Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 23 (51. szám) - A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. NYITRAI ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
3081 magyarok személyes adataira, mint üzleti lehetőségre. Csak így fordulhatott elő, hogy a személyes adatokat is tartalmazó állami nyilvántartásokkal kapcsolatos informatikai feladatokat, az úgynevezett adatfeldo lgozási feladatokat privát cégek végezték számos esetben. Így történhetett meg, hogy agrártámogatási, egészségügyi nyilvántartásokat egyszerűen privatizáltak az elmúlt időkben. Ebben az ügyben hetven vállalkozás érintett, és a szóban forgó szerződések éven te több mint 12 milliárd forintjába kerültek az adófizetőknek. Mi ezt a tűrhetetlen helyzetet felszámoljuk. A legbiztonságosabb adatfeldolgozó maga az állam, így ennek szellemében alkottuk meg a nemzeti adatvagyon törvényt. Tisztelt Ház! Mint minden változ tatás esetében, úgy most is megjelentek az ellenzők. A nemzeti adatvagyon törvény ügyében a felszínes sajtótermékek és a felszínes ellenzéki politikusok a nemzeti adatvagyon államosítását emlegetik. Ez teljesen alaptalan torzítás, és egyben jól jellemzi az t a felelőtlen gondolkodást is, amivel mi most egyszer s mindenkorra szakítani fogunk. A hangoskodók véleménye szerint a közfeladatok ellátásához nélkülözhetetlen, a nemzet és az állampolgárok biztonsága szempontjából kritikus fontosságú adatbázisok is mag áncégek kezében vannak a legjobb helyen, és természetszerűleg ez jelenti a természetes állapotot. A valóság ezzel szemben az, hogy éppen e törvényjavaslatnak köszönhetően kerülnek a dolgok a rendes kerékvágásba, és szűnnek meg azok az anomáliák, amelyek a korábbi, az adatbázisokat felelőtlenül magáncégeknek kiszervező gyakorlatból következnek. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan miért lenne természetes az, hogy egy állami hivatalt, amelynek törvényben foglalt feladata a gazdák agrártámogatásának kifizetése, eg y multinacionális vállalat magánjogi vitákból fakadóan megakadályoz feladatának ellátásában? Hogyan lenne, hogyan lehetne ez természetes? Hogyan fordulhatott elő az, hogy az állam nem képes dolgozni azokkal az adatokkal, amelyekkel a törvényi felhatalmazás vagy az állampolgár hozzájárulása alapján maga rendelkezik? Egyetlen magyarázat van arra, miért történhetett meg ez a múltban. Azért, mert a magánérdek gátlástalan nyomulása fölülírta a közérdek képviseletét. Csak így fordulhatott elő, hogy kritikus adatb ázisok kerültek ki az állam fennhatósága alól. (16.10) Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a fentiekből egyértelművé vált, hogy ezt a tarthatatlan helyzetet nekünk kezelnünk kellett, és a magánérdekek helyett újra a közérdeket kellett cselekvésünk köz éppontjába állítani. Ennek megfelelően a törvény nem államosít, hanem valódi biztonságot teremt a nemzeti adatvagyon részét képező adatnyilvántartásokban, amelyek valójában soha nem képezték magáncégek vagyonának a részét, de az adatfeldolgozói feladatok k iszervezésének következtében mégis olyan helyzetbe került az állam, mintha semmi köze nem lenne ezekhez az adatokhoz. Azaz úgy is fogalmazhatok, hogy az adatvagyontörvénnyel visszahelyezzük az államot az őt megillető szolgálati őrhelyére. Tisztelt Ház! A n apokban Magyarország is részt vett a NATOcsúcson, hazánkat Orbán Viktor miniszterelnök képviselte. A lisszaboni csúcson nem csupán az afgán szerepvállalásról és a hosszú távú katonapolitikai stratégiáról, az Oroszországgal való kapcsolatokról esett szó, h anem hangsúlyos pontként arról is szó esett, hogy a NATO a kiberterrorizmus elleni közös fellépés érdekében konkrét, elmélyült együttműködéseket köt a tagállamok között a digitális veszélyhelyzetek kezelése érdekében. Szeretném megjegyezni önöknek: ha a NA TOtagállamok közössége is hasonló lépéseket tesz, mint most Magyarország, akkor nekem az az érzésem, hogy a kormány az adatvagyontörvénnyel helyes úton jár. Ennek megfelelően inkább azok vannak eltévedve a szavak erdejében, akik még ma is egy provinciális és meghaladott gondolkodásmód képviselői, ez úgy szól: minden, ami állami, az rossz és minden, ami piaci, az csak jó lehet. Ma már tudjuk: aki kritikus állami ügyekben - az adatvagyon ügye megítélésünk szerint ilyen - a piac mindenhatóságát hirdeti, az ig azából leplezetlenül a magánérdek térnyerése mellett érvel, mégpedig a közérdek kárára. Kedves
