Országgyűlési Napló - 2010. évi téli rendkívüli ülésszak
2010. december 20 (61. szám) - A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Jakab István): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
164 Nem, nem! Én igazán azt hittem, a rendszer változása mindezt végképp kiiktatta a létezésből, és most mi, e Ház, megannyi kiváló és tisztességes honfiú és honleány itt ezt a szellemi iszapot zúdítjuk magunkra, a fenyegetettséget, a fenyegető elemet cövekelve a szabadság rendjébe. A törvény visszalopja az alkotók lelkébe az öncenzúramechanizmust, amelyre, hála istennek, újra meg nem kapható betegségre emlékszik vissza az, aki ebben a rendszerben élt. Én, ellentétben például Karács ony képviselőtársammal, eléggé megéltem ezt. A hivatkozás, miszerint a közérdek védelemre szorulna a magánérdekkel szemben, a közerkölcsi apellálás cinikus. Valakik itt közülünk úgy döntenek, ők jobban tudják, mi a közérdek, mint bárki más. Ezt nevezik min d közönségesen diktatúrának. Nekem nincs kedvem annak nevezni, inkább valamiféle erős lobbipotenciállal bíró, ki tudja, miféle egyéni frusztrációját kompenzáló rosszindulat kezébe kerülhetnek itt és most olyan jogosítványok, amelyekkel alapvető szabadságjo gainkat rendeletekkel kurtíthatják. Ez senkinek nem jó! A sajtószabadság bármiféle kurtítása senkinek sem jó, a parlamenti többségnek sem. Tudják vagy sem, belátják vagy sem, néhány órája a Jobbiktól újra és megint hallottunk rá példát, mi az, és milyen az , mennyire fenyegető és viszolyogtató a pártemberek totális inkompetenciája, és a vele járó öntudatos együgyűséggel vagy gonoszsággal most épp Alföldi Róbertet és Závoda Pált mániákusan denunciálva beleártják magukat esztétikai kérdésekbe. Mindez épp úgy t ámadja a művészet autonómiáját, mint támadták volt az egykor létrejött szocializmusban. Nincs különbség! Ugyanez a mechanizmus, megspékelve a végrehajtók hatalmával, lép életbe, és okoz agyhalált azzal, hogy a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság a teljes n yilvánosság tartalmait felügyelheti, diszponál a frekvenciakiosztás fölött, egybedolgozza a közszolgálati médiumokat, és a rádiók és a televíziók mellett a nyomtatott és online sajtók felügyeletét is ellátja. Túlzottan is ismerheti mindezt, aki végigélte a ’70es, ’80as éveket Magyarországon. Senki, a legkevésbé a Fidesz nem kívánhatja vissza a szocializmust, amely szerkezetével, rémületes viszonyaival és viszonylataival e hazát a jelenlegi lelki helyzetbe sodorta, a korlátozott sajtószabadsághoz való hozz áidomuláshoz, a sunnyogások és ügyeskedések, a korrupció káoszához; a lesunyt fej, elfordulás a bajban lévőktől, szolidaritásdeficit, vállvonogatás, hamisságok hálója, tülekedés a sorban és lökdösődés a trolin; az elhajigált csikkek kultúrája. A cenzú ra kinyírja az értelmet, lehetetlenné teszi a felelős értelmiséget, miközben ellehetetleníti a független létezést, a lojalitás ellenében koncot kínál. Tisztelt Ház! Tisztelt Kollégák! Ezt ne! Álljunk el! Nemmel szavazzatok! Ne szavazzatok! (Taps az LMP sor aiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Lendvai Ildikó, az MSZP képviselőcsoportjából. (Lendvai Ildikó sietve érkezik az ülésterembe. - Zaj, derültség, taps a kormánypártok soraiban. - Csenget.) Öné a szó, ké pviselő asszony. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Elnézést kérek. ELNÖK (Jakab István) : Öné a szó. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Elnézést, majdnem lekéstem saját magamat, ez biztosan sokaknak örömet okozott volna, de végül is nem sikerült. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Szeretném betartani az elnök úr intelmét, és nem az általános vitát nyitom újra, annál is inkább, mert ilyenkor egy törvény általános célját már nyilván nem lehet megváltoztatni. Éppen ezért csupán azokra a zárószavazás előtti módosítókra térnék rá , amelyek még ezt az általános célt is oly mértékben az abszurditásig fokozzák, groteszk elemeket sem kihagyva, hogy ennek már szinte
