Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. november 8 (43. szám) - A jogalkotásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZILÁGYI PÉTER (LMP): - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2018 én magam is úgy gondolom, hogy erre a jövőben jobban oda kellene figyelni, olyannyira, hogy a törvénynek ezt a tilalmat ki kell m ondania. Ki kell mondania a jóhiszeműen előterjesztett - idézőjelbe téve - salátatörvények esetén is, de még fontosabb azoknál a javaslatoknál, amelyet, hadd fogalmazzak így, rosszhiszeműen terjesztenek elő. Ugyanis nem ritkán fordul elő az, és ezt ebben a ciklusban is sikerült megtapasztalnunk, hogy a zárórendelkezések között rejtettek el olyan jogszabályokat, amelyek egészen más tárgykört szabályoztak, mint ami az előterjesztés tárgya volt, viszont nagyon fontos rendelkezéseket jelentettek. Tehát az előte rjesztő elrejti ezeket a jogszabályokat a más tárgyú törvényjavaslatok zárórendelkezései között, és így gyakorlatilag érdemi vita nélkül sikerül nem egy esetben az Országgyűlésben megszavaztatni a javaslatot. És persze felmerülhet az én megjegyzésem kritik ája, hogy miért nem olvassák végig az országgyűlési képviselők elejétől a végéig a törvényt, azonban tekintve a jogszabályalkotás ütemét, amely az elmúlt időszakot jellemezte, ez néha fizikai képtelenség és lehetetlenség. Utalok itt egyébként például pont egy rövid jogszabálytervezetre, ott észre is vettük ezt a problémát az alkotmányelőkészítés során, az úgynevezett négyötödös szabály hatályon kívül helyezésére. Ez is egy más törvényjavaslatban, egy más tárgyú törvényjavaslatban volt elrejtve. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Másrészt utalnék itt arra, és azt gondolom, nagyon helyesen és jól fogalmazott Balczó Zoltán képviselő úr, amikor egy más törvényjavaslat vitájában kifejtette azt, hogy bizony, az új alkotmánymód osító javaslat elfogadása után, amely szerint az Alkotmánybíróság a pénzügyekkel, járulékokkal és a többi összefüggő törvényjavaslatot - így a költségvetési törvényt, az adótörvényeket, és nem kívánom teljeskörűen felsorolni az idetartozó jogszabályokat - tehát érdemben gyakorlatilag nem bírálhatja el. Ez pedig azt fogja jelenteni - ebben igaza volt Balczó képviselő úrnak , hogy ezekbe a törvényekbe bátran be lehet tenni olyan jogszabályokat is, amelyek kényesek az előterjesztő számára, amelyek nem biztos, hogy az alkotmányosság próbáját kiállják, de mivel ebben a törvényben kerülnek elhelyezésre, ezért ezt az Alkotmánybíróság nem fogja tudni majd alkotmányossági szempontból megvizsgálni. Éppen ezért tehát úgy gondolom, aktualitása is van, és egyébként elvi , dogmatikai alapja is van annak, hogy legalább valamelyiket a kettő közül, a 15. vagy a 8. ajánlási pont alatt szereplő törvényjavaslatot az Országgyűlés támogassa. Én erre biztatnám önöket, és arra kérem a kormány képviselőjét, hogy gondolják meg újra az álláspontjukat, és támogassák ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Mesterházy Attila tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Szilágyi Péter képviselő úrnak. SZILÁGYI PÉTER (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Csak Bárá ndy képviselőtársamhoz csatlakoznék a salátatörvényekkel kapcsolatban. Én úgy gondolom, ezeknek a salátatörvényeknek nem az a legnagyobb problémájuk, hogy a képviselők esetleg nem tudják áttekinteni idő hiányában. Sokkal nagyobb hiánynak és problémának tar tom azt, hogy a jogkereső laikusok számára áttekinthetetlenné válik a jogalkotás. Úgy gondolom, nagymértékben elősegítené a parlament tekintélyének a növelését, hogyha a kormányzat leszokna ezekről a törvényekről. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) E LNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni a részletes vita első szakaszában. Jelentkezőt nem látok, ezért a részletes vita első szakaszát lezárom.