Országgyűlési Napló - 2011. évi tavaszi ülésszak
2011. március 8 (73. szám) - A nemzeti közszolgálati egyetem létesítéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
1345 ezért a KIM vezeti ezt elő, de az előkészítésben természetesen, szeretném megnyugtatni önt ismét, részt vett ez a tárca. Bár új egyetem jön létre, amit nagyon helyesen így is mondunk, de azért nem a nulláról, tehát nem egy zöldmezős egyetemről van szó, nem is egy zöldbarna mintás honvédelmi típusú, álcahálós egyetemről, hanem itt egy olyan egyetemről van szó, a mely három meglévő bázisból alakul ki, és így épül fel. Ezért gondoljuk mi azt, bár ön itt megindokolta, hogy miért tartja fontosnak ezt a módosító javaslatát, mi mégsem tudjuk támogatni az előbbi indokaim alapján. Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : K öszönöm, államtitkár úr. Felszólalásra következik Lamperth Mónika, az MSZP képviselője. Öné a szó. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném elmondani azt a véleményemet, hogy becsülöm Rétvá ri államtitkár urat azért, hogy a parlamenti vitában érvekkel is részt vesz, és szakít azzal a fideszes hagyománnyal - csak baja ne legyen belőle, hogy én ezt mondtam , hogy itt ülnek, és nem mondanak véleményt a kormány tagjai, de nemcsak a kormány tagja i, hanem néhány törvénynél és néhány szenzitív ügynél még a képviselők sem. Szerintem a parlament plenáris ülésének az a dolga, hogy érdemben megvitassa a kormánnyal, a kormánypárti képviselőkkel a javaslatokat. Hiller István képviselőtársam módosító indít ványai, a 2., a 3. sorszám alatti módosító indítványok fedik azt a tartalmat egyébként, amelyről Hiller képviselő úr részletesen beszélt. Ő elmondta az elvi kritikáját is ezzel az intézményi integrációval kapcsolatban, én szeretnék néhány elvi és néhány pr aktikus dolgot is hozzátenni. Szeretném azt előrebocsátani mint személyes álláspontomat, hogy önmagában azt nem tartom ördögtől valónak, hogyha egy kormány a közigazgatást széles értelemben fogja fel, és azt mondja, hogy a széles értelemben vett közigazgat ásnak, államigazgatásnak része, mondjuk, a rendészeti igazgatás is, és hogy a rendészeti szerveknek a tevékenységükben a klasszikus rendészeti tevékenység és a közigazgatás azonos fundamentumú képzést kapjon a felsőoktatásban. Tehát önmagában ezt a gondola tot nem szabad szerintem - vagy ennek a helyességét, vagy legitim fölvetését nem szabad - tagadni, nem is ez történt. Ugyanakkor az államtitkár úr érveiből kiderült az, mondhatnám azt is, elszólta magát, amikor hadseregről beszélt. Mi attól tartunk egyébké nt, én személyesen is, hogy ez az intézmény, ennek az intézménynek a karakterét az a fajta felfogás határozza majd meg, amelyet egyébként az ön miniszterelnöke előszeretettel alkalmaz, hogy az élet nem más, mint harcok, háborúk és küzdelmek sorozata, amit meg kell nyerni, vagy el lehet veszíteni, hiszen ez az elmúlt időszak összes programjából és megszólalásaiból kiderült. Hogyha ilyenné teszik a közigazgatásnak az abszolút államigazgatási civil részét is, az szerintem nem hasznos. Itt most filozófiáról bes zélünk. Tehát én azt gondolom, hogy azok az érvek, amelyeket Hiller István elmondott, amelyek egyébként a Nemzetvédelmi Egyetemet ebből az integrációból kivennék, ezek szerintem megfontolandó, értelmes, alapos érvek. Bár az iszonyú nagy elszánást látom már a másik oldalon, és az önök kormánya nem sokat szokott bíbelődni, hogy mások véleményét is megfontolja, meghallgassa, tehát nem akarok előítéletesnek látszani, csak az eddigi tapasztalatok nem támasztották alá azt, hogy a parlamenti vitában elmondott érve kből sokat befogadtak volna. De mégis egy dolgot szeretnék hangsúlyozni annak reményében, hogy talán legalább néhányan, akik ezen a területen felelősséget viselnek, majd meggondolják. Egy ilyen integrációt, ha már egyszer ilyen formában határozták el, enny i idő alatt, ilyen előkészítéssel egyszerűen nem lehet