Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 15 (46. szám) - Dr. Botka László (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Lesz-e Magyarországon új európai lézerközpont, vagy pedig nemzetközi botránnyal kezdjük első uniós elnökségünket?” címmel - ELNÖK (dr. Kövér László): - DR. BOTKA LÁSZLÓ (MSZP):
2209 foglalkoztatásának direkt költségvetési t ámogatása több mint tízmilliárd forinttal csökkent. Így nemhogy javult volna, de tovább romlott az amúgy is igen alacsony foglalkoztatási helyzet. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium elfogadja az ön által is említett szakmai irányokat és azok jogszabályban me gfogalmazott feladatait. A 2010. évi második félévi munkaterv szerint előterjesztést készít a fogyatékos személyeket gondozó bentlakásos szociális intézmények kitagolására, kis intézményekre és lakóotthonokra épülő ellátási hálózat kialakítása címmel. Font os kiemelni, hogy a kis létszámú intézmények esetében is a normalizáció elve szerinti fejlesztés, gondozás a cél, ami azt jelenti, hogy a fogyatékossággal élő ember is ugyanolyan értékű életet éljen, olyan értékes tagja legyen a társadalomnak, mint a társa dalom többi része. Szintén fontos, hogy az intézményben élő személyek jogainak védelme a kis létszámú intézmények esetében is kiemelt feladat. A fenti célok elérése érdekében felmérést végeztünk az intézmények jelenlegi helyzetéről, eddigi lépéseiről és az ok eredményeiről. A felmérés adatait jelenleg értékeljük, majd az eredmények alapján készül el az új koncepció, illetve ez határozza meg a fejlesztés ütemezését. A TIOP 3.4.1. bentlakásos intézmények kiváltása program pályázati kiírására 2011ben kerül sor . Erre a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll. A program az eddigi szakmai egyeztetésekre alapul majd, amely a koncepcióban ölt keretet. Kérem válaszom szíves elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Kövér László) : Kérdezem a képviselő asszonyt, elfogadjae a választ. SZABÓ TIMEA (LMP) : Tisztelt Miniszter Úr! Lehet, hogy meglepő, de elfogadom a választ. Konkrét választ kaptam arra, hogy mikor jelenik meg a pályázati kiírás. Ezt köszönöm. Ez részünkről egy megelőlegezett bizalom a kormán y felé, ami, reméljük, most már a folyamat jó irányokba való terelését fogja jelenteni. Azért is fogadom el a választ, mert egy olyan kérdésre is válaszolt, amit tulajdonképpen nem tettem fel, mert nem önhöz intéztem az eredeti kérdésemet, hanem a nemzetga zdasági miniszterhez, de megkérdeztem volna, hogy mi a szándékuk a 23 500 fennmaradó hellyel, és mikor készül el a kitagolásra készített előterjesztés. Erre is választ kaptam, úgyhogy elfogadom. (Taps az LMP és a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Kövér L ászló) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Dr. Botka László (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Lesze Magyarországon új európai lézerközpont, vagy pedig nemzetközi botránnyal kezdjük első uniós elnökségünket?” címmel ELNÖK (dr. Kövér László) : Tisztelt Ház! Botka László, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: “Lesze Magyarországon új európai lézerközpont, vagy pedig nemzetközi botránnyal kezdjük első uniós elnökségün ket?” címmel. Botka László képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. BOTKA LÁSZLÓ (MSZP) :