Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 22 (76. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik):
1527 Köszönjük szépen, tisztelt képviselő úr. Én magam is örömmel hallottam szavait, de reagálni nem reagálhatok rá. Kérdezem, hogy a kormány kíváne reagálni. (Dr. Navracsics Tibor jelzésére:) Miniszt er úr jelzi, hogy nem kíván reagálni. Akkor lépjünk tovább a napirend előtti felszólalások sorában. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyöngyösi Márton képviselő úr, Jobbik: “Kit terhel a felelősség a magyar cukoripar tönkretételéért?” címm el. GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben egy minden magyar háztartásban alapélelmiszerként számon tartott termék, a cukor hiánya, valamint a hiányból fakadó drasztikus fogyasztói áremelkedés fe dte fel Magyarország végzetes kiszolgáltatottságát a külső gazdasági folyamatoknak. A cukorválság tragikumát fokozza, hogy mindez egy olyan ágazatban következett be, amely tekintetében Magyarország még nem is olyan régen nemhogy önellátó, de bőséges export kapacitásokkal rendelkezett. Idézzük csak fel! Miközben a hazai cukorfogyasztás évi 320 ezer tonna, még a rendszerváltás előtt közel dupláját, évi 600 ezer tonnát termelt meg Magyarország 12 hazai, állami tulajdonú cukorgyára. Milyen folyamatok vezettek el a jelenlegi állapotokig, amikor az egyetlen, hazánk területén megmaradt cukorgyár, az osztrák tulajdonú Agrana Magyar Cukor Zrt. kaposvári üzeme is csak az Unió által engedélyezett kvóta, vagyis a 100 ezer tonnát alig meghaladó cukormennyiség előállítását teszi lehetővé? Miként süllyedt odáig ez a mezőgazdaságát tekintve páratlan adottságokkal rendelkező ország, hogy jelenleg a környező országokban csaknem feléért lehet cukrot vásárolni a magyar kilónkénti 400 forint helyett Szlovákiában 80, Szlovéniában c saknem 100, Ausztriában pedig akár 150 forinttal olcsóbb áron? Elemzők sokféleképpen magyarázzák a cukorválság kiváltó okait, és tény, hogy mindegyikben van igazság. Tény, hogy az Unióban szinte példa nélküli legmagasabb, 25 százalékos áfakulcs nagymértékb en drágít minden terméket, így a cukrot is. Jogos a felvetés, kik hozták azt a példátlan döntést, hogy az uniós áfadirektíva legmagasabb kulcsát alkalmazzák hazánkban minden szociális szempontot kiiktatva. De legalább ennyire érvényes a kérdés, hogy lehet egy évvel a valódi rendszerváltást hirdető kormány színrelépése után még mindig a régi áfaszabályozás érvényben. Tény, hogy a nemzetközi üzletláncok eltérő üzletpolitikát folytatnak különböző országokban. Amíg ugyanis Európa szerencsésebb részein hosszú tá vú, többéves szerződéseket kötnek a gyártókkal, addig nálunk egykét hónapra szerződnek, amellyel szinte azonnal érezhetővé válnak a kedvezőtlen piaci hatások. Kormányaink párjukat ritkítják a tekintetben, hogy képtelenek érvényt szerezni annak a 2000. jún ius 27én elfogadott OECDirányelvnek, amely részletes ajánlásokat fogalmaz meg a multinacionális vállalatokkal szemben, és ezáltal fontos eszköze a kormányoknak a nemzeti érdek érvényesítésében, a kettős mérce fölszámolásában. (9.10) Tény, hogy létezik t őzsdei spekuláció, és az is, hogy hol szárazság, hol pedig árvíz tizedelte meg a globális cukornád- és cukorrépatermesztést, és hajtotta fel az árakat, de az is tény, hogy ezek a külső hatások egyformán érintik Magyarországot és a környező országokat, a p robléma gyökeréről; az ősbűnről azonban vajmi kevés szó esik, ez pedig a rendszerváltó politikai elit felelőssége, azé az elité, amelynek pártjai és képviselői még itt járnakkelnek közöttünk. A cukorválság mostani tetőzése ugyanis nem csupán egy élelmisze ripari ágazat egyedi kálváriája, abban benne rejlik a rendszerváltás talán ma már sokak által értett, érzett hazug logikája, amelynek fenntartásában a rendszerváltó politikai pártok mindegyike, hol aktívan, hol passzívan, de közreműködött. A magyar cukori par tönkretételében a politikai felelősség óriási. Kétségtelen, hogy a konkrét hazaárulásban a szabadpiac mindenekfelettiségét hirdető, és a liberális gazdaságfilozófiának megfelelően a külföldi vállalatokat előnyben részesítő privatizációt levezénylő Anta ll- és Hornkormányok jártak az élen. Ekkor szerezhettek külföldi nagyvállalatok bagóért többségi
