Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 16 (47. szám) - A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - MILE LAJOS (LMP):
2520 Népfro nt potentátjai miért maradtak ki öles betűkkel a tervezetből. Itt bizony a felelősség szintjeinek precíz bemérése lehet a megoldás, hiszen a lista teljessége a szándék eredeti szellemiségének megfelelően szinte lehetetlen. A tervezet 7. § (2) bekezdés e) p ontja a törvény hatálya alá vonni tervezi mindazokat, akik az MSZMP vezető beosztású alkalmazottai voltak. Hát, ez bizony elég szétfolyó kategória, szinte definiálhatatlan. Meddig terjed a vezető beosztás? Kik fogják megállapítani, hogy ki érintett ezen a területen? Nem is folytatom, ennyiből is látszik, hogy ennél a pontnál túl sok a bizonytalanság, és ha így marad, épp az alapszándékkal ellentétes következményekkel lehet számolni, ugyanis az igazságosság és a méltányosság elve sérülhet. Lényeges, hogy a j ogszerűség maradéktalanul érvényesüljön, épp ezért egy ilyen jellegű államigazgatási eljárásban is kötelező a fellebbezés lehetőségének megteremtése, a fellebbezés eljárásrendjének rögzítése, a jogi fórumok kijelölése. Nehéz elkerülni, ám mégis törekedni k ell arra, hogy nehogy ingoványos területekre tévedjünk, kompetenciákat sértsünk, mert ezek orvoslásához kevés a jó szándék. Az egyházak megtisztulása a társadalom egészének szempontjából is üdvözlendő folyamat, és szó sincs arról, hogy a megtisztulás útjáb a akarnánk állni. Ám az egyházakra vonatkozó kitétel kissé szellős. Nagyon nem szeretnék annak a levéltárosnak a helyében lenni, akit esetleg annak elbírálására kérnek fel, hogy állapítsa meg: valamely egyházi vezető állte kapcsolatban a szocialista rends zer valamelyik gyalázatos intézményével. A különböző ügynöktörvénykísérletek alkalmával többször is találkozhattunk ilyen és hasonló, rendkívül bonyolult és kényes dilemmákkal. Ám ez esetben talán az lenne a szerencsés, ha az állam világnézeti semlegesség ére támaszkodva az egyházakra bíznánk saját megtisztulásuk komoly elszántságot igénylő feladatát. Érintették eddig is a hozzászólók, hogy a felszabadult összeget a szocializmus áldozatainak és egyenes ági leszármazottainak kompenzálására kell fordítani. Ig en, fölvetődik a kérdés: kit tekintünk a rendszer áldozatának? A pontatlanságot, főleg egy törvénytervezetben nem lehet azzal elkenni, hogy erről majd valamilyen társadalmi egyeztetést, vitát fogunk folytatni. Itt érződik a jogalkotói szándékban a tökélete s bizonytalanság és definiálhatatlanság, mert ha jól értelmezzük ennek az előterjesztésnek a logikáját, mindazok, akik kívül esnek a taxatív felsoroláson, azok mind áldozatai voltak tulajdonképpen az előző rendszernek. Ennek a mértékét ki fogja meghatározn i? Ki fogja meghatározni a mértékkel arányos kompenzálás mértékét? Tehát ez ilyen szempontból, azt kell mondjam, hogy gyatra. Idáig jutottunk el, amikor amellett érveltünk, hogy a szándék miért helyes, és morálisan és erkölcsileg is miért támogatható és tá mogatandó; és itt most el kell mondjam azt is, hogy miért alkalmatlan ez az előterjesztés arra, hogy az egyébként nemes szándékot törvénnyé is tudja emelni. GaudiNagy Tamás képviselőtársam a maga briliáns visszafogottságával látványosan érvelt az alkotmán yosság mellett, és nyomatékosan és nagyon helyesen hívta föl a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy a változtatásokat legyenek olyan kedvesek az alkotmányosság keretein belül megoldani, és mondjuk, az Alkotmánybíróság jogköreihez se nagyon tessenek hozzápiszkálni, mert az nem igazán illendő dolog egy jogállamban. (Babák Mihály közbeszólása.) No, hát én őt szeretném megerősíteni, és itt föl fogok olvasni az Alkotmánybíróság határozataiból is ezzel kapcsolatban, hiszen itt figyelemmel kell lenni minde nféleképpen az Alkotmánybíróság gyakorlatára. A korábbi rendszerben elkövetett, már elévült cselekmények büntethetőségének megnyitásával kapcsolatban hozott 11/1992es alkotmánybírósági határozatra hivatkozom, és bizony ennek itt helye van, mert azt gondol om, hogy releváns ennek a törvénytervezetnek a minősítésekor. Az Alkotmánybíróság e határozatában kimondta, hogy “bármely politikai törekvés kizárólag az alkotmány keretei között valósítható meg,” - megerősítve GaudiNagy Tamás szavait - “s hogy az alkotmá nyosság megítéléséből a napi politikai szempontok ki vannak zárva. Az Alkotmánybíróság
