Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. február 21 (68. szám) - Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP):
587 amellett, hogy a Magyar Köztársaság joghatósága nem terjed ki erre a külföldi állampolgárra , másrészt pedig a személyes önrendelkezés jogát sértené. A harmadik pedig, ahogy mondtam, nem is minden esetben életszerű, hogy valamifajta kényszer hatására került idegen nyelven anyakönyvezésre az anyja neve. Összefoglalva: azt kérem, hogy fontolják meg a kormány érveit, s amellett, hogy elismerjük, hogy a javaslat méltányos, de mégis, jogszerűségi, szakmai okokból nem támogatható. Kérem, fogadják el a kormány álláspontját. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi Istvá n) : Köszönöm szépen. A részletes vitát lezártuk, a módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk majd. Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról szóló törvényjavasla t részletes vitája ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/2099. számon, a bizo ttsági együttes ajánlást pedig T/2099/35. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a benyújtott javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Az első vitaszakaszban a normaszöveget érintő javaslatok szerepelnek a 240. pontok szerint, a másod ik szakaszban pedig a preambulum módosítását kezdeményező 1. ajánlási pont megvitatására kerül sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Látható többség, köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kérem a felszólalni kívánó ké pviselőket, hogy - ahogy azt szoktuk - felszólalásuk kezdetén jelezzék, a bizottsági ajánlás mely pontjaihoz kívánnak hozzászólni. Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 240. pontjaira. Kérdezem, hogy ki kíván felszólalni hatperces időkeretb en. Ha már egészségügy, akkor közben kapom a gyógyteámat; mivel orvosok vannak a teremben, nagy bajom nem lehet. Megérkeztek a felszólalni szándékozó képviselők jelzései a monitorra. Elsőként megadom a lehetőséget Szilágyi László képviselő úrnak, LMP, hatp erces időkeretben. SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Első körben az ajánlás 2., 8. és 12. pontjaihoz szeretnék hozzászólni. Említettem az általános vitában a múlt héten, a mi módosítóin k leginkább arra irányulnak, hogy a kamara belső demokráciája, átláthatósága, politikamentessége fejlődjön. Ennek értelmében a 2. pontban azt javasoljuk, hogy az etikai kódexet a teljes tagság bevonásával dolgozzák ki, vitassák meg, és ezután fogadják el. Ez egy ártatlan módosító, nemigen támogatta az előterjesztő, sőt a bizottság sem, ennek ellenére kérem, hogy fontolják meg ezt a kérésünket, hiszen a belső demokráciát alapvetően erősítené. Számtalan technika létezik már egy nagy létszámú társadalmi szerve zet esetében is, hogy milyen módon lehet a tagságot bevonni ebbe a munkába. A 8. pontban ennél fajsúlyosabb módosításról van szó. Az eredeti előterjesztés azt mondja, hogy mindenféle jogszabálytervezeteket véleményezésre ki kell adni a kamarának, és erre m egfelelő időt kell biztosítani. Mi azt gondoljuk, hogy ez a megfogalmazás nem korrekt. Legalább nyolc