Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 22 (76. szám) - A Magyarország Alaptörvénye címmel törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmánya címmel törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója:
1533 a Magyar Országgyűlésben 1996. május 22én a Magyar Köztársaság Alkotmányának szabályozási elveiről szól ó országgyűlési határozati javaslat általános vitájában a Fidesz vezérszónokaként elmondott beszédéből idéztem. Ha e gondolatok mégis az aktualitás erejével szólnak, ha magam sem találhattam volna jobb megfogalmazást, hogy a mai helyzetünkhöz igazítsam Szé chenyi 180 évvel ezelőtti parancsát, nos, az talán nem a véletlen műve. E mondatok hat esztendővel a zsákutcának bizonyult államszocializmus bukása után, négy évvel az új évezred kezdete előtt, tehát másfél évtizede hangzottak el, egy négy és fél évtizedes kommunista országrombolás utáni, négy szabad esztendőt követő utódpárti kormányzati ciklus kellős közepén, amely ciklusra jött újabb négy szabad esztendő, ez ideáig, mondhatni, sajnos, az elmúlt hat és fél évtized legsikeresebb időszaka, amely négy eszten dő végére a nemzet végre felemelhette a fejét, úgy érezhette, hogy túljutott a rendszerváltozással szükségszerűen együtt járó lecsúszáson, nyomorúságon, nélkülözésen, bizonytalanságon, szétesettségen, és immár kikapaszkodhat abból a gödörből, amelybe 1990ig a kommunizmus, majd 1994 után annak örökösei és a magukat liberálisnak nevező szövetségeseik juttatták. Majd megint jött, most már kétszer négy év, és itt állunk újra az egyszer már elvégzettnek hitt munkát, megoldottnak gondolt feladatot magunk előtt l átva, felemelni egy kirabolt, meggyötört, legyengített, tartalékaitól is megfosztott, szellemi, erkölcsi, lelki és biológiai értelemben is tönkretett országot, miközben azok, akik mindezt elkövették rajtunk, ahelyett, hogy szégyenükben elbújnának, levonuln ának a közélet általuk összerondított színpadáról, itt ágálnak, fenekednek ellenünk, leckéztetni próbálnak jó modorból, szociális érzékenységből, demokratikus viselkedéstanból, szakértelemből, és közben ott tesznek keresztbe, ahol csak lehet. (Taps a kormá nypártok soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az úgynevezett baloldal által kisajátíthatónak vélt Bibó István írja egyik alapvető, a kiegyezéses rendszer csődjét és bukását elemző munkájában: “Az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell sz ögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet ittott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni.” (9.40) Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, az úgynevezett rendszerváltozás alap vető konstrukcionális hazugsága, amelyre ráment az életünkből húsz év és majdnem minden viszonylagos eredményünk, amelyért e húsz év alatt keservesen megküzdött és megszenvedett az ország, az a fikció volt, hogy lehet demokráciát, jogállamot, hazát, nemzet et, jövőt építeni olyanokkal, akik egész életüket, előmenetelüket, vagyonosodásukat azt megelőzően arra alapozták, hogy fenntartottak egy totalitárius diktatúrát; hogy lábbal tiporták mások emberi méltóságát és legalapvetőbb emberi jogait; hogy idegeneknek szolgáltatták ki, adták el a hazát; hogy a nemzetköziség jelszavával megtagadták saját népüket, sőt, ha úgy látszott szükségesnek, hát fegyvert is emeltek rá; hogy mielőtt kényszerűségből átadták a lelakott, rommá tett országot, az utolsó éveikben el is z álogosították még az utódaink jövőjét is. Arra a hazugságra épült az úgynevezett rendszerváltozás rendszere, hogy lehet tisztességes, valódi kiegyezésnek számító kompromisszumot kötni olyanokkal, akik másokkal mindig is csak az erő nyelvén tudtak beszélni; akik magukat a történelem kiválasztottjainak hirdették, de akik nem hittek soha semmiben, ellenben készek voltak bármikor bármit és bárkit elárulni; akik mindig is megvetettek minden értéket, amelyet nem lehetett pénzbeli haszonra váltani, és lenéztek min denkit, aki nem így élt, és nem így gondolkodott; akik leginkább azoknak nem tudtak megbocsátani, akik ellen bűnöket követtek el. Arra a hazugságra épült, hogy a diktatúrából a demokráciába való átmenet csak egy deklaráció, egy törvényhozási aktus végén el helyezett tollvonás kérdése; arra a hazugságra, hogy a kommunista rémuralmat jogilag egyszerre keretbe foglaló és egyszerre elpalástoló úgynevezett alkotmány toldozgatásávalfoltozgatásával megalapozható egy valódi demokrácia; hogy az 1949. évi XX. törvény , amely még címében sem tagadta a kommunizmus rendszerével fenntartott jogfolytonosságot, lehet egy valóban új világ kezdete.
