Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 28 (80. szám) - A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
2026 A következő, amire már többen felhívták a figyelmet, hogy ha a jövőnek dolgozunk, és egy maradandót akarunk alkotni, akkor az esetlegességektől, a rögtönzésektől, a hiúságtól, a kicsinyességtől meg kellene menteni ezt a folyamatot, t ehát itt az időzítések, a teatralitás és a sokszor fölösleges pátosz inkább valóban azt jelzi, hogy nem az eljövendő generációkra összpontosítanak igazán, hanem önmaguknak akarnak itt emlékművet állítani. Ez bizony visszatetszést fog kelteni előbbutóbb ne mcsak a mostani ellenzéki pártokban, hanem a széles közvéleményben is. Ettől óvják maguk, kérem önöket! Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ugyancsak kétperces hozzászólás: Ipkovich György képviselő úr, MSZP. DR. IPKOVICH GYÖRG Y (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most már hosszabb ideje hallgatom Gaudi képviselőtársunk hozzászólásaiban azt a nyilvánvalóan kitapintható szándékot, hogy rendszeresen és súlyosan kívánja megsérteni a parlamen t egy bizonyos frakcióját és annak tagjait, nevezetesen a Szocialista Pártot, nagy súlyt helyez rá, amely szavai általában reakció nélkül maradnak. Most úgy gondolom, hogy ezt azért teszi, mert miután reakció nélkül maradtak, az a képzet alakul ki benne, h ogy helyes, amit csinál. Tisztelt képviselőtársamnak szeretném a figyelmét felhívni, hogy azok a szavazatok és szavazók, amelyek minket és akik bennünket idejuttattak, semmivel nem alacsonyabb rendűek, mint azok a szavazók és szavazatok, amelyek a tisztelt jobbikos képviselőtársaimat helyezték el a parlamentben, vagy akár a Fideszt, vagy akár az LMPt. Ezért nagy tisztelettel kérem a tisztelt képviselőtársamat, hogy ha már személyünk miatt nem is, legalább a szavazóink miatt és az önök szavazói miatt is tar tózkodjon a jövőben sértő és dehonesztáló kifejezések használatától; de nemcsak emiatt kértem szót. Vas megyei Gulyás képviselőtársam szavai szerint, ugye, mi úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk az alkotmányozási folyamatot. Azért mondom szó szerint, nehogy az legyen, hogy megint másról beszélek, mint amit a képviselőtársam mondott. Nem mi döntöttünk így, tisztelt képviselőtársam, önök döntöttek úgy, hogy nem veszik figyelembe semmiféle javaslatát, semmiféle indítványát az önöktől eltérő frakcióknak, és ez volt a döntés oka, tehát ezt a döntést először önök hozták meg, ne rajtunk kérjék számon annak a végrehajtását. Az államtitkár úrnak pedig annyit mondanék, hogy a ’89es alkotmány, bár nem a mostani jogszabályi keretek között született meg, hisz egy társadalmi konszenzust egy nem legitim Országgyűlés hagyott jóvá, pontosan a régi szisztéma szerint létrejött Országgyűlés hagyott jóvá, de annak konszenzus jellegét senki nem vonta kétségbe (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) , nem úgy, mint a mostani t. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Következik Szilágyi György képviselő úr kétperces felszólalásra, Jobbik. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ipkovich képviselő úr, meg akarja sérteni GaudiNagy T amás - ezt mondta - az MSZPfrakciót. Megsérteni azt lehet, akinek van becsülete, tehát GaudiNagy Tamás nem nagyon tudja (Az elnök csenget.) önöket megsérteni, mert önöknek a becsülete már nincs meg a magyar társadalomban. Gulyás képviselő úr, felmerült a mai nap folyamán többször, hogy most a Fidesz mondtae a választások előtt azt, hogy alkotmányozni akar, vagy nem mondta, hogy alkotmányozni akar. Az a probléma, hogy ezen a kérdésen lehet vitatkozni és el lehet dönteni, egy dolog viszont biztos: bármelyi k oldalnak van igaza ebben a kérdésben, a végtermék ugyanaz, önök becsapták a