Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 12 (34. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 2009. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló, valamint a Gazdasági Versenyhivatal 2009. évi ... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. NAGY ZOLTÁN, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke:
789 Elnök Úr! Tisztelt O rszággyűlés! Mielőtt válaszolnék, azt nem ígérhetem persze, hogy minden fölvetésre válaszolok, de igyekszem összefoglalni valahogy. Először is köszönöm az érdeklődésüket, hogy ilyen sok időt szenteltek a Versenyhivatal munkájára, és külön köszönöm, hogy a jobbikos képviselők szinte mindegyike megszólalt, sőt volt, aki többször is megszólalt. Másrészt: előre szeretném bocsátani, hogy a fölvetések egy jó része nem a Versenyhivatalról szólt valójában. A fölvetések egy jó része magáról a parlamentről szólt, mer t az utóbbi esztendőkben is számos esetben számos javaslatot megfogalmaztunk, amelyeket itt most ajánlásoknak hívunk. Ez már körülbelül tíz éve így van; emlékszem, még Latorcai úr volt a gazdasági bizottság elnöke, amikor először eljöttünk vagy eljöttem il yen ajánlásokkal, és ezeket, ő azt mondta, hogy majd hasznosítja a parlament meg a kormány. Tehát számos esetben saját magáról is beszélt a tisztelt Országgyűlés, amikor ezeket fölvetette, számos esetben a kormányról beszélt, amikor fölvetette, és még ezen belül is számos esetben - mint ahogy legutoljára Horváth képviselő úr mondta a természetes monopóliumok esetén, és számos felszólalásban ez volt , mondjuk, az Energia Hivatalról volt szó. Én azt gondolom, hogy akkor is arról volt szó, mikor Bertha Szilvi a képviselő asszony mondta, hogy az önkormányzatokkal a helyi szolgáltató csak úgy hajlandó szerződést kötni, ha szolgáltat is, meg karbantart is, meg még valamit csinál, most nem tudom hirtelen idézni, majd idézem. Föltehetőleg ott is arról van szó egyébk ént, hogy olyan szerződést fogadott el, vagy olyan keretfeltételeket fogadott el az energiahatóság akkor, amikor jó néhány évvel korábban elfogadta annak a szolgáltatónak a keretszerződéseit, hogy belefér ez a fajta sajátos monopólium, és még lehet, hogy a z árazási rendszert is elfogadta az energiahatóság. Ezt azért mondom, mert több olyan esetünk volt az utóbbi esztendőkben, hogy föltételezett erőfölényes visszaéléssel indítottunk eljárást, és rövid időn belül kiderült, hogy a szolgáltató be tudta nekünk m utatni azt a szerződéstervezetet, amelyet lehet, hogy egy megállapodásnak csak a mellékleteként, de beadták az energiahatóságnak - és nem az energiahatóság ellen mondom ezt , és úgy tekintették, sőt az energiahatóság is úgy tekintette, hogy öt évvel ezelő tt ő elfogadott ilyesfajta kondíciókat. Mi vállalati versenyjogot alkalmazunk, ez esetben a magyar versenytörvény alapján - de ez más országban is így van , ahol az állam valami hatósága, mondjuk, elfogadott egy ilyen keretszerződésfeltételrendszer, arra nem érvényes a vállalati versenyjog, azt akkor szabályozási kérdésként kell kezelni, és abba a dimenzióba kell kitenni. Tehát azt akarom mondani, hogy számos olyan fölvetésük volt, ami teljesen jogos. Mind a verseny érinti, mind a versenyről beszél, csak éppenséggel a mi kezünk e tekintetben szűk, mert ahol az állam szabályoz, ott a magyar versenyjog nem érvényes. Az állam akár a patikaszabályozásban szabályoz, akár energiaszektorban szabályoz, akár távközlésben szabályoz, akár abban szabályoz, hogy a távk özlésben milyen sávszélesség kell, valóban a versenyt érinti - és félre is vezeti a fogyasztót ilyen esetben az a távközlési szolgáltató, aki sokkal szűkebb sávban szolgáltat , de mi csak azt tudjuk nézni, hogy a fogyasztó megtévesztése részeként a reklám jaiban félrevezettee a fogyasztót. De az, hogy utána már megteheti műszakilag, hogy a vonal végén már szűkebb a sávszélesség, az nem a mi hatáskörünk, hanem a korábban Hírközlési Hatóságnak nevezett intézménynek - nem tudom az új nevét - a feladata az, ho gy ellenőrizze, hogy a vonal végén is ugyanakkora sávszélesség vane. Egyébként nagyon szoros együttműködés kell hogy legyen és van is legtöbb esetben a versenyhatóság között meg ezek között a szabályozó hatóságok között, mi tulajdonképpen egy nagy piacell enőr vagy piacfelügyelő vagyunk; tehát versenyhatóság, energiahatóság, távközlési hatóság, Pénzügyi Szervezetek Felügyelete meg még többen mások, és a szélén ott van persze a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is. (20.20) Ezt tehát így egy csokorban kell kez elni, és lehet, hogy egy másik alkalommal, ha ezek a kérdések itt komolyan felmerülnek, talán inkább bizottsági szinten merülhetnek föl, ezeknek a különböző hatóságoknak a vezetőit vagy szakértőit érdemes együtt leültetni, és közösen tudnának