Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 11 (33. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - ROGÁN ANTAL, a gazdasági és informatikai bizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
593 részben a potyautasok kiszűrésével, részben egyéb int ézkedésekkel az Ealap helyzete stabilizálódjon. Ez természetesen a válságban romlott, hiszen kevesebben fizettek járulékot. A másik, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy bár a zárszámadási törvényre is visszahivatkozik az előterjesztő - formailag he lyesen , azt tudnunk kell, hogy a 20072008 egy virtuális pénz, jelen pillanatban az átcsoportosítás a 2010es költségvetés Ealapjából történik. Tisztelt Ház! A támogatást adva ehhez az előterjesztéshez, szeretném még egy mozzanatra felhívni a figyelmet. Az előterjesztő indokolása, Rogán képviselőtársunk indokolása és a kormány képviselőjének a reakciója az indokolás tekintetében némileg eltért egymástól. Mi ebben Rogán képviselő úr indokolását osztjuk az okokról és a következményekről is. Köszönöm szépen . (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Szilágyi László képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. (Szilágyi László a képviselői helyére indu l.) A kis zavar, ami keletkezett, abból adódik, hogy Scheiring Gábor képviselő úr felszólalása elmaradt, ezt jelentette be képviselő úr, úgyhogy öné a szó. SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr, elnézést a kis intermezzóért. Természetesen a mi f rakciónk is támogatni fogja ezt a javaslatot, mind a két céllal egyetértünk. Talán csak annyit érdemes megjegyezni, hogy nagyon várunk valamiféle strukturális javaslatokat, hogy a következő években ne fordulhasson elő, hogy az Egészségbiztosítási Alap elús zik, de természetesen a mostani változtatásokat meg kell tenni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több írásban jelentkező felszólaló nevét nem látom a képernyőn, így megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni a vitában 15 perces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező felszólaló nincs a teremben. Megkérdezem Rogán Antal képviselő urat, kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Rogán Antal: Köszönöm, nem.) Képviselő úr nem kíván reagálni . Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, így a javaslat elfogadásáról a következő ülésünkön döntünk. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény mód osításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A gazdasági és informati kai bizottság önálló indítványát T/1283. számon kapták kézhez. Megadom a szót Rogán Antal képviselő úrnak, a gazdasági és informatikai bizottság elnökének, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr. ROGÁN ANTAL , a gazdasá gi és informatikai bizottság elnöke, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a változatosság kedvéért egy kicsit más oldalról, de lényegében a költségvetéshez kapcsolódó témáról beszélünk isméte lten. Az adótörvények tekintetében kezdeményezett a gazdasági bizottság egy államháztartási