Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 23 (93. szám) - A világörökségről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik):
3693 A második vitaszakaszban pedig a világörökségi területekkel összefüggő szervezeti hatáskörök szabályait módosító indítványokat vitatja meg az Országgyűlés az ajánlás 817., valamint a 3449. pontjai szerint. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, jegyz ő asszony. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Látható többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, a felszólalásuk kezdetén jelezzék, a bizottsági ajánlás melyik pontjához kívánnak hozzászólni. Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 17., 1833., valamint az 50., 51. és 52. pontjaira vonatkozóan. Megkérdezem, hogy kív áne valaki felszólalni, hatperces időkeretben. Megvárom, amíg jegyző asszony innen a pulpitusról a helyére érkezik - futólépésben halad , és megvárom, amíg fölteszi a mikrofonját. (Megtörténik.) Hegedűs Lorántné képviselő asszonynak adok szót, a Jobbik k épviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő asszony! HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 4., 6., 7., 19., 21., 29., a második szakasz 11., 12. és 16. - mert igazából ezek is ehhez a történethez tartoznak , valamint a 25. és 26 . pontokhoz szeretnék hozzászólni. A 4. pontban csak egy pontosítást tartalmaz a javaslatunk, amely szerint a kiemelkedő egyetemes értéket mi nemcsak a világörökségi helyszínre, hanem az egész területre is értelmezzük. Meggyőződésünk, hogy így sok budapest i vitát meg tudnánk előzni, hogy csak egy példát említsek a sok világörökségi helyszín közül, ha olyan területeket is megóvunk, megvédünk értékként, amelyek a helyszínhez szorosan kapcsolódnak, és amelyek szintén hordoznak bizonyos kiemelkedő jelentőséget. Ez a 4. pont volt. A 6. pontban az “együttműködési javaslatot” javasoljuk beemelni jogi személyeknek, egyéb szervezeteknek, illetve természetes személyeknek, ami a kötelezettségre vonatkozik a világörökségi kezelési terv kapcsán. A 7., 19., 21., 29., ille tve a második szakasz szerinti 11., 12. és 16. ajánlási pontok pedig arra vonatkoznak - ezt is többször elmondtuk a vita során , hogy meggyőződésünk szerint a “fejlesztés” szóval nagyon csínján kellene bánni a világörökség kapcsán, mert a mai magyar életb en a “fejlesztés” szó sajnálatos módon leginkább olyan ingatlanberuházásokat jelent, amelyek adott esetben parazita módon rátenyésznek egyegy világörökségi helyszínre, és annak a pluszértékét próbálják a maguk számára - hogy ezzel a csúnya szóval éljek - lenyúlni. Ezért gondoltuk azt, hogy felejtsük el itt a “fejlesztés” szót, és mindenhol azzal helyettesítsük, hogy “fenntartása”. Meggyőződésünk szerint ez jobban kifejezné a törvényjavaslat eredeti szándéka szerinti elgondolást. A 25. pontban azt javasoljuk, hogy a kezelési terv milyen módon tartalmazza, mit is jelent voltaképpen az értékek összessége. Erre egy olyan műfajt talált ki a tervezés, illetve a területrendezés, a területfejlesztés, amit értékkataszternek nevezünk. Elégg é izmos, eléggé kimunkált, kidolgozott már ez a műfaj ahhoz, hogy ezt akár ebbe a törvényjavaslatba is beemeljük. Ez nagyon sok szempontból jár körbe egy értékfogalmat, és az azzal kapcsolatos összes olyan momentumot rögzíti, amely adott esetben megóvásra, megvédésre alkalmas. Ezért is gondolnánk ezt a pontosítást ide beemelni. (19.10) A 26. ajánlási pontban még egy dolgot szeretnék önöknek elmondani, ez pedig a következő, ezt már az általános vitában is előadtam, de most csak még egyszer meg szeretném erős íteni, mert sajnos ez a bizottságban sem került támogatásra, pedig megítélésünk szerint ez egy nagyon fontos javaslat