Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 30 (55. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP):
3616 középvállalkozók terheit csökkentette 19 százalékról 10 százalékra. (Gúr Nándor: Szinte senkit nem érint.) Azon kis- és közepes vállalkozókról beszélek, ahol egyébként a legtöbb munkavállaló található. Racionalizálta a túlzott adminisztratív terheket. És ha már túlzott adminisztrációról is beszélünk, akkor érdemes az uniós pályázatokra is kitérni, hiszen az új uniós finanszírozás átgondolásának következtében, az új Széch enyitervnek köszönhetően pont a kis- és középvállalkozók egy ésszerűbb és könnyebben felhasználható uniós finanszírozáshoz fognak majd jutni. (Szűcs Erika: Milyen törvényt tárgyalunk?) A másik nagy probléma a magyar nyugdíjrendszerben, hogy egyszerre talá lunk épviselőtársi és szociális elemeket a kifizetésben; a épviselőtársi elemek az öregségi nyugdíjjárulék kifizetéséhez fűződnek, a szociális elemek pedig a rokkantnyugdíjazás és a korhatár előtti nyugdíjjogosultságok köréhez kapcsolódnak. Tisztelt Képvis előtársaim! Pont a szociális és szolidáris elemek keveredése, ami mára teljesen áttekinthetetlenné teszi a nyugdíjrendszert, ezért a törvényjavaslat elválasztja a épviselőtársi és a szociális alapú nyugdíjjogosultságot: az elsőt az állami nyugdíjba, a máso dikat pedig egy teljesen új, állami szociális alapra, állami szociális alapfinanszírozásra bízza majd. Tisztelt Képviselőtársaim! A legfontosabb hosszú távú cél, hogy a nyugdíjrendszerünk megfelelő, érett körülményeket biztosítson, úgy, hogy közben ne jele ntsen túlzott terheket a költségvetésnek. A kormány célja továbbá, hogy a finanszírozhatatlan nyugdíjrendszerről - hiszen az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy kezelhetetlen a hárompilléres nyugdíjrendszer - visszatérjen az Európai Unió 18 országában is alkalmazott kétpilléres rendszerre, ami a épviselőtársi elvet jól és megfelelően tükrözi abban a 18 országban, ahol ez régóta működik. Most pedig szeretnék pár szót beszélni erről a törvényjavaslatról is; mondjuk ú gy, hogy maradjunk a tényeknél, hiszen a törvényjavaslat legfontosabb célja, hogy megteremtse a hosszú idők óta dolgozó nők nyugdíjkedvezményét. Határozottan hangsúlyozom, hogy egy kedvezményről van szó, aminek köszönhetően a törvény a hölgyek kettős, tehá t a családi és a munkahelyi szerepvállalását elismeri, és lehetőséget tesz arra, hogy erősítse a család szerepvállalását is. Ahogy már hallhattuk korábban, ez a kedvezmény lehetőséget tesz arra is, hogy a fiatalabb nőknek segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy munkahelyhez jussanak, miközben a gyermekek a saját családban nevelkednek, és a saját családban maradnak. A mostani, előttünk fekvő törvényjavaslat egyik legfontosabb eleme, hogy lehetővé teszi az életpálya tervezését és a nyugdíjbiztonságot is, hiszen éle tkorra való tekintet nélkül mindenki kérheti szolgálati idejének elismerését, ami nyugdíjtudatosságot és életpályatervezést segít bármelyik korosztály számára. (10.40) Fontos még megnevezni, hogy a hatályos jelenlegi szabályok szerint annak, aki nyugdíj m ellett munkát illetően, a, 365 nap szolgálati időt kell ahhoz szereznie, hogy utána nyugdíjnövelést kapjon. Köszönhetően a mostani törvényjavaslatnak, a növelés függetlenül kérhető majd a dolgozott, elvégzett munkák, munkanapok arányában. Tisztelt Képvise lőtársaim! Én úgy gondolom, hogy az eddig meghozott módosítások, a jelenlegi törvények és a jövőbeni tervek mind lehetővé teszik, hogy a közeltávolban, valamikor a 201314es év végére a befizetések és a kiadások összhangba kerüljenek, és egy biztonságos, előre kiszámítható nyugdíjrendszer alakuljon ki. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Két percre szót kért Tarnai Richárd, KDNP. Parancsoljon, képviselő úr! DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy mondattal hadd kapcsolódjak Csizi képviselőtársamhoz.