Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. május 3 (88. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - CZENE ATTILA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár:
2946 ezeket nem is akarom idehozni, de az látszik, hogy dominánsan a MOB az, amelyik ebben dönteni fog. Ezt el is mondták korábban, hogy így képzelik az egy csatornát. Én csak egyre hívom fel a figyelmét, mert bennem ez állt össze, hogy nyilván itt egy versenysportérdekeltség lesz. Szerintem még egy konfliktus van, hogy az olimpiai sportágak érdekeltsége lesz e lsődleges, miközben olyan nem olimpiai sportág is van, ahol tömegek sportolnak, karatétól, sorolhatnám. Tehát hogy ezekből a konfliktusokból végül is az ön kezéből kikerülnek a döntési helyzetek teljes mértékben. Úgy kell majd valamiért politikai felelőssé get vállalnia - most már késői órán is járunk, nem akarok ebből nagy polémiát , hogy közben meg egy élsport, olimpiai sport lobbi fogja ezt a dolgot szerintem utalni. Láttam délelőtt, hogy páran ott forgatták a fejüket, jó, az elején vagyunk a dolognak, m ég nincs semmi kőbe vésve, de azt gondolom, hogy ebben még komolyan kell egyeztetéseket folytatni. Szerencsés lett volna, ha talán Borkai úr vagy Bánki Erik is itt van ma, akkor talán elemezhettük volna ezt a fajta jövőt is. Csak azért hozom ide, mert ez a két módosítás, úgy látom, hogy az egyik az ön becsületbeli ügye, amiben kényszerpályán van, mondjuk ki, merthogy a költségvetés nem biztosít lehetőséget, a másik meg egy olyan ügy, amivel nincs is érdemben vitatkoznivaló, mert amúgy meg persze hozzáraktak még egy ügyet, amit egyébként rendezni lehetett volna a sporttörvény átfogó módosítása kapcsán is, de ki ne értene vele egyet azon a logikán, ahogy a nemzet színésze működik, hogy egyébként meg döntsék el ők, talán ez a legtisztább ebben a tekintetben. Én mást nem is mondanák e helyütt. Van egy módosító indítványunk. Én változatlanul azt gondolom, hogy az alapító sem szól bele egy alapítvány dolgába, nem szólhat bele jogi értelemben. Tehát nekem nagyon furcsa ebben a tekintetben az, hogy a MOB hozzájárulás a kell. És hogy akkor már mondjak valami olyat, amit a sporttörvény kapcsán is mondani fogok: szerintem akkor - hogy önről is vegyünk le ilyen módon terhet - van értelme szerintem a két csatornának, ez áll össze bennem. Tehát ha megmaradna a Wesselényi mon djuk egy ilyen szabadidősport típusú finanszírozása, amiben persze nyilván az alapító a kuratórium összetételében nagyon sok mindenbe beleszólhat egyébként, de nyilván olyan emberek lennének ott, akik szabadidősportérdekeltek, és erre lenne egy fix forrás , akkor nem kavarodna össze ez a dolog, és nem néznének - nem akarok ilyen sötét fellegeket festeni - önre bizonyos kisebb érdekképviselettel vagy kevesebb érdekérvényesítési lehetőséggel rendelkező sportszövetségek, hogy ők meg nem kapnak annyit, amennyit ők gondolnak. Én ettől félek, és azt hiszem, ha megmaradna a Wesselényi Sport Közalapítvány, akkor ebben lehetne egy olyan terepet meghagyni, ami talán ebben segítheti az ön munkáját is, meg azt is, hogy még a gyanúja se merüljön fel annak, hogy itt telje sen csak a versenysport érdekei érvényesülnek. A módosító indítványunkat, kérjük, fontolják meg, de most már lesz részletes vita, úgyhogy majd talán ott folytatjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő ú r. Felszólalásra következik Czene Attila államtitkár úr. Öné a szó, államtitkár úr. CZENE ATTILA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Elnézést, tényleg nagyon röviden. Pál Béla képviselő úr is felvetette, és erre nem reagáltam igazából, ezért szere tnék, de akkor itt közösen. Kié az ellenőrzés? A Wesselényi Sport Közalapítvány ugyanannyi szabadidőpénzzel tudna rendelkezni a jövőben, amennyit a magyar államtól kap. Tehát amikor a költségvetési terv megvan, azt kapja meg. Most egészen egyszerűen, bocsá nat, de ha megszűnik, akkor is a szabadidő ugyanannyi költségvetési forrással rendelkezik. Ezt egyébként Borkai úr is elmondta. Ezt nekünk kell ellenőrizni, hogy egy civil szervezet be is tartsa, amit vállal. Tehát külön költségvetési soron meg kell jelení teni a szabadidősportos forrásokat, ez így lesz, mi ezt fogjuk követni, ezt fogjuk