Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 23 (51. szám) - Az egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - BOLDVAI LÁSZLÓ (MSZP):
3068 egyszerűség a szabályozás vonatkozásában. Mind a négy összetevőre nagy végén engedj lenne az országnak általában is. Én pedig arra kérem most a tisztelt Országgyűlést, hogy az elmondottak megfontolása mellett a T/1590. számú, praktikus változtatásokat tartalmazó törvényjavaslatot megvitatni és a kormány törekvéseit támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelettel tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a bizottságok jelezték, nem kívánnak előadót állítani az általános vitában. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a jelentkezésnek megfelelően. Elsőnek Román István képviselő úrnak adom meg a szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. (Román István: Elnök úr, majd a következő napirendi pontnál jelentkeztem hozzászólásra.) A z a problémám, hogy nekem egy ilyen listám van, és pillanatnyilag nem tudok a listán túlterjeszkedni. Akkor majd a következő napirendi pontnál fogok szót adni. Ide le volt jelentve a képviselő úr. Boldvai László képviselő úr következik, az MSZP képviselőcs oportjából. Parancsoljon, képviselő úr! BOLDVAI LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról szóló T/1590. számú törvényjavaslatot egy mondatban sze retnénk jellemezni, akkor az a következőképpen hangozna: a törvényjavaslat tartalma nem áll összhangban az indokolásban megfogalmazott célokkal, előkészítetlen, nem segíti elő a Magyar Fejlesztési Bank kiszámítható, stabil és kiegyensúlyozott működését, eg yebekben pedig illeszkedik a Fidesznek az állami intézmények, köztulajdonban álló gazdasági társaságok átláthatóságát csökkentő intézkedéssorozatához. Szerencsére ennél több idő és hely áll rendelkezésünkre, úgyhogy vegyük sorra a törvényjavaslat fenti jel lemzőit. Az első: a törvényjavaslat tartalma nem áll összhangban az indokolásban megfogalmazott célokkal. A kormány szerint a törvényjavaslatra azért van szükség, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.re vonatkozó szabályok módosításával elősegítsük a kormán y gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megvalósulását. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami nincs, mármint a kormánynak koherens és következetes gazdaságpolitikája, azt nehéz elősegíteni, támogatni. Úgy gondolom, hogy a Fejlesztési Bank tevékenységét eddig prudens, hatékony működést követelő, szigorú szakmai szabályok határozták meg. Ezen szabályok helyett a jövőben ez alapján a törvényjavaslat alapján, álpolitikai alapon született kormányzati ukázok alapján fog eldőlni, hogy a fejlesztésinek már alig nevezhető, min dent finanszírozó bank mire költse az állam forrásait. Javasolhatta volna a kormány azt is, hogy a Magyar Fejlesztési Bank nevét változtassuk meg például mindent finanszírozó bankra, és még a rövidítést sem kellett volna átvezetni. (Dr. Józsa István tapsol .) Mert mindent fog finanszírozni ez a bank, amit a Szentkirályi utcában eldöntenek. Az ilyen döntések megvalósításának útjában álló, egyébként az adófizetők pénzének hatékony felhasználását biztosító szakmai szabályok nyilvánvalóan zavaróak, így a kormány szerint szükséges azokat az előttünk fekvő törvényjavaslattal hatályon kívül helyezni, illetve megváltoztatni. A törvényjavaslattal tehát az állam fejlesztési bankját kívánja a kormány átalakítani egy olyan állami bankká, amelynél nem cél a nyereséges és hatékony működés; gyakorlatilag mindent finanszíroz, néha még a fejlesztéseket is. A törvényjavaslat ugyanis meghatározza, hogy az MFB Zrt. a fejlesztési hitelen, illetve a kölcsönön kívül mi mindenre nyújthat még hitelt, ugyanakkor eltörli azt a rendelkez ést, ami meghatározta, hogy mi minősül fejlesztési célú hitelnek, illetve kölcsönnek.