Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 6 (22. szám) - A Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZABÓ REBEKA (LMP):
899 A 20. pont szerint a zt javasoltuk, hogy az egy évnél rövidebb időszakra is legyen pályázat. Végül, de nem utolsósorban ebben a kategóriában a 34., a 35. és a 37. ajánlási pontban a szerződések közzétételére, az NFA által megkötött szerződések közzétételére tettünk javaslatot. Itt mindenféle olyan kiskapuk vannak hagyva a jelenlegi törvényjavaslatban, hogy értékhatárhoz kötötten vagy nem a teljes szerződést, csak egyes adatait teszik közzé. Ezt sem igazán értjük, hogy miért ne lehetett volna ebben továbbmenni. A benyújtott módo sító utolsó kategóriáját, legalábbis ami ehhez a szakaszhoz tartozik, azok jelentik, amelyek a költségtakarékosság jegyében fogantak. (22.50) Itt aztán már végképp nem érthető, hogy ebben volt egység, azt szeretném jelezni Ékes képviselőtársamnak is - a tá rcaálláspont és a többségi álláspont között, hogy semmilyen olyan javaslatunkat nem fogadtak el, ami arra irányult volna, hogy olcsóbban működtethető legyen ez a szervezet. Ezek közül van egy olyan, ami szakmailag valóban vitatható, és abból érdemes egy sz akmai vitát folytatni, hogy miközben olcsóbb államról, kisebb államról beszél rendszeresen az új kormány, 20 új területi szervezetet hoznak most létre az NFA kiválásával. Mi arra tettünk javaslatot, hogy szintén a Vidékfejlesztési Minisztérium hatókörében vannak a megyei földhivatalok, próbálják annak a keretében - óriási szervezetek ezek, nyilván egy pici átszervezéssel megoldható lenne , ott elvégezni ezt a munkát. Ez becsléseink szerint évente mintegy 1 milliárd forint megtakarítást jelenthetne a magyar államnak. De az utolsó javaslatot, amit ebben a szakaszban szeretnék ismertetni, hogy azt miért nem fogadták el, azt meg aztán végképp, azt hiszem, hogy a legelszántabb fülkeforradalmárok számára is meglehetősen nehéz lesz majd megmagyarázni. Azt javasolt uk ugyanis, hogy a tanács tagjainak fizetését - csak ha esetleg van olyan képviselőtársam, aki nem olvasta végig a törvényt, ez nem egy olyan szerv, ami mindennap ülésezne, ez nem főállás, ez abszolút részállás, ebben a tanácstagok fizetését helyettes álla mtitkári, államtitkári szinten milliós nagyságrendben javasolják meghatározni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , mi arra tettünk javaslatot, hogy ezt 300400 ezer forintos szintre csökkentsék, ami szerintem még mindig komo ly fizetés. Nem értem, hogy ezt miért nem lehetett elfogadni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Megadom a szót Szabó Rebeka képviselő asszonynak, LMP, ugyancsak hatperces időkeretben. Az ajánlási sorszámot majd tessék közben elmondani vagy utaln i rá legalább. SZABÓ REBEKA (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány módosító javaslatunkról szeretnék beszélni. Először is ajánlás 13. pontjában lévőről, ami egyébként a mai mezőgazdasági bizottsági ülésen meglehetősen nagy vitát kavart, mert úgy látszik, nagyon meglepte a bizottsági tagokat a javaslatunk, a Lehet Más a Politika javaslata, ugyanis azt szerettük volna, ha a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellenőrző bizottságába környezetvédő, illetve természetvédelmi céllal bejegyzett társadalmi szervezete k egy delegáltja is bekerülhet az ott már felsorolt különböző érdekképviseleti szervezetek delegáltjai közé. Mivel a bizottságban felmerült - ezt most hangsúlyoznám, nem tudom, hogy ki mennyie olvasta a 14. § (2) bekezdését, illetve a többi részeit , hog y az ellenőrző bizottság nem dönt a földhasznosításról, nem készít stratégiát, nem adja el a földet, nem dönt a haszonbérbe adásról, hanem tájékozódik, véleményez, és olyan funkciókat lát el, amelyeket úgy általában egy ellenőrző bizottság szokott, tehát n em arról van szó, hogy mi azt szeretnénk, hogy a környezetvédő, természetvédő civil szervezetek adjákvegyék az állami földtulajdont. Viszont azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos szempont, és ha a kormányzat azt a szót, hogy fenntarthatóság, bármilyen s zinten is komolyan gondolja, meg azt, hogy átláthatóság, nem is kéne hosszasan magyaráznom, hogy miért van arra szükség, hogy általában a köztestületekben és egy ilyen nagyon fontos szervezet ellenőrző bizottságában is ott legyenek a zöld társadalmi szerve zetek képviselői, akik egyrészt a civil