Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. április 1 (81. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
2060 Viszont azt méltatlannak tartom, hogy Rubovs zky György elnök úr azt rója fel nekünk, hogy mi bejelentjük a mentelmi jogunk megsértését, hiszen mondjuk el, ez egy törvényi kötelezettség, a képviselők jogállásáról szóló törvény írja elő kötelezően, hogy a mentelmi jogunk megsértését kötelesek vagyunk bejelenteni; nem vagyunk kötelesek élni vele. Ezért például az én esetemben is azért kellett bejelentenem, és majdnem azért a bizottságban önöknél folyt a vita, majdhogynem engem tettek felelőssé, hogy a saját mentelmi jogomat megsértettem, amikor egy bíró ság előtt eltitkoltam a mentelmi jogomat, mert igen, mi azt szeretnénk, hogy a képviselői felelőtlenség helyett a törvények előtti egyenlőséget vezetnénk be, ahogy szép alapelvként az Alaptörvényben ki is mondják ugyebár, csak aztán a konkrét ügyeknél nem ezt mondják. Az pedig, hogy másokra is vonatkozik a mentelmi jog, lehet tágítani természetesen ezt a kérdést, tessék egy kapcsolódó módosító javaslatot benyújtani, ha önök úgy gondolják, hogy a bíróknak nem kellene mentelmi jogot adni. Mi azt gondoljuk, ho gy első körben mindenképp arról szeretnénk vitát nyitni és azt szeretnénk, ha az országgyűlési képviselőknek törölnénk el a mentelmi jogát. Tegyük hozzá, a módosító javaslatunk is pontosan ezt célozza, hiszen az Alaptörvényben is azt mondja, hogy az “orszá ggyűlési képviselőt mentelmi jog illeti meg”. Mi ezt szeretnénk eltörölni. Ezt célozta csak a módosító javaslatunk, hiszen a politikusbűnözők azok, akik egyfajta törvényesített formaként így a mentelmi joguk mögé bújnak. Ennek szeretnénk véget vetni. Köszö nöm figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kétperces hozzászólás, Répássy Róbert államtitkár úr, Fidesz. DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz) : Tisztelt Ház! Még mielőtt valaki komolyan venné a Jobbik aggódását a mentelmi jog eltörlésé ért, szeretném emlékeztetni önöket arra az eseményre, amikor a Jobbik politikusai Budaházy Györgynek azért gyűjtöttek ajánlószelvényt, hogy a mentelmi jogára hivatkozva kikerüljön az előzetes letartóztatásból és szabadlábra helyezzék. Tehát miközben a Jobb ik azt állítja, hogy ő a mentelmi jog ellen van, valójában az országgyűlési választások során visszaélt a mentelmi joggal, visszaélt, és Budaházy György szabadlábra helyezését akarta elérni (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Ez nem igaz!), egy egyébként ar ra az eljárásra érvényes ajánlószelvénygyűjtés eredményeképpen. Tehát így vegyék komolyan azt, hogy a Jobbik a mentelmi jog ellen harcol. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Komoly szócsatának nézünk elébe kétp erces hozzászólások formájában. Kérem szépen, hogy maradjunk a tárgynál. Tehát értettem, hogy egy módosító javaslathoz kapcsolódik, de túlzottan ettől eltérő politikai vitába ne kezdjenek. Megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak, kétperces. NOVÁK ELŐD (J obbik) : Köszönöm, elnök úr. Hát a mentelmi jog valóban nagy indulatokat vált ki, hiszen a kormánypárti képviselők rendszeresen bújnak emögé, még akár közvádas esetben is. Miközben halljuk magánvádas ügyekben, hogy a mentelmi bizottság következetes jogértel mezése és gyakorlata szerint közvádas ügyben kérik a mentelmi jog felfüggesztését, magánvádas ügyben nem, ehhez képest azt láttuk, hogy legutóbb az egyik fideszes képviselőnél még közvádas esetben sem engedték felfüggeszteni a mentelmi jogát. Tehát ez komo ly érdekeket sért, pedig a Jobbik valóban azt szeretné, hogy akár a szavazatáért is lehessen felelősségre vonni, ha komoly, a nemzetnek nagyon komoly kárt okozó szavazásról van szó, akár a szavazatáért is lehessen felelősségre vonni, hiszen láttunk ilyet, önkormányzati szinten pedig hány ilyen ügyet láttunk, amikor áron aluli eladásokról és egyebekről volt szó. Bizony ezt országgyűlési szinten is meg kell valósítani, hogy legyen következménye ezeknek.