Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 26 (53. szám) - John Bercow, a brit képviselőház elnökének és kíséretének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
3404 egy megállapodás a minisztérium és a korábbi demonstrációs bizottság között, hogy milyen forrásokból és hogyan kívánjuk azt a jövedelemkiegészítést biztosítani, amit a csökkenő árak, illetve a piaci kereslet romlása miatt elszenvedtek. Ez három ele mű volt. Az egyik a top up, ami világos, hogy folyamatosan adható, csak jelzem, hogy 2013ig adható még, akkor is, hogyha közben bizonyos nemzeti támogatáscsökkentés kell, de ezeknél az ágazatoknál ez kevésbé fog csökkenni vagy csökkenhet. Van egy másik ka ssza, amit az uniós kiegészítő támogatásból átcsoportosítással, 3,5 százalékos átcsoportosítással fizetni lehet, ez nagyjából egy 9 forintos támogatás, ezt most, ennek az 50 százalékát a termelők megkapták. És van még egy kassza, amit az Európai Unió válsá gkezelése kapcsán több opcióból a tejtermelés megsegítésére választottunk, ez három éven keresztül 12 milliárd forint. De miután az Európai Unió csak olyan programot fogadott el állatjóléti támogatás címen, ami legalább ötéves kifutású, ezért a 20142015ö s évet nemzeti költségvetésből kell biztosítani. Ez a három kassza adná ki körülbelül a tejágazatnak egy 2223 forintos támogatását, ami mostani tejárak mellett már, azt gondolom, egy viszonylag tisztességes eredményt is produkál, mert visszapótolhatna val amit azokból a veszteségekből, amit mellesleg a mezőgazdaság egyik legnagyobb foglalkoztató ágazata elszenvedett. De most azt látjuk, hogy nyilván ha a top upra nem lesz meg ez a forrás, akkor itt biztosan egy 45 milliárdos hiány keletkezik, ami elég komo ly eredménykiesést jelent, hiszen a gazdálkodó szervezetek, vállalkozók ezzel számoltak, hiszen erre volt egy konkrét, aláírt megállapodás annak idején a minisztériumban. Ugyancsak nagy probléma lenne, hogyha a kormányzati szándék nem adná hozzá azt a plus zfinanszírozást az uniós pénzhez, ami a 36 milliárdhoz még az utolsó két évben szükséges. (16.00) Ennek két baja van. Az egyik, hogy akkor nyilván ez is elveszik, és ezt az európai uniós forrást nem tudnánk lehívni. Ha tényleg nagyon precízen számolunk, és mondjuk, a dohányágazatra juttatott forrásokat kiveszem a top upból, hiszen azok más ágon kapnak, minimálisan akkor is kell 5 milliárd forint. Én azt kérem a képviselőtársaimtól, hogy legalább akkor kapcsolódó módosítóval, a tejágazat valamilyen belső átr endezésével ezt a literenként 3 forint körüli kiesést mindenképpen pótoljuk vissza. Úgy gondolom, a minisztérium fejezetében van olyan sor - de ezt majd a következő részletes vitában elmondjuk , ami szerintem pedig túltervezett, az európai uniós társfinan szírozás I. tengelyes forrása, ahonnan, ha már nem sikerült központi kiegészítést szerezni ehhez a költségvetéshez, mindenképpen meg kellene próbálni. A másik pedig a kárenyhítés. Ha az eddigi kárenyhítési alapokat megnézzük, akkor az egyik évben, amikor a tavaszi nagy fagykár volt Szabolcsban, a kormány a kötelező hozzájáruláson felül 5 milliárd forintot betett ebbe az alapba, így lehetett elérni azt, hogy 45 százalékos kárenyhítés következett be a szabolcsi almatermelőknél. Az elmúlt évben nem volt akkora kár, tehát egy 20 százalékos kárenyhítésre lehetőséget adott az egyébként az alapban összejött és a kormány által kiegészített nagyjából 5,5 milliárd forint. Most ebbe az alapba, hogyha csak a kötelező hozzájárulást teszi hozzá a kormány, mindösszesen 4 m illiárd forint van, ami a mostani számítások szerint körülbelül 4 százalékos mértékű kárenyhítésre ad lehetőséget, ez pedig, úgy gondoljuk, nagyon kevés. Ehhez az alaphoz még 10 milliárd forintos átcsoportosítást tartanánk nagyon szükségesnek, akkor lehetn e talán 15 százalék környéki kárenyhítés, amelynek azért már van némi jelentősége, hiszen mi is tudjuk, hogy nem végtelenek a költségvetési források. Többek között ezért sem nyújtottunk be olyan módosító javaslatot, amit egyébként fideszes képviselőtársaim mindig reklamáltak, hogy a válság okán a rendszerből kivont egyéb nemzeti kiegészítő támogatásokat pótoljuk vissza, mert pontosan tudjuk, hogy ilyen ágon ezeket a forrásokat nem lehet most biztosítani. A másik blokk, amiről szeretnék beszélni - mondhatnám úgy is, hogy megyei blokk , amihez korábban fideszes képviselőtársaim nagyon helyesen benyújtattak módosító javaslatokat, ezek egy jelentős része megvalósult - ezek itt különböző, iskola, óvoda, egyéb fejlesztések - uniós