Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 26 (53. szám) - John Bercow, a brit képviselőház elnökének és kíséretének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
3405 forrásokból, de amiért mi ügy döntöttünk, hogy ezek egy részét, főleg az útfelújításokkal kapcsolatos részét beadjuk, annak a következménye, hogy az elmúlt napokban volt egy rendezvény Veszprémben a 8as út kapcsán, ahol megdöbbenve tapasztaltuk, ugyanúgy él az a kormányzati mondás, ho gy semmiféle gyorsforgalmi útfejlesztés nem lesz a következő időszakban. Mi azt gondoljuk, hogy az előkészítő munkákat mindenképpen folytatni kell, és ezekhez ezek a források szükségesek. Egyébként csak jelzem, hogy a KÖZOPprogramokban ezek bent voltak, t ehát annak idején azért nem kellettek pluszforrások nemzeti pénzből, de miután a KÖZOPból ezek kikerültek, úgy gondolom, ezeket a korábban Navracsics Tibor, Ékes József, Horváth Zsolt által benyújtott módosító indítványokat mindenképpen szükséges lenne tá mogatni. Ugyancsak gyorsítani kell a VeszprémTapolca út, illetve a PápaGyőr út fejlesztését is, erre egy NATOígéretünk is van, igazából leginkább ehhez is szükségesek az előkészítő források. Az is látszik, hogy ha most, főleg a vörösiszapkatasztrófa ka pcsán azt akarjuk, hogy abba a térségbe visszatérjen az élet, ahhoz nagyon kellene a 8as út gyorsforgalmi fejlesztése, hiszen valamilyen új szerepet, új gazdasági életet kell abba a térségbe lehelni. Én úgy gondolom, hogy itt a nagy kárenyhítés vagy kárta lanítás mellett ezekre a forrásokra is szükség lenne. Azt kérem fideszes képviselőtársaimtól, hogy amit egy évvel ezelőtt fontosnak éreztek, azt most is érezzék fontosnak. Ahogyan mondtam, a harmadik blokk, amiről beszélni szeretnék, hiszen úgy látszik, ma Babák képviselőtársam kapta a Fideszből a megmondóember szerepét, feltettünk kérdéseket, de ezekre nem nagyon válaszolt, csak annyit mondott, hogy sok pénzt kaptak, én azt azért hadd mondjam el, és kezdeném az M44essel: az M44esre, az előkészítő munkákr a eddig nagyjából 10 millió forint került elkülönítésre, most Csabacsüdnél van a kisajátítási ütem vége, és körülbelül 34 hely van még, ahol nem történt meg a régészeti feltárás. A másik nagy probléma, hogy tavaly pont a mi frakciónk szerintem bölcs dönté se értelmében kerültek újabb források az M44es finanszírozásához. Utána sajnos az történt, hogy júniusban a hatalmon lévő új kormány ezt azonnal zárolta, tehát az is probléma lesz, hogy az egyébként már megkötött kisajátítási szerződések miből kerülnek ki fizetésre. Azt gondolom, ezért nagyonnagyon fontos ez a módosító javaslat, amit most Babák képviselőtársam benyújtott, de továbbra is azt gondolom, hogy ez a kormányzat felelőssége lesz, hogy ez az előkészítő munka, ami nélkül nincsen gyorsforgalmi útfejl esztés, mindenféleképpen folytatódjon. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Itt megjegyezném, hogy az emberek azt sem értik, hogy mi a GDP és azt sem, hogy mi a PPP, de egyet tudnak: az autópályán sokkal biztonságosabb és sokkal jobb közlekedni, ezt világosan értik, ez igaz az M4esre is. Amikor képviselőtársaim fennen hangoztatják, hogy ezeket a ronda PPPs dolgokat meg kell szüntetni, akkor tegyék hozzá, hogy innentől kezdve el van felejtve az M4es út fejlesztése, és el van felejtve az M44es út fejlesztése, akkor valamit kell helyette mondani, mert nagyonnagyon nem érdekel senkit, hogy milyen finanszírozásban, honnan történnek ezek, csak egy biztos, szeretnének balesetmentesen és biztonságos utakon járni. Akkor még anny it mondanék, amit képviselőtársam nem nagyon válaszolt meg, és azt mondta, hogy mindent uniós pénzből kapott, ebben csak annyi a szépséghiba, hogy a szlovák iskolát címzett támogatásból újították fel, ugyanúgy a belvízberuházás is címzett támogatásból kész ült, ezenkívül felújították a családsegítőt, az orvosi rendelőt bővítették, felújítottak rengeteg utcát, és történt egy óvodafejlesztés is. Tehát amikor azt a lerombolt országképet akarja itt vetíteni, nyilván akkor nem gondol a saját városára, mert az egy gyönyörű város, én is szeretek a Kákafokra horgászni járni, voltunk ott együtt is különböző rendezvényeken, ez egy nagyon szép város, legyen rá büszke, polgármester úr, de legalább ne állítson olyat, amit határozottan vissza lehet utasítani, ugyanis sem S zarvas, sem az ország többi városa nincsen romokban. Talán egy kicsit megtéveszti önöket az építési törmelék, mert mostanában mást sem csinálnak, csak avatnak azokból a döntésekből, amelyeket még a korábbi készített elő.