Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 15 (46. szám) - Határozathozatal az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Dr. Molnár Csaba (MSZP) - a legfőbb ügyészhez - “Egyenlő mércével mér az ügyészség?” címmel - ELNÖK (dr. Kövér László): - DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész: - ELNÖK (dr. Kövér László):
2202 büntető törvénykönyv szerint, elegendő önmagában az is, ha az elkövető tevékenysége hátrányokozásra irányul. Ez alapján legalább három dolgot tudun k. Egyrészt: az országgyűlési képviselők és miniszterek, tudjuk, hogy hivatalos személyek, tehát elkövethetik ezt a bűncselekményt. Második: azt is tudjuk, hogy alkotmányellenes jogszabályt alkotni vagy kezdeményezni a jogalkotási hatáskör túllépését jelen ti. Harmadrészt: azt is tudjuk, hogy az alkotmányellenes jogszabály, ha valakit adó fizetésére kötelez, akkor az jogtalan hátrány okozását jelenti. Vagyis konkrétan, tisztelt legfőbb ügyész úr, az Alkotmánybíróság a 98 százalékos különadóról szóló törvényt alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette. Ez, ugye, azt jelenti, hogy egyetlenegy olyan nap sem volt a magyar történelemben, amikor alkotmányos, vagyis jogszerű lett volna ennek a különadónak a kivetése. Minderről a törvényjavaslat benyújtói és szavazói tudtak, hiszen sokat beszéltek arról akkoriban, emlékezhetünk arra, hogy független és tekintélyes alkotmányjogi szakértők sorban hívták fel a figyelmet arra, hogy ez egy alkotmányellenes jogszabály. Nyilván nem lehetet t véletlen az sem, hogy különböző trükközések kellettek ahhoz, hogy ez a törvény már ne kerülhessen Sólyom László akkori köztársasági elnök asztalára, vagyis a hivatalos személyek hatáskörtúllépése egyértelműen bizonyítható. Nem nehéz belátni azt sem, hogy az állam javára teljesítendő befizetési kötelezettségre, vagyis jogtalan joghátrány okozására irányult a törvény kezdeményezése és elfogadása, hiszen tudjuk, az Alkotmánybíróság döntése óta ez jogellenes. Kérdezem a legfőbb ügyész urat, hogy terveze mind ezek alapján hivatali visszaélés gyanúja miatt büntetőeljárást indítani a 98 százalékos különadóról szóló törvényjavaslat benyújtói ellen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , vagyis egyenlő mércével mére. Gondoljae azt, hogy ha abszurd ez a felvetés, akkor abszurdnak kell lennie… (Kikapcsolják mikrofonját. - Taps az MSZP soraiban. - Novák Előd: Fordulj Zoltai Gusztávhoz, majd ő elsikálja!) ELNÖK (dr. Kövér László) : Megkérem a teremben ülő képviselőket, hogy indulataikat mérs ékeljék, és ha felszólalni kívánnak, akkor azt jelezzék. Válaszadásra megadom a szót Kovács Tamás legfőbb ügyész úrnak. Parancsoljon! DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom képviselő urat arról , amit egyébként valószínűleg amúgy is tud, hogy az úgynevezett Sukoróügyben folyik egy nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ennek a nyomozásnak a részét képezi a Schiffer képviselő úr által tett feljelentés vizsgálata is. Elhangzott már a Házban, m egerősítem, hogy a folyamatban lévő eljárás menetéről, az azzal összefüggésben felmerült adatokról, konkrét vagy tervezett nyomozati cselekményekről, összhangban a legfőbb ügyész és az ügyészség alkotmányos jogállását nagyon világosan körülíró 3/2004. szám ú alkotmánybírósági határozatban foglaltakkal, nem adható jelenleg felvilágosítás. A képviselő úr azon felvetésére, amely szerint az ügyészség tervezie büntetőeljárás megindítását a 98 százalékos különadóról szóló törvényjavaslatot benyújtó politikusok el len, szeretném felhívni képviselő úr figyelmét, hogy egyrészről az Országgyűlés törvényalkotási folyamatának a vizsgálata nem tartozik az ügyészség feladatkörébe, másrészről az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 4. §ának (1) bekezdése rögzíti, hogy a képviselő bíróság vagy más hatóság előtt megbízatásának ideje alatt és azt követően sem vonható felelősségre leadott szavazata, továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt tény vagy vélemény miatt. Ennélfogva büntetőe ljárás indítására okot nem látunk, nem tervezzük. Kérem képviselő urat, válaszomat elfogadni szíveskedjen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kövér László) :