Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 24 (94. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz):
3909 Egyébként itt a szerződésről, Répássy államtitkár úrnak mondanám, amiről itt vitatkozunk, az egyik, ami a rendőrökkel köttetett, a Hszt., az 1996os keltezésű. A katonákkal pedig az Orbánkormány alatt jött létre az a szolgálati törvény 2001ben, amikor önök voltak kormányon, és ebben a törvényben önök ismerték el, az akkori Orbánkormány ismerte el azt a szolgálati időt, amire most önök azt mondják, hogy nem jár, és ön itt e zt kétségbe is vonja. (Dr. Répássy Róbert: Nem mondtam, hogy nem jár, csak nem szerzett jog, ezt mondtam!) Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kétperces felszólalásra következik Zakó László, a Jobbik képviselője. ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik) : Köszönöm, elnök ú r. Engedjék meg, hogy mint bányamérnök, a bányászokat védelmembe vegyem, mert itt sok szempont elhangzott, jogi, gazdasági, politikai, csak éppen az egészségügyi okokról nem sok szó esett. Nem tudom, itt a jelenlévők közül hányan láttak élő bányá szt, szerintem nem sokan. Az is jellemző, hogy a szokásoktól eltérően nem a saját szakterületének megfelelő végzettségű ember nyújtotta be a javaslatot, hanem jellemzően olyan, aki az egész életét bársonyszékben és szolgálati autóban élte le. Visszatérve a bányászokhoz: aki mínusz 30 foktól plusz 40 fokig az olajiparban vagy lent, a szénbányában szilikózisban dolgozik, azokat kérdezzék meg, hogy milyennek érzik az egészségüket, és teljesen mindegy, hogy az átkosban vagy a rendszerváltásnak hazudott időszak után voltak lent a mélyben, ugyanúgy megszenvedték egészségileg a munkát. És a rendőrök között is tegyünk már különbséget! Aki az előző rendszerben a közrendet, közbiztonságot őrizte, vagy pedig helyszínelt különböző gyilkosságok során, tegyünk különbséget a között, aki a pártházat védte - mondjuk, ezek jellemzően munkásőrök voltak , illetve besúgóként, beépített emberként lapítottak az irodákban. Az önök feladata lenne az előterjesztésben erre javaslatot tenni, mert ha mi tesszük, úgyis lesöprik az asztal ról. Répássy államtitkár úr annyiszor hivatkozik a bányászokra mint kivételre, akkor kérdezem: ezt a módosító javaslatot, ezt az utolsót, azt hiszem, a 4. számút miért nem támogatja a kormány? Miért nem tartják tiszteletben a bányászok évtizedekig tartó, m élyben vagy hóban, fagyban végzett munkáját? Hiába mondják, hogyha nem egészséges, nem kell visszajönni a munkába. Lehet, hogy ránézésre egészséges, de ők az átlaghoz képest kétszer annyit dolgoztak, kétszer annyi erőkifejtést végeztek. Ezeket vegyék figye lembe, ne csak politikai szempontokat vegyenek figyelembe! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kétperces felszólalásra következik Heintz Tamás, a Fidesz képviselője. DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szó t. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bertha Szilvia képviselő asszonynak először is: nincs költségvetési vonzata a törvényjavaslatnak, mondta. Gondoljon abba bele, hogy mondjuk, több ezer tartalékos katona aktív állományba kerül, tartalékos állományba kerül , nem nyugdíjasként ücsörög otthon, és a tartalékos tiszti állományként mennyi feladatot tudnak elvégezni akkor, miközben erre se pénz, se paripa, se fegyver, többek között állami bevétel is keletkezik, jó, mondhatjuk, egyik zsebből a másikba, hiszen akkor ők rögtön adófizető állampolgárok lesznek. Vagy vegyük a rendőröket! Doszpot Péter, aki az MSZP soraiban üldögélt néhány évet, elismerte, el is mondta, hogy rendkívül sok képzett, egészséges ember jelentkezik azon a civil pályán, a maszek versenyszférában , ahol arra a tudásra, amelyet megszereztek közrendőrként, a köz számára létrejött rendőrségen belül, azok még 20, 30, 40 évig éljenek, Isten éltesse őket sokáig, kamatoztatják a magánszférában. Miért nem jó ez nekünk? Önök miért gondolják azt, hogy a