Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 23 (93. szám) - Az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3691 megállapítani a hibát, hanem cselekednie is kell az ellenőrzött szervnek, ezért intézkedési t erv kötelezettségét is rögzíti a törvényjavaslat. Ugyanakkor rendezi azt is, hogy észrevételi jogot tehet, azaz észrevételi jogot alapít a törvényjavaslat, és az ellenőrzött elmondhatja a véleményét, esetleg vitába szállhat az ellenőrzővel. Megerősödnek a Számvevőszék függetlenségi garanciái. Nem bonyolódom bele ezek kifejtésébe, de nagyon fontos számunkra az, hogy a parlament legfontosabb ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék függetlenül végezhesse munkáját. Nem változtat az elmúlt húsz év jól bevált ré szein, hiszen az elmúlt húsz év sem múlt el tanulságok nélkül, és vannak jól bevált részei az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos eddigi szabályozásnak. Azért azt meg kell említenem, nagyon szimpatikus számomra, hogy az Állami Számvevőszék a Költségvetési T anács működésének egyik oszlopa lesz ezáltal, és az állami pénzügyek ellenőrévé válik istenigazából. Az új törvény a megújulást, a megerősödést szolgálja, és nem engedi tovább, hogy a közpénzek úgy folyjanak el, mint az önkormányzatoknál, Budapestnél és so k egyéb más helyütt az országban. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! A számvevőszéki és költségvetési bizottság 16 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta, és kéri a tisztelt Házat, hogy tárgyalja a t örvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Nyikos László úrnak, a bizottság elnökének. Parancsoljon, eln ök úr! DR. NYIKOS LÁSZLÓ , a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság ülésén kisebbségi álláspont, vélemények, kritikai észrevételek hangzot tak el, ezek közül néhányat szeretnék önökkel ismertetni a teljesség igénye nélkül, és annak alátámasztásául, hogy miért nem tartotta alkalmasnak általános vitára sem a kisebbség ezt a törvényjavaslatot. (19.00) Elsőként azt emlí tem meg, hogy nem volt tisztázható, nem volt tisztázott az előterjesztő Rogán Antal úr részéről, hogy ki a szerzője ennek az elaborátumnak, milyen műhelyviták előzték meg ezt a munkát, a törvényjavaslat előkészítését, kik azok a szakértők, akik ebben részt vettek, egyáltalán milyen előzményei voltak ennek a szakértői munkának. Ez nem derült ki; mint ahogy az sem, hogy kivel egyeztettek. A kisebbségi pártok téma iránt érdeklődő képviselői, szakértői számára nem volt mód, most sincs mód arra, hogy megnevezzék azokat a szakértőket, akikkel jó néhány kérdést tisztázni lehetne, hiszen erre alkalmatlan volt az előterjesztés, illetve a bizottsági vita. Annál is inkább, mert Rogán képviselő úr, elnöktársam számomra meghökkentő vagy megdöbbentő módon többek között az t fejtegette, hogy a bizottsági ülés nem arra való, hogy ott tartalmi vita folyjék egy törvényjavaslatról, pusztán arról lehet szó, hogy alkalmase általános vitára. Hát akkor hol lehet megvitatni egy törvényjavaslat érdemi kérdéseit, ha nem a szakmai bizo ttságban? Minek akkor a bizottság? A másik nagy kérdés az, hogy miért ez a sietség a törvényjavaslat benyújtása körül. Valamiféle verseny van a sarkalatos törvények között, hogy ez legyen az első? Miért kell július 1jével már új számvevőszéki törvény? Hus zonkét évig megvolt az ország egy számvevőszéki törvénnyel. Nálam többet ezt a törvényt senki sem bírálta szakmailag, mégis azt mondom, hogy kibírna még egy fél esztendőt. Ezért is javasolta a kisebbség azt a megoldást, hogy vissza kell vonni ezt a törvény javaslatot, létre kell hoznia a parlamentnek egy eseti bizottságot, amely külső szakértőkkel támogatva kidolgoz egy olyan törvényjavaslatot, amely érdemi választ ad a szakmai kérdésekre is.