Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 30 (55. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP):
3619 milliárd forint többletbevé telt jelent a kormány számára, és ez a többletbevétel alapozza meg mindazt, amiről ön beszél, mármint azt, hogy ennek eleget lehet tenni. Az utolsó mondat: a szolgálatiidőszámítás tekintetében még egyszer hangsúlyozom, inkorrekt az, amit tesznek ezen törv énytervezet keretei között. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ugyancsak kétperces lehetőségre jelentkezett be Soltész Miklós államtitkár úr, államtitkári soronkívüliséget élvezve a többi kétperces elé, t ermészetesen. SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyszerűen csodálkozom a szocialistákon, hogy ma nem vonultak ki. (Mesterházy Attila közbeszól.) Jobb lett volna egyébként, ha ma is kivonulnak, hiszen legalább annyi zavaros dolgot, amit itt elmondtak az elmúlt 25 vagy 30 percben, nem tettek volna. Tisztelt Gúr Képviselő Úr! Először is, önök nyolc évig kormányon voltak, és 2006ban, amikor újra megválasztották önöket, előtte egy olyan nyugdíjmódosító törvénycsomaggal nyertek, amit utána körülbelül egy tucatszor, tizenkét módon változtattak meg, szigorítottak, és erről egy szót sem mondtak, tehát jobb, ha a múltra önök nem utalnak vissza. (10.50) A második - (Mesterházy Attilának:) vasá rnap nagyon szép volt a rendezvény, a bekiabálások önnek nagyon jól sikerültek, menjen a vörös sálosok közé, ott biztos jól érzik magukat , tehát a második: önöknek igazából az a bajuk, hogy nem tudják végrehajtani azt a programot, amit nem tudtak befejez ni az elmúlt időszakban, de tovább rontottak a helyzeten. Önöknek most az fáj igazából, hogy az édesanyáknak, az asszonyoknak egy újabb lehetőséget adunk. Olyan módon adjuk a lehetőséget az édesanyáknak, hogy munkaviszonyt számolunk fel, és hozzászámítjuk a gyerekekkel eltöltött időt. (Gúr Nándornak:) Ha rosszul van Gúr Nándor képviselő úr, akkor nyugodtan igyon egy pohár vizet, mert látom, hogy nem bírja a törődést. (Taps a kormánypártok soraiban.) Viszont a szolgálati idő, tisztelt hölgyeim és uraim, kép viselőtársaim, a nyugdíjszámításnál igenis bele fog számítani. Mindazoknak emelkedni fog a nyugdíja, akik a negyven év munkaviszony fölött egy, két, három, akár négy év szolgálati időt is szereztek, mondjuk azért, mert szakmunkásképzőbe jártak, vagy azért, mert később, amikor tolódik fölfelé a nyugdíjkorhatár, háromnégy évet be lehet számítani az egyetemi időszakokból. Ön tehát ne állítson olyat, ami nem igaz, ez az első kérésem. Elnök úrnak pedig a rövid válasz: a Csillag börtönben lévők valóban nem kapna k szolgálati viszonyt, így például azok a szocialista képviselők sem fognak a jövőben, akik most a letartóztatás során remélhetőleg börtönbe fognak kerülni a sok csalás miatt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhely i István) : Csak tudnám, hogy ki adta volna meg önnek a szót, ha kivonultam volna. (Soltész Miklós: A levezető elnök.) Köszönöm szépen a javaslatot, rászorulok a bekiabálókra. Megyünk tovább. Tarnai Richárd képviselő úr ugyancsak kétperces hozzászólásra köv etkezik, a KDNP frakciójából. DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kaufer képviselő asszony egy mondatára szeretnék visszatérni. Azt állította képviselő asszony, hogy nem tudja mindenki igénybe venni ezt a kedvezményt, és ebben töké letesen igaza van. Korábban viszont senki nem tudta igénybe venni, mivel nem volt ilyen kedvezmény. (Taps a kormánypártok soraiban.)