Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. szeptember 14 (30. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP):
203 Nem lehet tehát szembeállítani a tételeket úgy, hogy ha van egy adósságszolgálat, akkor azt a pénzt egyébként el lehe tne költeni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) oktatásra, hadseregre, kultúrára vagy bármi másra. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. A következő hozzászól ó Latorcai János képviselő úr. Az ülést ezt követően ő fogja vezetni, és utána lesz lehetőség kétpercesekre. Tessék, képviselő úr! DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Képvi selőtársaim! Egy költségvetés és annak zárszámadása kapcsán úgy gondolom, hitelesen csak úgy lehet vizsgálni azokat a paramétereket, amelyekről beszélni kell, hogy az ember kénytelen vizsgálni azt a gazdaságipolitikai környezetet, amelyben az született, é s amelyben azt megvalósítani igyekeztek. Én jelen felszólalásomban most nem szeretnék ismételten ezekre a kérdésekre rávilágítani, hisz az előző felszólalások alapvetően részleteiben is foglalkoztak ezzel. Én csupán azokra a kérdésekre szeretnék egy kicsit odafigyelni, más megvilágítást adni, amelyek a 2009. évi költségvetés tervezése és végrehajtása során olyan kiszámíthatatlanságokat vagy éppenséggel bizalmatlanságokat váltottak ki az ország lakosságából, amelyek mind a mai napig meghatározóak a hétköznap jainkban. A GDP a prognosztizált 1 százalékos visszaesés helyett 6,3 százalék. (14.50) Ahogyan hallhattuk az államtitkár úr expozéjában vagy éppenséggel több felszólalásban, nem az a probléma, hogy ez bekövetkezett - ez egy óriási nagy probléma , hanem az , hogy a tervezés során hogyan jutottunk el végül is ehhez az előre igazából nem is becsült értékhez, hogy példátlan volt az a folyamat, amelynek eredményeképpen a megelőző időszakban háromszor is nekifutottunk a hiánynak, mire végül negyedszerre úgy nagyj ából körvonalazódott az a végleges, a valóságnak megfelelő 6,3 százalék, amely végül is a 2009. évet jellemezte. Az, hogy ez a hiány, ez a 750 milliárd forint meghatározó volt, ez 70 milliárddal volt több, azaz 10 százalékkal haladta meg a módosított előir ányzat összegét. Ez azért volt különösen nagy - úgy gondolom, ezt kell nyomatékkal aláhúzni , mert a hiány összegét a kormányzati zárolás, az 500 milliárdot meghaladó maradványtartási kötelezettség előírása után tudták csak így biztosítani. Ha ezeket is m int reálisan hiányt növelő tényezőket vesszük figyelembe, akkor tessék szíves lenni elgondolkodni, mennyi lett volna a hiány valóságos értéke, és nem beszélek arról, hogy ez pontosan mit jelentett abban a bizalomvesztési környezetben, amelyik azóta is megh atározó az országban, hiszen a zárolási és maradványtartási kötelezettséggel érintettek számára a várt bevételek elmaradása kiszámíthatatlan, tervezhetetlen jövőkép kialakulása mellett komoly anyagi nehézségeket és elkeseredettséget eredményeztek. A zárolá sok miatt többek között nem fizették ki a pályázati pénzek egy meghatározó hányadát. Csak példát mondok: szerencsétlen kisvállalkozások tömege ment tönkre amiatt, hogy a pályázati pénzeket, főleg az energiatakarékossági pályázatok pénzeiből nemhogy a taval yit, de sok esetben még a tavalyelőttit sem kapták meg, áthidaló hitelekhez kellett jutniuk, ha egyáltalán jutottak, az első sort már itt kisöpörték, ha hozzájutottak, akkor pedig magától értetődően nem volt olyan bevétel, amelyik az áthidaló hiteleket és azoknak a kamatait fedezni tudta volna. Sőt, úgy gondolom, nagyon sok esetben a munkanélküliség növeléséhez áttételekben járultak hozzá, hiszen a mozgáskorlátozottak támogatására felhasználható pénzek sem jutottak el, és olyan nehézségek támadtak ezen a té ren, amelyek a hétköznapjaik megélését nem biztosították. Például a mozgáskorlátozottak gépkocsivásárlására beállított 1,6 milliárd forint kétharmada sem jutott el a valóságban a tárgyév végéig hozzájuk.
