehet berendezkedni, és nem lehet jövőt építeni. Ma már mindenki látja, tudja és érti: semmit sem érhetünk el máshogyan, mint munkával és szorgalommal. Mi, magyarok nem ingyensörre és nem adósságra akarjuk építeni a jövőnket, hanem munkára. Megértettük: a biztonsághoz, a jóléthez, a gyarapodáshoz dolgozni kell , és mint látják az adatokból, a magyarok dolgozni akarnak. (13.20) A szociális konzultáció azzal, hogy ilyen egységes és határozott kiállást mutat a munka mellett, egy erős és széles középosztály eszményét vetíti elénk, amelybe minden magyar ember beletar tozik, aki munkából akar élni és boldogulni. Gyakorlatilag teljes egyetértés van abban Magyarországon, hogy mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell, és mindenkinek meg kell tennie magáért annyit, amennyi az erejéből telik. Ezért az emberek elsöprő több ségben értenek egyet azokkal a javaslatokkal és változtatásokkal, amelyekkel elejét vesszük az eladósodásnak és amelyekkel helyreállítjuk a munka eredeti státusát, vagyis azt, hogy aki dolgozik, följebb jut, aki nem akar dolgozni, hátrább kerül. Az emberek szinte egyhangúan azt támogatják, 91 százalék ért egyet azzal, hogy bevezessük a védett kor intézményét, hogy védjük meg a munkahelyét azoknak, akik egy bizonyos kort elértek, mert ha ők elvesztik a munkahelyüket, alig marad esélyük újra elhelyezkedni. Kö nnyű belátni, hogy ha ezek az emberek munka nélkül maradnak, akkor óhatatlanul valamilyen állami juttatásra szorulnak, ami jóval kevesebb, mint a fizetésük, ennek folytán kisebb lesz majd a nyugdíjuk is, holott még évekig hasznos munkát végezhetnének tiszt es munkabérért, és átadhatnák tapasztalataikat a fiatalabbaknak. A válaszadók majd’ 97 százaléka ért egyet azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. A segély nem vezet vissza a munka világába, úgy tűnik, az ember ek úgy gondolják, a segély nem erősíti, hanem gyengíti az embert, úgy gondolják, hogy a segély valójában lefelé visz. A munkalehetőség, még ha átmeneti is, ha nem is az, amire valaki vágyik, visszaadja az önbecsülést, a tartást, az ember mégiscsak munkabér t kap, nem záródik be, nem szokik el a közösségtől, nem szokik le a mindennapi munkába járásról, így több esélye lesz visszakapaszkodni is. 89 százalékos egyetértés van abban, hogy az oktatási rendszernek elsősorban a munkakereslethez kell igazodnia, ezért azt úgy kell átszervezni, hogy az állam csak olyan képzéseket támogasson, amelyekkel azután el is lehet helyezkedni. Ugyanígy a munka státusának helyreállítását támogatja a mintegy 80 százalékos többség, akik azzal értenek egyet, hogy a nyugdíjazásnál ism erjük el munkának a gyermeknevelést, legfőképpen azok esetében, akik emellett megfelelő idejű munkaviszonnyal is rendelkeznek. Láthatják, a nagy többség abban is egyetért, hogy az egyéni nyugdíjszámlák esetében jelentős mértékben be kell számítani a munkáv al eltöltött éveket, és legalább annyira, sőt mint látják, sokak szerint első helyen kell figyelembe venni ezt. 85 százalékos a támogatása annak a javaslatnak, hogy aki valóban valamilyen segélyre szorul, az csak részben kapja meg pénzben és részben alapve tő szükségleti cikk formájában. Azért gondolhatták ezt az emberek, mert így lehet elérni, hogy a segély valóban azokhoz jusson el, akikhez kell, és azt a célt szolgálja, amit szolgálni rendeltetett, ne az ablakon kidobott közpénz legyen, mert az csak az ad ósságot növeli. Egyetlen adófizető sem szereti, ha az ő adójukból kifizetett segély a kocsmába jut vagy a játékgépbe dobálják be. 86 százalék ért egyet azzal, hogy szorítsuk korlátok közé a közüzemi szolgáltató magáncégek érdekeit. Az ő extraprofitjuk miat t az emberek nem tudják fizetni a rezsiköltségeket, és így óriási adósságok halmozódnak föl. Ezek, mármint az adósságok nagy része így vagy úgy, de végül a többi adófizetőre hárul.
