Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. szeptember 14 (30. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke, a napirendi pont előadója:
152 csatlakozott a folyamatban lévő ügyészségi vizsgálathoz, és további ügyekben külön tájékoztatta, illetve hívta fel a fi gyelmét a legfőbb ügyésznek. A költségvetési szerveknek megküldött szerződések többségét nem írták alá. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság feladatátvételével kapcsolatos szervezeti átalakítások számviteli rendezetlensége 2009ben is fennállt. A központ osított illetményszámfejtő rendszer működése évek óta nem kielégítő. Az Önkormányzati Minisztérium 2008ban és 2009ben is folyósított támogatást az év utolsó napjaiban anélkül, hogy megkötötték volna a vonatkozó szerződést. Az Országgyűlés által megállapí tott támogatások folyósításához, felhasználásához és elszámolásához kapcsolódó rendeletalkotás határidejét - 26 rendeletet kellett meghozni - 24 esetben nem tartották be az ágazati minisztériumok. A 4es metróvonal beruházásának sokirányú problémái évek ót a halmozódnak, az ismételt számvevőszéki javaslatok ellenére még az állami kontrollpozíció megfelelő érvényesítéséről sem gondoskodtak. Itt tudom tájékoztatni önöket, hogy párhuzamosan folyik ennek a beruházásnak a számvevőszéki vizsgálata, s bár a számvev őszéki jelentés még nem fejeződött be, de a számvevők már befejezték a 4es metró megfelelő szakaszának ellenőrzését. A vizsgálat során a számvevők számos szabálytalanságot tártak fel, amelyek egy része tekintetében indokolt a büntetőjogi felelősség felvet ése. Megítélésünk szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok több esetben támasztják alá a hűtlen kezelés bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját. Az uniós források analitikus nyilvántartása nem teszi lehetővé az évenkénti kötelezettségvállalás mértékén ek megállapítását. További hiányosságok az uniós forrásfelhasználással kapcsolatban: zárás után hiányzik a főkönyvi kivonat; nem a szabályozásnak megfelelő időpontban egyeztetik az adósságállományt; elmarad a nyilvántartott kötelezettségek rendezése a mérl egben. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése alapján a kormánynak 10, az államháztartásért felelős nemzetgazdasági miniszternek 11, más minisztereknek 27, az országgyűlési biztosok részére 1, a fejezetek, fejezeti jogosultságú költségvetési szervek fe lügyeletét, irányítását ellátó szervek vezetőinek pedig 6 javaslatot címeztünk - ez összesen 55 javaslat , közülük kizárólag a legfontosabbakat röviden szeretném megemlíteni. A költségvetés teljesítéséről való beszámoláson túlmenően a közpénzügyi rendszer korszerűsítését is célozza a nemzetgazdasági miniszternek címzett javaslat, hogy szabályozza a zárszámadás elkészítésének folyamatát, írja elő a zárszámadási törvényjavaslat prezentációjának tartalmi és formai követelményeit. Ezt a kérdést egyébként több bizottság is felveti, helyesen. Az Állami Számvevőszék a szabályozás belső összhangjának megteremtése érdekében a kormánynak javasolta az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak könyvvizsgálatára, a beszámolók ellenőrzé sére vonatkozó törvényi előírások felülvizsgálatát. A javaslatok egy másik köre - évek óta visszatérően - a központi költségvetés tartalékai felhasználásának, átcsoportosításának szabályozását érinti. Ezeket a javaslatokat a kormány és a nemzetgazdasági mi niszter figyelmébe ajánlottuk. A zárszámadás megbízhatóságának javítását szolgálja az uniós fejlesztések szakterületén az Új Magyarország fejlesztési tervre vonatkozó beszámolók összhangjának megteremtésére vonatkozó javaslat, továbbá egyes, először a haza i költségvetésből, azt követően európai uniós támogatásból finanszírozott fejlesztésekkel kapcsolatos költségvetési elszámolásokkal összefüggő javaslat. Ezeket a nemzetgazdasági miniszternek címeztük. (10.50) Kiemelten fontosak azok a kormányhoz, illetve a nemzeti fejlesztési miniszterhez intézett javaslatok is, amelyek az állami vagyonnal való gazdálkodásra és a kapcsolódó beszámolásokra vonatkoznak.