Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 26 (53. szám) - John Bercow, a brit képviselőház elnökének és kíséretének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
3415 központok, hiszen egy csökkentett létszámmal, csökkentett költségvetéssel sokkal kevésbé hatékonyan fognak tudni működni, ezért aztán esetleg hónapokig nem fognak ellátáshoz jutni a munkanélkülivé vált emberek, mint ahogy már most sem, valószín űleg hatványozottan nem fognak kapni segítséget például a képzések terén vagy a munkaközvetítés terén. Még azt ajánlanám a figyelmükbe, hogy ezekben a módosító javaslatokban benne van a másik láb is, tehát mi megjelöltük azt is, hogy honnan vennénk el a fo rrást, úgyhogy akinek esetleg ilyen aggályai vannak, hogy nem jelöltük meg, hogy honnan vennénk el, akkor megnyugtathatom, hogy mi ezt is tudjuk. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő asszony. Most f elszólalásra következik GaudiNagy Tamás képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportja több mint 100, közel 120 módosí tó javaslatot terjesztett elő a költségvetési törvény vitájában, és nem adjuk fel a reményt erre vonatkozóan, bár egyetlenegy javaslatunk sem kapott még egyharmados támogatást sem a bizottságokban. Eléggé szomorú élmény volt megélni akár az emberi jogi biz ottságban vagy az alkotmányügyi bizottságban - mindkettőben tag vagyok , hogy milyen módon, bizony mérlegelés nélkül, sajnos igazi, érdembeni mérlegelés nélkül, sokszor, adott esetben, el kell mondanom, újságolvasás közben, tulajdonképpen a felvezető hang lejtésből mintegy következtetve a leadott szavazatra, szavazták meg a kormánypárti képviselők azt, hogy adott esetben olyan létfontosságú területek ne kapjanak többlettámogatást jobbikos előterjesztések alapján, mint például az a terület, amelyben én is do lgozom és amely a szakterületem, az igazságügy, a büntetésvégrehajtás és a jogvédelem területe. Mind a kettő egy olyan válságövezet, és a jogvédelem területe, ez a harmadik, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, ez a három terület, ezzel szeretnék foglalkozni. De azért persze nem lehet könnyen elmenni amellett, hogy a leszavazott és abszolút válsághelyzetben lévő területek támogatásának az ügye nem tudott bizalmat kapni, ellenben mondjuk még mindig tarthatatlan módon a Magyar Ellenállók és Antifasis zták Szövetsége a mai napig is költségvetési támogatást kap, és az ennek megszüntetésére irányuló javaslat viszont nem tudott támogatást kapni. Ez a szervezet az, amely a mai napig is a felszabadulás ünnepének tekinti azt az április 4ét, amikor a Vörös Ha dsereg brutális hordái végiggázoltak az országon, és pusztítottak amerre jártak. Szót kell emelni amellett, az érv, ami elhangzott... - konkrétan rátérnék, hogy melyekről beszélek, tehát a 41., a 48., az 50., 51., 269., 281. módosító javaslatokról beszélek . Hogy a 41. javaslatot nézzük, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az intézménye az elmúlt években bizonyította azt, hogy nagyon is érdemes működtetni ezt a szervezetrendszert. A legkeményebb időkben, a jogsérelmek virágzásának idején - elsősor ban persze Szabó Máté időszakára gondolok , időszakában ugyanis valóban olyan szintet ért el akár a gyülekezési jog, akár a gyermekvédelem, akár pedig a 2006 őszi kártérítési ügyekhez adott közvetítő erejű támogatás, amellyel bizonyította azt, hogy ez az intézmény szükséges. 300 millió forint többlettámogatást javasolnék ennek a szervezetrendszernek, amely az állampolgárok jogtudatának a fejlesztésénél is döntő szereppel bír. Úgy gondolom, hogy egy ilyen nyolc év után, amelyről szóló részjelentést éppen ma tárgyalta és örömömre jelentős részében elfogadta az elmúlt nyolc év szabadságjogsértését vizsgáló albizottság, ebben a részjelentésében azt a következtetést kellett levonnunk, hogy az államhatalom egy korlátlan jogi brutalitással és fizikai brutalitássa l tartotta fenn a hatalmát, és ez a jogalkotás, a jogalkalmazás eszközét gátlástalanul felhasználta. Azt gondolom, bízom benne, hogy nem fog folytatódni ez a rendszer, és nyilván ki kell gyomlálni a jogrendszerből ezeket a jogkorlátozó, alkotmányellenes tö rvényeket, amelyek hatályon kívül helyezésére nem én terjesztettem elő javaslatot, de sajnos még nem került napirendre. Viszont