Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 30 (55. szám) - Az agrárkamarai rendszer új szervezeti és működési feltételei kialakításának elősegítésével összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - OBRECZÁN FERENC (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán):
3725 Ami a határidő re vonatkozik: azt gondolom, hogy fontos egy nullapontot hozni, és ez a nullapont november 30a. Ez nem jelent dupla munkát, nem jelenti azt, hogy december 31én majd mindent újra kell kezdeni, mert csak ezt az egy hónapot kell korrigálni a november 30ai állapothoz képest, ha az megfelelően van előkészítve. Azért is fontos, hogy legyen egy nullapont, mert a kormánybiztosnak felelőssége is van. Attól kezdve ő is felel a kamara gazdálkodásáért, nehogy olyan szerződések vagy olyan irányok keletkezzenek ebben az egy hónapban, amit a kormánybiztos nem tud megfelelően korrigálni. A határidő a kormánybiztos kinevezésével 2011. június vége, de a kormánybiztos működését a miniszter értelemszerűen bármikor visszavonhatja. Ha addig megtörténik a tisztségviselők válasz tása, ahogy azt Göndör képviselő úr is mondta, akkor a kormánybiztos tevékenysége is megszűnhet, s azt gondolom, hogy a miniszter úr ezt akkor majd bölcsen el tudja dönteni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót r eagálásra Göndör István képviselő úrnak, MSZP. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Horváth képviselő úr, ez a törvényjavaslat kógensen kimondja, hogy legfeljebb júniusig. Ezért az, amit ön mond, nem jó, mert h a legfeljebb, akkor a miniszter azon már nem változtathat. Ezért jobb, ha mi a törvény erejénél fogva kitoljuk ezt a határidőt egészen addig, amíg az új fel nem áll. A törvényjavaslat nem ad a miniszternek jogot arra, hogy a határidőt továbbtolja. Vagy hiá nyzik egy olyan kapcsolódó módosító, amely a miniszternek megadja ezt a jogosítványt. A másik: tisztelettel kérem önt, hogy nézze meg a 2. § (3) bekezdését. Amit ön mondott, hogy a biztos kinevezésétől kezdve a biztos nélkül nem lehet sem vagyonhoz, sem má shoz hozzányúlni, az garancia. Ezért mondtam azt - megint belemegyek a számvitelbe , ha mi kikötjük a november 30át, de a biztos csak a törvény hatálybalépése után lesz kinevezhető, akkor közben van egy intervallum, ami alatt bármit meg lehet csinálni. E z lehet öt nap, tíz nap, tizenöt nap. Tehát sokkal érdekesebb az, ha azt mondjuk, a nullaállapot az, amikor a kamarai biztos elkezd tevékenykedni, és attól kezdve nem lehet semmi olyat tenni, ami árthat a kamara vagyoni helyzetének. Csak ezt célozza a módo sító indítványom, semmi mást. Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Szintén kétperces felszólalásra következik Obreczán Ferenc, a Fidesz képviselője. OBRECZÁN FERENC (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az várható volt, él es vita alakult ki a kamarákkal kapcsolatban. Én nem osztom Gőgös képviselőtársam aggodalmát, azért sem, mert úgy érzem, hogy az a rendelkezés áll, amit megfogalmazott, és szükség is van rá. Épp Göndör képviselőtársam említette meg, hogy az alatt a pár nap alatt bármi történhet, ezért ragaszkodunk az eredeti állapothoz, ragaszkodunk a november 30ához. Bízunk benne, hogy nem fog történni semmi, mégis úgy érezzük, hogy szükség van egy fordulópontra. A másik dolog, Gőgös képviselőtársam: november 30. és decem ber 31. között már az agrárkamaráknál sem történik olyan nagy változás, hogy azt ne tudnák összesíteni. Arra kérem önöket, hogy ne tételezzenek fel a Fidesz részéről teljes mértékben rossz szándékot a kamarákkal kapcsolatban. A kamara ’94ben alakult, 2001ben újjászerveződött, és most ismét szükség van az újjászerveződésre. Azt kérem, hogy fogadják el tőlünk ezeket az indítványokat. Köszönjük szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) :