Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 26 (53. szám) - John Bercow, a brit képviselőház elnökének és kíséretének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - BERTHA SZILVIA (Jobbik):
3414 f ejlesztések is folynak, fejlődést jelentenek: utakat említenék elsősorban, panelprogramot másodsorban. (16.40) A panelprogramot külön aláhúzva, hiszen a jelentősége túlnő azon, hogy csak kizárólag úgy értelmezzük, mint néhány ház szigetelésé t, rendszerének a rekonstrukcióját; sokkal többet jelent az emberek számára, életmódváltást jelent. Tisztelt Ház! Az alternatív költségvetésünk megléte mellett a 45. ajánlási számot is említettem. Ez az ajánlási szám arról szól, hogy a Költségvetési Tanács forrásait képviselői javaslattal el akarja voltak a ko majd a kormányzó többség. A veszélye a következő: megszűnik majd egy olyan független intézmény, amely a költségvetést valóban reálisan és szakmai alapon intézi. A megoldási módjának a minősítését tud om csak mondani - cinikus. Ez így nem megy, hogy nem öljük meg a halat ugyan, csak éppen leeresztjük alóla a vizet, aztán majd magától el fog halálozni szegény. Összességében a Költségvetési Tanács megszüntetésének azt a kockázatát látjuk (Dr. Rétvári Benc e: Ki szünteti meg?) , hogy vajon milyen lesz a megítélése a hazai biztonságos rendszernek. Úgy látom, az államtitkár úrnak van kommentárja (Dr. Rétvári Bence: Helyreigazítás, nem kommentár!) , majd örömmel fogom hallgatni. Itt most azért fejezném be, hogy h agyjak időt majd, hogy én magam is viszontválaszolhassak, ha ő ezt akarja. Elnök úr, nagyon köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most felszólalásra következik Bertha Szilvia, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő asszony. BERTHA SZILVIA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon többször is elhangzott a kormánypártok részéről, hogy jövőre jelentősen nőni fog a foglalkoztatás. Sajn os, mi ennyire nem vagyunk optimisták, ugyanis semmilyen olyan gazdasági szabályozási hátteret nem látunk, ami erre utalna, semmilyen ilyen törekvést, és sajnos a hangzatos szólamok kevesek ahhoz, hogy valóban új munkahelyek teremtődjenek. Azonban ha felte sszük, hogy - legyünk optimisták - mégis lesznek új munkahelyek, akkor az a kérdés, hogy ezek vajon milyen minőségűek lesznek, ugyanis a költségvetésben jelentősen csökkentik azoknak az intézményeknek a támogatását, amelyek elsődleges feladata, hogy felügy eljék, illetve elősegítsék a minőségi európai szintű munkahelyek létrejöttét, illetve a meglévők felfejlesztését. Ezért ajánlom figyelmükbe a 15., 23. és 51. módosítókat, amelyek nem a földtől elrugaszkodott szinten, hanem pusztán az ideivel egy színvonalo n szeretnék az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség, az Országos Érdekegyeztető Tanács és az ágazati párbeszéd bizottságok költségvetési támogatását növelni. Ezek az intézmények azok, amelyek képviselik a munkáltatókat, a munkaadókat, létrehoz zák a párbeszédet közöttük, a kollektív szerződések megkötésében segédkeznek, illetve felügyelik azt, hogy a meglévő munkaügyi és munkavédelmi jogszabályokat betartsák a munkáltatók. Amennyiben még nőni is fog a meglévő munkahelyek száma, akkor kérdéses, h ogy miért csökkentették még ezeknek az intézményeknek a költségvetését, hiszen elvileg egyre több munkájuk lenne, és egyre több mindenre kellene odafigyelniük, tehát ez hosszú távon erőteljesen a munkakörülmények romlását fogja eredményezni. A 22. számú mó dosító javaslatot pedig azért ajánlom a figyelmükbe, mert ha mégis az válik valóra, amit mi gondolunk, hogy valójában igen komoly munkanélküliségnövekedést fognak előidézni ezek az intézkedések, akkor a regionális munkaügyi központok számára lényegesen na gyobb támogatás kell, hiszen eleve növelik a feladatkörüket, és ehhez a költségvetésben még támogatáscsökkentést irányoztak elő. Ez azt fogja eredményezni, hogy a növekvő számú munkanélkülieket egyszerűen nem fogják tudni ellátni, nem fogják tudni kezelni a munkaügyi