Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 15 (46. szám) - A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési javaslatáról; a Költségvetési Tanács véleménye a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési javaslatár... - ELNÖK (Jakab István): - DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke, az összefoglalt kisebbségi vélemények ismertetője:
2272 minisztériumhoz, és önálló költségvetési fejezetként jelenik meg, emellett a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, hal- és vadgazdálkodási feladatokra szánt források is növekednek. És itt hadd térjek vissza arra, tisztelt képvise lőtársaim, hogy a győztes pártszövetség választási ígéretei miként jelennek meg a költségvetésben. (18.30) Emlékezhetnek arra, hogy a választást megelőző konzultációk sorában a tanyán élő honfitársaink többször is arra kértek minket, hogy az ő támogatásuka t, azt az életformát is építsük be a költségvetésbe, illetve annak támogatását is építsük be a költségvetésbe. Ennek megfelelően - ahogy azt Balogh József képviselőtársunk is többször hangsúlyozta és szorgalmazta - tanyafejlesztési programra egymilliárd fo rintot szán a költségvetés. Ennek keretében a tanyasias vidékek közbiztonságának növelését, az ezen területeken szükséges felújításokat támogatjuk, a helyi piacok kialakítását szorgalmazzuk, és megpróbáljuk elérni azt, hogy minél több helyre biztosítsuk az egészséges ivóvíz minél nagyobb mértékű eljuttatását. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Emellett pedig a fogyasztóvédelmi szabályok szigorításával megszüntetjük azt a méltatlan állapotot, hogy Európa élelmiszerszemétl erakójaként tartsanak minket számon. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány szívügyeként tekint a sport támogatására, szívügyeként tekint arra, hogy a magyar fiatalok egészségesen éljenek, minél több magyar ember sportoljon, ezért az eddigieknél több forrást fog biztosítani a versenysport és az utánpótlássport támogatására, és mindemellett olyan adótörvényt fogadott el, amely a sportpiacok kialakítását és megerősítését célozza. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) Hazánk a jövő esztendőben fél évig ellátja az Európai Unió soros elnöki pozícióját. Nemzeti érdek, közös nemzeti érdek, hogy ez az elkövetkezendő fél esztendő sikeres legyen. Én hiszem azt, hogy minden magyarországi párt, minden parlamentben ülő párt ebben érdekelt. Egészen biztosan holnap az a talál kozó is ennek a közös érdeknek a jegyében fog eltelni, amikor az európai szocialisták látogatást tesznek a miniszterelnöknél, és arról fognak értekezni, hogy ki milyen prioritást szánt az elkövetkezendő fél esztendőnek. Reméljük, hogy sikeresek leszünk, és Magyarország nemzetközi tekintélyének helyreállításához hozzá fog járulni az elkövetkezendő fél esztendő európai uniós soros elnöksége. Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalóan azt tudom önöknek jelenteni, hogy a bizottságokban nagy többséggel és határoz ottan támogatták képviselőtársaink a megújulás költségvetését, és reméljük, hogy ez így lesz a parlamentben is, hiszen ez Magyarország érdeke, ez a nemzeti érdek. Köszönöm önöknek a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm , képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat. Most a kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, mindössze 30 perces időkeretben, megosztva. Először megadom a szót Nyikos László képviselő úrnak, a számvevőszéki és költségvetési bi zottság elnökének. Öné a szó, képviselő úr. DR. NYIKOS LÁSZLÓ , a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke, az összefoglalt kisebbségi vélemények ismertetője : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! A bizottságokban a Jobbikfrakció képviselői a véleményüket a költségvetési törvényjavaslatról két aspektusból fogalmazták meg. Az egyik a kormány gazdaságpolitikája, ágazatpolitikája és annak a költségvetési törvényjavaslatban való tükröződése, az ezzel kapcsolatos kritikai álláspontok m egfogalmazása, a másik - ami az eddigiek során és általában a magyar parlamentben a költségvetési viták során kisebb hangsúlyt szokott kapni - a parlament költségvetési joga, a költségvetéskészítés elveinek a szemszöge.