Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 30 (55. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VARGA LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - CSIZI PÉTER (Fidesz):
3615 VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársak! Kénytelen vagyok reagálni az előttem szólók felszólalására, először is Gúr képviselőtársam egyáltalán nem arról beszélt, amiről ez a mai napirend szól. (Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Azt pedig különösképpen szeretném han gsúlyozni, hogy az én hitem szerint az Isten a férfit és a nőt különkülön feladatra, nem értékkülönbségre, de különkülön feladatra teremtette, és ha ebben nem hisz, ez az evolúciónál is így alakult ki, ezt azért jó tudni. (10.30) Nagyon csodálkozom azon, hogy az LMPs képviselőtársam részéről - ahelyett, hogy kifejezné az örömét az asszonyok, az anyák nevében ezért a törvényért - minden tekintetben csak bírálat hangzik el, ami nagyon sok helyen kiderül, hogy nem is egészen pontos ismereten alapszik. Sneid er képviselő úr a Jobbik nevében az első öt percében Gúr képviselő úr színvonalán beszélt, utána aztán - el kell ismernem - már a törvényről szólt, de próbáljon már azért ne azon a színvonalon beszélni; a Jobbiktól jobbat várunk ennél. (Taps a Fideszfrakc ió soraiból.) Csak annyit hadd mondjak még, hogy sajnos most ennyi tellett a kormánytól, de ennyi tellett, és ezt megtettük. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Üdvözlöm a tisztelt Házat! Átvettem Latorcai alelnök úrtól az ülés vezetését. Megadom a szót az előre bejelentett felszólalók sorában Csizi Péter képviselő úrnak, Fidesz. Tessék parancsolni! CSIZI PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Technikai vitát vélek felfedezni az ellenzéki f elszólalásokat hallgatva: vagy azt tapasztaljuk, hogy az egyik párt vezérszónoka nem olvasta el a törvényjavaslatot, vagy pedig valami másik törvényjavaslatot kaphattak, hiszen igencsak rossz értelmezést hallottunk tőlük. Az LMP azt mondta, hogy zavar van a fejekben; pont az ellenzéki felszólalások azok, amik zavart keltenek, és pont az ellenzéki felszólalások és az ellenzéki kommunikáció próbál mindent megtenni annak érdekében, hogy egy hosszú, tervezhető nyugdíjátalakítási rendszerbe zavart rakjanak bele . Ahhoz azonban, hogy beszéljünk a nyugdíjátalakítás indokairól, úgy veszem észre, hogy muszáj egy kicsit a múltról és az átalakítás okairól, okozatairól is beszélni; az LMP és a Jobbik esetén azért, hiszen korábban nem voltak még a tagjai a parlamentnek, a képviselőháznak, az MSZPnél pedig valami ritka kórt vélek felfedezni, mert ennek a kórnak köszönhetően teljesen elfelejtik azt, hogy a nyugdíjrendszer most kialakult finanszírozhatatlansága pont az önök elmúlt időszakának ad hoc, kiszámíthatatlan (Gúr Nándor: Ti teszitek azzá!) , meggondolatlan intézkedéseinek köszönhető. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megnézzük a jövő évi költségvetéstervezetet, jól látni, hogy 3000 milliárd forint lesz a nyugdíj kifizetése, a 3000 milliárddal szemben viszont mindösszes en előreláthatólag 2100 milliárd forint a nyugdíjkassza bevétele. (Gúr Nándor: És ez húsz éve így működik!) Nem kell ahhoz nagy matematika, hogy kiszámoljuk, már most, 2010 végén látható, hogy a következő évben 900 milliárd forint hiánnyal számol a nyugdíj folyósítás. Ezt az összeget pótolni kell, és ezt az összeget szép folyamatosan és fokozatosan meg kell teremteni, hogy eljussunk rövid idő alatt oda, hogy a nyugdíjkassza fenntartja a kifizetéseket. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a finanszírozhatatlanság nak az egyik legnagyobb problémája, hogy hiányzik egymillió legális munkavállaló, és hiányzik ugyancsak egymillió gyermek a rendszerből; hiányzik a kiszámíthatóság, és hiányzik a fenntarthatóság. Az elmúlt fél év alatt a kormány számos intézkedést tett azé rt, hogy mind a demográfiai helyzet javuljon - gondolok itt a családi adókedvezmény bevezetésére, amit önök szintén támadtak, ugyanakkor a jövő évben több mint 100 milliárd forint fog majd a családokhoz jutni kifejezetten gyermeknevelés céljából , és a ko rmány számos intézkedést tett a foglalkoztatottság növelése érdekében, hiszen a kis- és