Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 23 (51. szám) - Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
2988 hozni majd a terhelt büntetőjogi fe lelősségéről. Ennek az ellentmondó szabályozásnak a kiküszöbölésére is benyújtottunk egy módosító javaslatot, kérem, hogy majd támogassák azt. Tehát összefoglalva azt tudom mondani, hogy az anyagi jogi rendelkezések túlnyomó többségével egyet tudunk érteni , támogatni tudjuk, viszont az egész javaslatot akkor fogjuk tudni támogatni, ha azokat az aggályokat, amelyeket én most felvetettem, főleg az eljárásjogi típusú (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) rendelkezések körében, támogatni tudják, mármint az erre vonatkozó módosító indítványainkat. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Staudt Gábor képviselő úr, a Jobbik kép viselőcsoportjából. Megadom a szót képviselő úrnak. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egy kicsit ellenkező előjellel fogok megemlékezni a javaslatról vagy azokról a pontokról, amit MSZPs képviselőtársam megtet t. Az valóban helyes és előremutató, hogy itt koherenciazavarokat vagy olyan módosításokat átvezetünk, amelyek eddig nem vagy csak részlegesen történtek meg. Természetesen ezt támogatni tudjuk és előremozdítónak tartjuk, de már tegnap az alkotmányügyi bizo ttság ülésén is elmondtuk, hogy a részletes aggályainkat, legyen az anyagi vagy eljárásjogi, ki fogjuk fejteni itt az ülésen. Ezt szeretném most megtenni, egyben felhívva a kormány képviselőit, hogy merítsenek ebből erőt, és bár nem szokás, de a módosítóin kat esetleg fontolják meg, hogy befogadják vagy támogatják, illetőleg a jövőre nézve kiindulópontként talán tekinthetnek rá. (9.10) Elhangzott Bárándy Gergely képviselőtársamtól, hogy mennyi mindent megtart ez az előttünk fekvő T/1673. számú javaslat a rég ebbi novellákból vagy az előző kormány büntetőjogi szemléletéből; én ezt nem feltétlenül tartom jónak minden esetben. Itt felmerült a szabadságvesztés végrehajtásának részbeni felfüggesztése és ennek intézménye, ami - jól tudjuk - 2010. május 1jével él, t ehát egy új jogintézményről van szó, és ez a törvény, ez az előttünk fekvő javaslat ezt gyakorlatilag átvezeti a törvényeken, ahol ez nem történt meg. Nekem ezzel az a problémám, a Jobbikfrakciónak ezzel az lehet a problémája, hogy mi felülvizsgáltuk voln a az egész intézmény jogosságát; úgy érezzük, hogy ez egy liberalizálódási gyakorlat a büntetési gyakorlatban, amit már oly sokszor megfogalmaztunk, hogy nem jó iránynak tartunk. Megértem, hogy Bárándy képviselőtársam mint védőügyvéd, nyilván abba az irány ba próbálja illetően az a dolgokat, hogy adott esetben az ügyfeleinek kisebb vagy rövidebb büntetés nézzen ki, de mi azért az elharapózó közbiztonsági helyzetre való tekintettel ezt újragondoltuk volna. Így is egy börtön esetén fele idő után jó magavisele tért szabadulhat az elkövető; nyilván ez az arány a magasabb vagy súlyosabb büntetésvégrehajtási fokozatokban változhat, de úgy érezzük, hogy a társadalom felfogásában és megítélésben már az is egy visszás gyakorlat, amit mi jogászként meg tudunk fogalmaz ni, hogy mondjuk, jó magaviseletért rövidebb időtartamnál miért szabadul az elkövető. Ez a társadalomban úgy ül le, hogy valakinek a felét kell leülnie annak a büntetésnek, és utána már ki is jöhet. Ez - kiegészítve a véleményünk szerint egyébként is enyhe büntetőjogi gyakorlattal - arra az eredményre vezethet, hogy az embereknek megdől a jogba és a büntetőjogba vetett bizalma. Itt ebben valamiféle pozitív hang volt kö jelent a ciklus elején elfogadott középmérték bevezetése, ami ellen az MSZP szintén tilta kozott annak idején; ezek alapján már meg tudom érteni, hogy miért, de mi azt is támogattuk. A büntetéseknek legyen elrettentő ereje, ami nem csak abban áll, illetve az egyik része az, tudom, itt mindig azt szokták válaszolni erre, hogy az elkövető tudja, vagy magas százalékban számíthasson arra, hogy ő megbüntetésre kerül, és a büntetést nem tudja