Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 30 (55. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KAUFER VIRÁG (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
3618 Megtisztelő, hogy megtisztel ő figyelmességnek vette, hogy megadtam azt a szót, ami önnek járt, hiszen jelentkezett. Ugyancsak két percre szót kért Kaufer Virág képviselő asszony, LMP. KAUFER VIRÁG (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Röviden szeretnék reagálni a Csizi Péter és Tarnai ké pviselőtársaim által harmadik kedvezménynek nevezett “nők 40” csomagra. Ahogyan azt Ertsey Katalin képviselőtársnőm már igen részletesen kifejtette a levelek és hozzánk beérkezett észrevételek kapcsán, a nők jelentős rétege nem fogja tudni ezt az önök álta l kedvezménynek nevezett lufit igénybe venni, tekintve, hogy az iskolai évek, a felsőoktatásban eltöltött évek, sőt a szakmunkásévek sem számítanak bele ebbe a kedvezménybe. Tehát a ráolvasás eszközével lehet élni, és ezt a FideszKDNPkormány a mostani ül ésszakban többször is gyakorolta már, de a ráolvasás eszköze, tehát a gyakori ismételgetése bizonyos kifejezéseknek nem jelenti azt, hogy ez meg is fog történni. Kérem önöket, és ezt az Ertsey Katalin képviselőtársam felszólalá sa alatti viselkedésükre visszautalva tenném meg, figyeljenek oda, a társadalmi együttműködés párbeszéden alapul, nem azon alapul, hogy akkor figyelünk oda, amikor mi beszélünk, és nem hallgatjuk meg az ellenzék érveit. Az elmúlt ülésszakban is (Babák Mihá ly közbeszól.) többször megtörtént már az, hogy az LMP hozott olyan módosító javaslatokat, olyan észrevételeket, amelyek a rohamtempóban gyártott törvényjavaslatok tökéletesítését vagy erős javítását eredményezték, és aztán ezt önök úgy honorálták, hogy át vették a szövegeket. Ezért ajánlom figyelmükbe a módosító javaslatainkat ehhez a törvényjavaslathoz is. Ebből négy darab van, amiről a következő két percben szeretnék bővebben beszélni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Gúr Nándor képviselő úr, MSZP. Tessék parancsolni! GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Az általános vita összefüggéseket is vizsgál, nemcsak egy adott törvényt, hanem mondj uk, a nyugdíj dolgaival kapcsolatos kérdéseket is. De nem ez a lényeg, három apróságot szeretnék mondani, ami szerintem fontos. Az egyik, hogy ez a törvénytervezet diszkriminatív, ez a törvénytervezet nem a férfi és a nő, a nő és a férfi között tesz különb séget, a hölgyek viszonylatában is különbséget tesz, egyszerűen azért, mert az előterjesztők valószínűleg a magyar valóságot kevésbé ismerik, mint szükségszerű lenne. Nem tudják azt, hogy a magyar hölgyek esetében az iskolai végzettség, a felsőfokú képesít és tekintetében többen vannak, mint a férfi társaik, ezáltal önmagukon belül egy magas arányt képviselve nagyon sokan lesznek, akik ki fognak esni a lehetőségek tárházából, egyszerűen azért, mert 35 évet a felsőoktatás rendszerében töltöttek el, önök pedi g ezeket az időtartamokat nem hajlandók elismerni. Hiszen a szolgálatiidőszerzés tekintetében önök mind a szakmunkásképzés, mind a felsőfokú intézmények keretei közötti képzést, mind, mondhatnék még más tételeket is, a táppénz kérdését vagy egyéb kérdések et, a munkanélküliellátáshoz kapcsolódó, az ápolási díj kérdéseit kiveszik. Összességében tehát diszkriminatív. A másik oldalról nézve azt mondom, hogy a megkülönböztetettség mellett nagyon fontos az, hogy, Babák képviselő úr, nem a kormány jóvoltából, de hogy: az emberektől elvett pénzeken alapozzák meg mindezt. Nem az önök jó, hatékony működéséből fakadóan, abból fakadóan, hogy 9,5 százalékról 10 százalékra emelik a járulékbefizetés mértékét (Babák Mihály közbeszól.) , ami 3540