Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 4 (31. szám) - A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
355 Köszönöm a szót, elnök úr . Lázár János képviselőtársamnak szeretnék válaszolni. Igazából számomra megdöbbentő, beismerésnek is tekinthető talán az a kijelentése, hogy ha a közbeszerzés alá visszük a jogi szolgáltatások beszerzését, akkor tulajdonképpen szinte biztos, hogy a nagy, multi ügyvédi irodák kerülnek pozícióba. Ez tehát azt jelenti, hogy valami itt nagyon rossz. Miért nem tudunk akkor egy olyan közbeszerzési szabályrendszert kialakítani, ahol a részértékelési szempontokban, a bírálati szempontokban olyan elemeket helyezünk el, amelyek az Európai Unió szabályaival valamilyen mértékben összeegyeztethetőek, de minden uniós tagállamban igenis kőkeményen olyan szabályalkotás folyik a közbeszerzésekben, ahol - ahol csak lehet - a nemzeti tulajdonú társaságok szereznek lehetőséget arra, hogy a közbeszerzésekben részt vegyenek. De Magyarország, azt hiszem, ebből a szempontból a legrosszabbul teljesített az elmúlt nyolc évben is. Tehát nagyon kérem, hogy azt a fajta kreativitást és azt a fajta erőt, amit képvisel a kormánytöbbség, és amit az elmúlt három hónap jogalkotásában is láttunk, próbálja itt most a közbeszerzési szabályok olyan módosításában átvezetni, ahol igenis lehetővé válik, hogy az általam említett, például kisebb vagy közepes méretű magyar ügyvédi irodák által alkotott szakmai konzorciumok igenis eséllyel vehessenek részt, és ne legyen evidencia az, hogy ha közbeszerzés, egyenlő nagy multicégek szereznek zsíros állami megbízásokat. Ebben abszolút partnerek vagyunk, és igenis a Jobbik támogatni fog minden olyan előterjesz tést, ami ebbe az irányba mutat, de ne legyünk a végletekig kiszolgálói az olyan európai uniós törekvéseknek, amelyek a nemzeti piacok, a nemzeti gazdaságok elnyomását és az “európai egyesült államok” építését szolgálják. Ehhez mi mindig partnerek leszünk. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces felszólalásra Schiffer András képviselő úr következik, az LMP képviselőcsoportjából. Képviselő úr, parancsoljon! DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP ) : Köszönöm, elnök úr. Ha tehát jól értem Lázár frakcióvezető urat, akkor itt arról van szó, hogy a törvényjavaslat mögött piacvédő szándékok húzódnak meg. Ha eltöröljük a közbeszerzési törvénynek ezt a passzusát, akkor a kiíró önkormányzatoknak, minisztér iumoknak nagyobb mozgásterük van hazai ügyvédi irodákat választani. Ha ez így lenne, ha igaz lenne ez az okfejtés, akkor én most rögtön megszavaznám ezt a törvényt. Nyilvánvalóan nem igaz. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Később lesz!) Akkor, amikor a bírálati szempontokat kialakítja egy kiíró, van lehetőség érvényesíteni azokat a szempontokat, amelyekre Lázár frakcióvezető úr utal. Erre a hatályos közbeszerzési törvény lehetőséget ad. Ezért nem a közbeszerzési törvény alól kéne kivenni, hanem olyan közbeszerzési politikát kell folytatniuk a különböző állami, önkormányzati szerveknek, ami legalábbis nem lehetetleníti el a hazai ügyvédi irodák pozícióját. A másik: mi azt javasolnánk ellenzéki oldalról, hogy egyetlen ügyvédi irodára méretez zék ilyenkor - egy bizalmi irodára - a pályázatot. Abszolút félreértés van közöttünk. Az a vita szerintem Lázár képviselőtársam és köztem, hogy én azt vitatom, hogy akkor, amikor valaki egy város vagy egy minisztérium nevében ír ki pályázatot vagy bízna me g egy ügyvédi irodát, akkor nem ugyanaz a szubjektív értékelés zajlik le vagy kéne hogy végbemenjen a fejében, mint amikor a saját magánügyében választ ügyvédi irodát. (20.40) Ezeknek a szempontoknak transzparenseknek kell lenni, bármekkora felhatalmazást is kapott egy kormány vagy egy polgármester. És ha valamit meg én szeretnék visszautasítani az ügyvédkollégák nevében, az az indokolásnak az a passzusa, amely az ügyvédi titoktartásra vonatkozik. (Az elnök a