Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 24 (78. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Balczó Zoltán): - TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz):
1785 Végül, de nem utolsósorban annak érdekében, hogy az elmúlt húsz évet véglegesen le tudjuk zárni, hogy ez a nemzet, ez az ország meg tudjon újulni, nagyon nagy szükség lenne az ügynöklisták feltétel nélküli és teljes körű nyilvánosságra hozatalára. Ha ezt nem tesszük meg, ha ezt nem garantáljuk az alaptörvényben úgy, hogy semmifajta kibúvót nem engedünk - erről talán még külön sarkalatos törvényt sem kellene alkotni, mert abba különböző kibúvókat és kivételeket lehetne beépíteni , akkor nem fogunk tudni megújulni, akkor magunkkal cipeljük az átkos múltat, és a kilencven éve óriási pusztításokat okozó és hihetetlen kártevéssel megvert vagy megáldott - attól függően, hogy melyik oldalról nézzük - vörös métely, vörös mocsok elleni harcot nem tudjuk eredményesen lezárni. Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy az ügynöklistákat végre feltárjuk, mint a múltnak egy nagyon fontos és nagyon átkos részét. Ehhez nyilvánvalóan arra van szükség, hogy a FideszKDNP hajlandóságot mutasson erre. Ezt persze csak az teheti meg, akinek nincs félnivalója. Amennyiben önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ezt nem támogatják, akkor okkal feltételezhetjük, hogy a FideszKDNP részéről sokaknak takargatnivalója van ez üg yben, esetleg a legfelsőbb vezetést érintően is. Éppen ezért most megfelelő bizonyságát adhatják annak, hogy tényleg le akarják zárni az elmúlt húsz esztendőt az ügynöklisták teljes körű nyilvánosságra hozatalával, vagy tovább folytatjuk azt a maszatolást, amely előbbutóbb a nemzet végzetét fogja jelenteni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Felszólalásra következik kétperces reagálásra Tasó László, a Fidesz képviselője. TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Orsz ággyűlés! Semmiképpen nem hagyhatom szó nélkül Volner képviselő úr iménti hozzászólását, hiszen már második alkalommal bántotta meg a magyarországi cigányságot, méghozzá durva kifejezésekkel. Ne haragudjanak, de azt mondani, hogy megélhetési születésekről van szó és hogy dologtanul szaporodnak, vérlázító. Ilyet nem mondhatnak, hiszen emberéletekről van szó, és egy ember életéről így nem beszélhet senki sem a parlamentben. A másik pedig: sajnálom, hogy az egyre inkább médiapárttá váló Jobbiknak ez a hely és ez a lehetőség is kell arra, hogy üzenjen az embereinek és a táborának. Végül, Volner képviselő úr: Orbán Viktor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, nem csak a mienk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszóla ló L. Simon László, a Fidesz képviselője. Öné a szó. L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kezdtem megijedni, hogy újabb kétperces hozzászólás lesz a cigányügyekkel kapcsolatosan, de nem. Én teljesen másról szeretnék b eszélni. Magyarország az 1976. évi 9. törvényerejű rendelettel hirdette ki az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 21. ülésszakán 1966. december 16án elfogadott gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányát. A nemzetközi dokumentumot aláíró államok a XV. cikk értelmében “elismerik mindenki jogát arra, hogy részt vegyen a kulturális életben”. Az a kérdés, hogy ez az 1966ban kihirdetett egyezségokmányban megfogalmazott kitétel miképpen érvényesül az új alaptörvényünk tervezetében, hol és mily en módon fogalmaz az alaptörvény a kultúráról és a kulturális javakhoz való hozzáférésről. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is az alaptörvénytervezet preambulumában, a Nemzeti hitvallásban rögzítjük: vállaljuk, hogy örökségünket, a magyar kultúrát, egye dülálló nyelvünket ápoljuk és megóvjuk. Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez. Ezek a kitételek már előre jelzik a normatív szövegrésznek azokat a passzusait,