Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. szeptember 14 (30. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója, az összefoglalt bizottsági állásfoglalás ismertetője:
153 Önálló javaslatban is felkérte az Állami Számvevőszék az illetékes vezetőket, hogy a számvevőszéki ellenőrz ések alapján tegyék meg az intézkedéseket a beszámolók hibáinak kiküszöbölésére, valamint a belső kontrollrendszerek működési hatásfokának javítására. Javaslataink a zárszámadási ellenőrzéssel feltárt főbb szabályozási hiányosságokon túlmenően elsősorban a vezetés és irányítás, a belső kontroll gyengeségből adódó rendezetlenségeinek kiküszöbölésére, másrészt a szakmai fegyelem, a jogkövetés és a rend mint értékteremtő erő érvényre juttatására, az ehhez szükséges felfogás és magatartás megkerülhetetlen követ elményként való követésére irányulnak. Az Állami Számvevőszék zárszámadási ellenőrzését, mint minden más vizsgálatát is és javaslatait, az ellenőrzöttekre való ráhatását is áthatja az a szemlélet, amit az ismert közmondás fogalmaz meg: rend a lelke mindenn ek. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Meggyőződésem, hogy a zárszámadás vitája betölti majd szerepét, már csak azért is, mert a bizottsági vita során a kormány képviselői jelezték, hogy elkezdték a hibák kijavítását, a számvevői ja vaslatok hasznosítását. Minden bizonnyal jó néhány olyan tanulsággal szolgál majd ez a zárszámadási vita, amelyek hasznosítása átláthatóbbá teszi a költségvetési folyamatot, hozzájárul a rend, a szakmai fegyelem érvényre juttatásához. Ennek előmozdítására törekedett az állam legfőbb ellenőrző szervezete a zárszámadás vizsgálatával és azzal, hogy az önök bonyolult és felelősségteljes tevékenységének elősegítése érdekében parlamenti vitára benyújtotta a 2009. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről sz óló jelentését. Megköszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottságok összefoglalt véleményének ismertetésére kerül sor 3030 perces idők eretben. Elsőnek megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadójának. Képviselő úr, parancsoljon! ÉKES JÓZSEF , a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója, az összefoglalt bizottsági állásfoglalá s ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Urak! Főtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Urak! Tegnap, mikor Orbán Viktor miniszterelnök úr a nemzeti kormány nevében a száznapos törvényalkotásról számolt be és az elmúlt harmincöt nap lépés eiről, figyeltem szemben ülő képviselőtársaimat, Szűcs Erika, és lehetne sorolni a neveket: bekiabálással, mosollyal, cinikus véleményalkotással próbálták a száz napot a maguk részéről úgy fogalmazni, mintha nem történt volna semmi. Szomorú volt azt tapasz talni, hogy Mesterházy Attila frakcióvezető úr utána feláll és követel a miniszterelnök úrtól, követel az új kormánytól. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Én időközben, közben kaptam meg a bizottsági jelentéseket, és beleolvastam pár bizottság jelentésébe . Annak alapján szeretném rögzíteni a véleményt, és talán egykét bizottsági jelentésből is idézni. (Dr. Józsa István közbeszól.) “A 2009. évi költségvetés végrehajtására vonatkozó törvényjavaslatot, valamint az arról készített állami számvevőszéki jelenté st olvasva sajnálatos, ám nem meglepő módon egyértelműen látszódik, hogy a szocialista kormány 2009. évre vonatkozó költségvetési tervezése, amelyet negyedik nekifutásra sikerült csak elfogadniuk, kudarc és hazugság, mivel azokból gyakorlatilag egyetlenegy lényeges szám sem teljesült.” Egyetlenegy szám azért teljesült: a 2009es év. Úgy egyébként a költségvetésnek egyetlenegy száma sem igaz. “A 2009es előirányzatok köszönő viszonyban sincsenek a teljesítéssel. Az államháztartási egyenleg közel 30 százalékk al magasabb hiányt produkált az előirányzottnál, illetve a kormány 2009. évi költségvetésében a betervezett GDP 1 százalékos visszaeséssel számolt, amiből vele szemben 6,3 százalékos visszaesés lett. Még az év közbeni módosításokkal sem tudtak olyan hitele s költségvetést