Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. december 7 (58. szám) - Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
4138 előírásokn ak megfelelő működés becsülhető legcsekélyebb költségszintjének figyelembevételével legkevésbé költséges megoldásra vonatkozzon. Miért fontos ez? Egyrészt azért, mert az alágazati sajátosságokból következően vannak eltérő, adott esetben drágább, de a köz s zámára színvonalasabb szolgáltatások, például a kötött pályás közlekedés, ami adott esetben így kieshet a szórásból. Ami pedig még aggályosabb, ez a mondat második része, a törvényes működés becsülhető legcsekélyebb költségszintje meghatározásának követelm énye. Ugyanis az elmúlt években Magyarországon kialakult egy olyan gyakorlat, hogy egyes magánalvállalkozók úgy szerveznek meg és versenyeznek meg közlekedési közszolgáltatásokat, hogy közben - az állami szolgáltatóval szemben olcsóbb megoldást kínálva - a törvényes feltételeket a működésük során nem tartják be. A tendert megnyerik, ezek után pedig az adóbevételeket például a magyar államháztartástól megspórolják. Személy szerint is tudomásom volt és van olyan esetekről, ahol ezek megtörténtek. Volt példáu l a korábbi években olyan közlekedési magánközszolgáltató, aki egy ilyen tender elnyerését követően a területen működő állami közszolgáltatót úgy szorította ki a működési területéről, hogy egyetlenegy buszsofőrt sem foglalkoztatott. A cégnek volt vagy 1012 autóbusza, viszont egyetlenegy munkavállalója volt, az ügyvezető, a buszosokat pedig vagy feketén, vagy alvállalkozóként, evás vállalkozóként, tehát valamilyen formában úgy fizette zsebbe, ami a törvényes feltételeknek abszolút nem felelt meg. Magyarán szólva, nem a legcsekélyebb árat kell ilyen esetben vizsgálni, hanem azt kell vizsgálni, hogy az a pályázó egyáltalán képese e mellett az ár mellett ezt a szolgáltatást a törvényes keretek betartásával ellátni. Abban az esetben, ha ez a becslés nemleges e redményre vezet, akkor igenis a köz számára megfelelőbb, drágább szolgáltatást kell választani, hiszen a köz ezzel fog jobban járni, mert az a vállalkozás adót, járulékot fog fizetni, és megfelelőbb szolgáltatást nyújt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Volner János képviselő úr, Jobbik. VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. A 18as ajánlási ponttal kezdeném a felszólalásom. Itt Józsa és Göndör kép viselőtársaim egy elírást korrigáltak. Erre azért hívnám fel a figyelmet, mert ez többször is megtörtént már, több törvényjavaslatnál, ennél az egy törvényjavaslatnál is többször megtörtént már az, hogy szakmailag nem megfelelő kifejezéseket, nem megfelelő terminus technicusokat használ a jogalkotó, magyarul olyan, mintha befüvezett LMPs bölcsészlányok készítették volna ezeket a törvényi előterjesztéseket, minden szempontból minősíthetetlen, azt kell hogy mondjam, tisztelt képviselőtársaim. Legalább annyit csináljanak meg, hogy egy jogászgyakornokot, aki a gyakornoki idejét a minisztériumban tölti, az utolsó pillanatban uszítsanak már rá, legyenek kedvesek, minden egyes törvényre, hogy nézze át legalább ezeket a legfeltűnőbb helyesírási hibákat, mert ha val akinek átsiklik itt a figyelme felette, akkor megjelenik majd így a Magyar Közlönyben, és gyakorlatilag az egész ország azon fog röhögni, hogy önök milyen előterjesztéseket készítenek egymás után. Ezt tehát jó lenne elkerülni a jövőben. Riz Levente képvise lőtársam az 1. ajánlási pontban kiegészítette a Magyar Honvédség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a rendvédelmi szervek járműveire vonatkozó egyedi szabályozást a katonai biztonsági szolgálatok tagjaival. Itt arra hívom fel tisztelt képviselőtársa im figyelmét, hogy az lett volna nagyon fontos, amit mi már az általános vitában is hangsúlyoztunk: nemcsak egyedi engedélyeztetésre van ezen a téren szükség, hanem arra is, hogy dupla kontrollt iktassunk be a rendszerbe, mellé tegyük a civil ellenőrzését is ezeknek a járműveknek. (13.40) Egészen konkrétan, hogyha most a képviselőtársaim visszagondolnak arra, hogy egyik szerencsétlen motoros rendőr hal meg a másik után azért, mert rossz helyen vannak a bukócsövek, mert nincs úgynevezett bukógomba a motoroko n - életveszélyes járműveken közlekednek ezek az