Országgyűlési Napló - 2010. évi őszi ülésszak
2010. szeptember 14 (30. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke, a napirendi pont előadója:
150 források együttes nagyságrendje 1200 milliárd forintnyi összeg, több mint ötszörösen meghaladta a teljesített hazai befizetési kötelezettséget. A költségvetésb en megjelenő uniós források azonban 8 százalékkal, 72,3 milliárd forinttal elmaradtak a tervezettől. A központi költségvetési eszközök felhasználása viszont 24 százalékkal, 43,5 milliárd forinttal túllépte a tervezett előirányzatot. Ez az együttesen 115,8 milliárd forint a költségvetés teljesítésének szempontjából hiánynövelő kockázati tényezőt jelentett 2009ben. Több kiadási tétel meghaladta az előirányzatot, így a költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai 365,9 milliárd forintta l voltak magasabbak a tervezettnél. 2009ben is magas és növekvő volt a költségvetési szervek tartozásállománya, az adósság azonban csak átmeneti, likviditási jellegű volt. A központi költségvetés tartalékainak előirányzata az elmúlt évben összesen 192 mil liárd forint volt, ebből 90,4 milliárd forintot használtak fel, az összes tartalék 47,1 százalékát. A tartalékok hasznosítását vizsgálva a megelőző évekhez hasonlóan azt tapasztaltuk, hogy a felhasználás nem felelt meg az államháztartási törvény előírásain ak. Ezúttal az általános tartalék mintegy 60 százalékát elérő mértékben került sor olyan feladatok finanszírozására, amelyek nem minősülnek előre nem tervezhetőnek vagy elháríthatatlan okok folytán elmaradó bevétel miatt pótlandónak. Az elkülönített állami pénzalapok 465,2 milliárd forint bevételével szemben 496,5 milliárd forint, az állami költségvetési kiadások 5,4 százaléka állt. A 31,3 milliárd forintnyi negatív egyenleg alapvetően az alapok kiadásaiból 86 százalékkal részesedő Munkaerőpiaci Alap 58,6 milliárd forintos hiányára vezethető vissza. Az alap pénzügyi helyzetének romlását a kiadásainak összetételében bekövetkezett kedvezőtlen elmozdulás okozta. Nevezetesen az, hogy megnövekedett a költségvetési befizetés, és csökkentek az aktív eszközök, az a lap célját, rendeltetését szolgáló alapvető felhasználás. A társadalombiztosítási alrendszer teljesített bevételi főösszege 4128,9 milliárd forint, a kiadási főösszege pedig 4285,6 milliárd forint volt. Az alrendszer az előirányzott 8,9 milliárd forinttal szemben 156,7 milliárd forint hiánnyal zárt, ami elsősorban a járulékbevételek számottevő elmaradására vezethető vissza. E hiány döntően az Egészségbiztosítási Alap körében keletkezett, ott viszont 17szer nagyobb volt, mint az előirányzat. Ilyen körülmény ek között a gyógyítómegelőző ellátás finanszírozása folyamatos beavatkozást igényelt, mert a kiadásokat a bevételkiesés ellenére is tartani kellett, ennyi eredménnyel járt ez. Tisztelt Ház! Ellenőrzésünk legfőbb rendeltetése, jelentésünk mondanivalójának lényege a beszámolók megbízhatóságának minősítése, amit évek óta az angol partnerszervezetünk auditálási metodikájának felhasználásával végzünk. A módszer lényege, hogy nemcsak a hibákat tárja fel, hanem a beszámolók, elszámolások hitelességét is tanúsítja . Szinte teljes, 95 százalékos bizonyossággal garantálja, hogy a hibák összességében nem haladják meg a kiadási főösszeg 2 százalékát. A fejezetek belső ellenőrei mellett, az újabb keletű törvényi szabályozásnak megfelelően, az ÁSZnak ezt a módszerét alka lmazták az elkülönített pénzalapok, valamint a társadalombiztosítási alapok beszámolóit ellenőrző könyvvizsgálók is. A zárszámadási törvényjavaslat ellenőrzése kapcsán, ezeket részben már elöljáróban is jeleztem, a megbízhatóságra vonatkozó an legfontosabb megállapításaink a következők. A központi költségvetés közvetlen bevételeinek teljesítési adatai megbízhatóak, kivéve az állami vagyonnal összefüggő bevételi adatokat, amelyekre vonatkozóan az Állami Számvevőszék korlátozott minősítést adot t. (10.40) A központi költségvetés közvetlen kiadásainak teljesítési adatai szintén megbízhatóak, eltekintve a lakástámogatások, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások körétől. Ezekre vonatkozóan az Állami Számvevőszék szintén korlátozott minősí tést adott. Az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadások teljesülésének mérlegadata megbízható.