Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 26 (53. szám) - John Bercow, a brit képviselőház elnökének és kíséretének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - KOVÁCS TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - FONT SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
3413 Én ezt a közele dést sajnálatos módon nem látom, tisztelt Ház, nem látok egyetlen olyan pontot sem az egész napos vita után, amikor valamiféle egyetértés alakulna ki abban, hogy indítványokat hogyan és milyen módon támogatunk, és én ezt sajnálom. A meghivatkozott ajánlási pontok pedig a következőket takarják a szocialista frakció módosító indítványai közül; azt a meggondolást, hogy kell egy másik költségvetés, legalábbis alapvonalaiban más költségvetés szükséges. Ennek a megoldásához olyan módosító indítványokat tettünk kö zzé és javasoltunk a Háznak, amelyek egyfelől feltételeznek egy tisztességesebb és igazságosabb adórendszert, másfelől pedig takarékosabb államot képzelnek el. Feltételeznek egy igazságosabb adórendszert, amely kétkulcsos - eddig is ez volt a véleményünk é s döntésünk, amíg kormányoztunk , feltételeznek egy igazságosabb adórendszert, amely segít a kiskeresetűeknek - eddig is ilyen volt a minimálbér adómentességével és adójóváírással , és nem preferál gazdagokat, ezt tettük eddig is, hiszen az adórendszer e ddig kétkulcsos volt, és feltételeztünk egy igazságosabb adórendszert akkor, amikor a társaságok esetében nem az adók csökkentését, hanem a járulékok csökkentését célozza meg. Ez lenne a költségvetési mondandónk egyik része. Mire lenne ez jó? Elsősorban az említett járulékcsökkentésre a vállalkozások tekintetében, és nem tenné szükségessé azt, hogy egyébként a kormányzat parlamenti döntéssel dolgozóimunkavállalói járulékokat emeljen 10 százalékra. Kérdésessé tenné azt ez a javaslat - merthogy bevételeket h ozna a magasabb adókulcsokkal és a társasági adóból a közösbe , hogy nem szükséges államosítani, elkobozni a magánnyugdíjpénztárban lévők vagyonát. Míg mondandómra készültem és a módosítókat néztem, addig csak ennyit mondtam volna erről az ügyről. Tekint ettel a tegnapi eseményekre és a mai tőzsdei zuhanásra és a forintárfolyam zuhanására, van még mondandóm ehhez a dologhoz. Nemcsak arról van szó, hogy erőszakkal elkobzunk pénzeket egy homályos költségvetési cél érdekében, vagyis hogy egyszeri bevételt pró bálunk folyamatosan felhasználni majd a költségvetésben, hanem arról van szó, hogy most már brutális módon átkergetjük mindazokat egy számukra nem biztos, hogy előnyös rendszerbe, akik nem akarnak menni vagy azokat is, akik nem akarnak menni. És ez a fajta ... - ha nem lenne ilyen vérfagyasztó ez a történet, akkor úgy nevezném, hogy csalafinta módszer, de nem tudom így nevezni, mert az mégiscsak kedvesebb kifejezés annak jelzésére, hogy valaki nem jár helyes úton; úgy gondolom, hogy nincs kétség afelől, hogy a hétfői parlamenti vitában ennél a mai vitánál jócskán sistergőbb érvekkel fogunk majd vitázni arról, hogy vajon a kormány miért bánik így a magánnyugdíjpénztárakban lévő 3 millió emberrel. Javaslatunk másik ága pedig az volt, hogy állami takarékosság. A z állami takarékosságot nem öncélból hirdetjük meg, nem öncélból képviseljük a költségvetés vitája kapcsán; nemcsak azért, hogy az állam kevesebbet költsön, hanem azért, hogy ebből a kevesebb költésből három alapcélra legyen költhető forrás, pénz a követke ző évben. Ez a három alapcél pedig: foglalkoztatás, amelynek előnytelen feltételeit a költségvetésben már többen felemlítették, válság által sújtott csoportok és fejlesztések. Mindegyikből említenék példákat, hiszen a meghivatkozott ajánlási számokban ezek benne rejlenek. Az elsőnél ott, ahol szükséges foglalkoztatásbeli segítség, a közmunkákra vonatkozó részre tettünk javaslatot és a hátrányos helyzetben lévők, illetve a fogyatékkal élők esetében tettünk javaslatokat. A második esetben javaslatot teszünk a rra, hogy emelkedjen 1 százalékkal a nyugdíjemelés mértéke, 1 százalékponttal, tehát 4,8 százalékra, emelkedjen a családi pótlék értéke, emelkedjen az ápolási díj, legyen mód kifizetni még néhány elmaradt kifizetnivalóját a kormánynak. A harmadik részben p edig olyan fejlesztési típusú ügyeket említünk, amelyek most csorbát szenvedtek, de nemcsak a végrehajtás - tehát a megcsinálás hogy ilyen magyartalanul vagy nyakatekerten fogalmazzak - az igazi tét, hanem az, hogy ezek az ügyek egyben azt jelentik, hogy
