Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. október 4 (31. szám) - Dr. Nyikos László (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mi mennyi, miniszter úr?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik):
282 A lakásépítés kapcsán nem a kisjövedelműek kapták a nagy tám ogatást, hanem éppen a nagyjövedelműek. A családtámogatás ugyanígy működött. Ugyanezt akarják visszaállítani. És ne csodálkozzon, ön itt él, mi meg BorsodAbaújZemplén megyében. Számtalan olyan panaszosom volt egyéni képviselőként, alpolgármesterként, ors zággyűlési képviselőként, aki azt mondta, hogy nem segélyt kér, hanem munkát. De munkát nem tudunk adni, mert Magyarország rendszerváltáskori gazdasági szerkezetváltása megölte a keleti piacokat, ebben önök is nagy szerepet játszottak, nyugatra orientálódt unk, és azóta nem képes Magyarország keleti felén a gazdaság újjáéledni. Mindaddig, amíg nem lesz foglalkoztatás, addig minden ilyen intézkedés antiszociális, sőt azt kell mondanom, hogy reakciós. (Moraj a Fidesz soraiban.) Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban .) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat, öné a szó, államtitkár úr. SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Úgy látszik, új szóhasználat jön elő, a reakció újra, ami fölidé zi persze az ötvenes éveket, tisztelt képviselő asszony. (Moraj, felzúdulás az MSZP soraiban.) Ön, ne haragudjon, nyolc évig ott volt a kormány közelében. Ön tehetett volna azért a területért, amiért most fölszólalt. Önöket megbüntették a választók pontosa n azért, mert azon a területen, ahol önöknek dolgozniuk kellett, onnan is eltüntették a közvagyont, önök ellopták a köz pénzét. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP soraiból: Miről beszélsz?) Ha önök nem ilyen helyzetben adták volna át az országot, akkor a s okszorosát lehetne családpolitikára, nyugdíjpolitikára kifizetni. Önök a nyolc év alatt megkétésfélszerezték ennek az országnak az adósságállományát. Ezek után önnek van még mersze megkérdezni, hogy mit tett ez a kormány három hónap alatt?! (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Van. Igen, van. Persze!) Önnek van még bátorsága arra, amikor minden pénzt eltüntettek (Zaj. - Az elnök csenget.) , hogy számon kérje három hónap után, hogy mit tett ez a kormány?! Tisztelt Képviselő Asszony! Elfogadhatatlan teljesen a ho zzáállása. Kezdjen el dolgozni! Köszönöm szépen. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Szégyen!) Dr. Nyikos László (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mi mennyi, miniszter úr?” címmel ELNÖK (Jakab István) : Köszönö m, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Nyikos László, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “Mi mennyi, miniszter úr?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt Cséfalvay Zoltán álla mtitkár urat jelölte ki válaszadásra. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkár urat a válaszadó személyének. DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik) : Igen, elfogadom. ELNÖK (Jakab István) : Igen, képviselő úr elfogadta, így öné a szó, képviselő úr. DR. NYIK OS LÁSZLÓ (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára ismeri azt a klasszikussá vált párbeszédet, ami szerint a kapitány leszól a gépháznak, hogy mennyi. A gépház válasza: harminc. A kapitány kérdése: mi harminc? Válasz a gépház ból: mi mennyi? (15.10)