Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 22 (76. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1528 tulajdonrészt, stratégiai befolyást cukorgyárainkban, ekkor kezdődik a magyar termelői kapacitás és piac olcsóbb felvásárlása, a hazai termelés felszámolása. A végjátékhoz azonban kellett az Európai Unió is, amely mára olyan alacsony szintre csökkentette a magyar cukorkvótát, hogy a hazai fogyasztás kielégítésére a hazai termelés ne legyen elegendő. Miközben a külföldi tulajdonosok az uniós kompenzációért cseré be a föld színével tették egyenlővé magyarországi gyáraikat, a csapda ezzel bezárult Magyarország felett. Ma 100 milliárd forintos beruházást igényelne egyetlen cukorgyár létesítése; Magyarország ma már saját lakosságának élelmezéséhez szükséges legalapvet őbb élelmiszerek előállítására sem képes. A folyamat szimbolikusan Magyarország soros EUelnökségére vált kitapintható valósággá. Magyarországon nincs nemzetgazdaság; hazánk gyarmat lett, saját rendszerváltó politikai elitje züllesztette gyarmattá. Képvise lőtársaim! Magyarország máig regnáló rendszerváltó elitje békeidőben több kárt okozott az országnak, mint amit eddig bármelyik háborúnk alatt elszenvedtünk. Lesze számonkérés, és ami még fontosabb, legalább magunkban meg merjüke vonni uniós csatlakozásun k és tagságunk mérlegét? Meggyőződésem, hogy a magyar emberek már megvonták, és az eredmény nem túl rózsás, miként (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) annak visszahatása sem pozitív az uniós tagságunkat öncélúan erőltető politikai elit megí télésére. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ángyán József államtitkár úr jelzi, hogy a kormány nevében szeretne válaszolni a napirend előtti hozzászólásra. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF földművelésüg yi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A helyzetértékelésben, sőt azt hiszem, a folyamat leírásában is sok tekintetben egyetértünk, de azért engedje meg, hogy némiképp árnyaljam a sommás ítéletét. Tény az, és a probléma gyökere valóban ott tapintható ki, hogy a rendszerváltást követően, a ’90es évek elején, közepén a korábbi tizenkét cukorgyárunk mindegyikét külföldi tőkeérdekeltségek szerezték meg; hadd t egyem hozzá, hogy a szereplők, akik annak idején ehhez asszisztáltak, ezenközben jelentős magánvagyonra tettek szert. Ez is jellemző a rendszerváltásra, hogy bizonyos körök az ország kiárusításának hasznát magánvagyonuk gyarapítására használták fel. Most i s itt vannak persze köztünk azok az emberek, akik cégbirodalommal rendelkeznek ennek hatására, miközben a magyarság kiszolgáltatottá vált. A külföldi cégek e közül a tizenkét gyár közül hetet egykét éven belül eladtak, nyilvánvaló volt a piacvásárlási szá ndék, tehát szó sem volt itt arról, hogy munkahelyteremtés, és majd innen fogjuk ellátni Európát cukorral, hanem az anyacégeik anyaországai piacait vásárolták tulajdonképpen meg KeletEurópában. A privatizátorok, mondom még egyszer, ezenközben ezen a folya maton jelentős magánvagyonra tettek szert. A második lépés ebben a folyamatban az EU úgynevezett cukorreformja, ami megítélésem szerint valóban elhibázott volt az Európai Közösség részéről is. Ennek eredménye az lett, hogy egy olyan kvótarendszert alakítot tak ki, amelynek következtében mára Európa egésze importra szorul cukorból, de ezen belül, hadd tegyem hozzá - és itt azért a hangsúlyokat egy picit máshova tenném , nem volt kötelező ilyen mértékben részt venni ebben a folyamatban. Hadd mondjak erre péld ákat! Franciaország a régi tagországok közül a termelési kvótáinak a 16 százalékát áldozta be a cukorreform oltárán, Németország a 20 százalékát, Lengyelország 20 százalékot, Csehország - hogy mondjak új csatlakozót is - a 21 százalékát, és a 80 százalékát megőrizte a korábbi kapacitásainak. Magyarország, a Gyurcsánykormány, kérem szépen, közel 75 százalékát, háromnegyedét szinte önként felajánlotta az Európai Közösségnek, miközben ellenzékből folyamatosan figyelmeztettük őket arra, hogy ennek katasztrofál is következményei lesznek, mert a 400 ezer tonnás akkori kapacitásunkból 300 ezer tonna kell a saját szükségletünk ellátására, és 100 ezer tonnát még tudtunk exportálni is. Ehhez képest hagytak 105 ezer tonna kapacitást. Ennél többet
