Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 24 (78. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István): - V. NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
1828 Hatályos alkotmányunk, bár kétségkívül eleget tesz a jogállamiság kritériumainak, b iztosítja a demokratikus intézményrendszer működését, mégsem képes arra, hogy megtestesítse a nemzet egységét. Az előttünk lévő javaslat több helyütt is megjeleníti azt az alapvető igényt, hogy ez a helyzet megváltozzon. A FideszKDNP javaslatának egyik al apvető célja éppen a fentiekben jelzett hiányosságok pótlása, egy olyan alaptörvény megalkotása, amely nemcsak normaszöveg, de képes az emberek számára megtestesíteni az együvé tartozást és a társadalmat összetartó alapvető értékeket. Ezt hivatott megjelen íteni az alaptörvény első része, a Nemzeti hitvallás. De a javaslat szövegében több helyen is megjelenik az egységes nemzet gondolata. Az Alapvetés D. cikke deklarálja, hogy Magyarország felelősséget vállal minden magyar sorsáért, tekintet nélkül arra, hog y az anyaország határain belül vagy kívül élneke. A felelősségvállalás több mint egyszerű magasztos gondolat: aktív cselekvést kíván, és naponta jelentkező kötelezettséget jelent mindannyiunk számára. Ez a cél vezérelte a FideszKDNPfrakciószövetséget a Bethlen Gábor Alap tavalyi létrehozásakor, és ez a cél jelenik meg immáron alaptörvényi szinten is. Jól látható, hogy a nemzetért mindenkinek tennie kell, ez közös felelősségünk. Megvannak az eszközei az államnak - mint a Bethlen Gábor Alap , és megvannak az eszközei az állampolgároknak is. Ezekkel az eszközökkel morális kötelességünk, hogy minél többen minél többet tegyünk. Az előttünk fekvő javaslat N. cikke is rögzíti ezt az alapelvet, amikor kimondja: mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőség ei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni. Tisztelt Ház! A XII. cikk rögzíti a tulajdonhoz való jog elvét, amely garantálja a tulajdon védelmét, hiszen enélkül megbomlik a magántulajdonra épülő modern társadalmi rend. Az államnak mindenkivel szemben védenie kell a magántulajdont, még önmagával szemben is. Sajátos módon hazánk történelmének vészterhes időszakában az állam sokszor megfeledkezett e kötelezettségéről. Minden magyar megtapasztalta - akár csak közvetve is , hog y milyen is az, amikor az állam akár az erőszak monopóliumával is élve, visszaélve fosztja meg polgárait a jogosan szerzett tulajdonától. Bár a modern alkotmányok mindegyike tartalmaz valamiféle rendelkezést, ami korlátozza a tulajdon állami kisajátítását, éppen az előbb elmondottak miatt hazánk számára különösen fontos az effajta szabályozás. Tisztelt Ház! Polgármesterként pontosan tudom, hogy a mindennapokban nemcsak a magasztos deklarációkra van szükség, hanem a mindennapi és alapos munkára, vagyis a min denkit terhelő kötelezettségek tisztességes teljesítésére, enélkül ugyanis nem értelmezhetők a szabadságjogok. Szabadság és felelősség csak együtt értelmezhető. Az előttünk fekvő alaptörvénnyel egy olyan Magyarországot teremthetünk, amely minden tekintetbe n szabad. Végezetül az alkotmánytervezet néhány sorát szeretném idézni: “Büszkék vagyunk országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.” (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Or szággyűlés! Felszólalásra következik V. Németh Zsolt államtitkár úr, a FideszMagyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjából. Megadom a szót, államtitkár úr. Öné a szó. V. NÉMETH ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Há z! “Én pedig honunk minden lakosát, ha nem is gazdagnak, magas helyen állónak, de szabadnak látni óhajtanám!” - mondta a reformkor nagy államférfija, Széchenyi István. Olyan gondolat ez, amelyet folyamatosan szem előtt kell tartanunk, miközben hazánk új al aptörvényét tárgyaljuk. Mindenkinek joga van a szabadsághoz, ezt tehát mindenképpen szükséges lefektetnünk alkotmányunkban. Szükséges, de ha érvényesíteni is akarjuk, nem elégséges. Az alkotmányozás során azt is végig kell gondolnunk, milyen feltételek biz tosítanak valódi szabadságot Magyarország állampolgárai számára.